2016. nov 23.

Luca nap az óvodában és iskolában

írta: gyermekjatek
Luca nap az óvodában és iskolában

Közeleg december 13., Luca napja, amelyet sok óvodában és iskolában valamilyen formában megünnepelnek. Ilyenkor felelevenítik a hagyományokat, népszokásokat, esetleg el is játszanak néhányat. Luca napi mondókákat tanulnak, dalokat énekelnek és körjátékokat játszanak. A mi foglalkozásaink négy fő pillérre épülnek: mese, kézműves alkotás, népi játék és néptánc. Gondos előkészületek előzik meg egy-egy ilyen alkalom létrejöttét, hiszen igyekszünk a csoport vagy osztály igényeinek megfelelően aktualizálni tevékenységeinket.

Tavaly decemberben sok más helyszín mellett Pátkán is jártunk. A pátkai ovisokhoz többször is ellátogattunk már, az óvónéniknek ezúton is köszönjük a megtisztelő bizalmukat. Mielőtt belekezdünk a részletes beszámolóba, szeretnénk kiemelni, hogy a gyerekek nagyon türelmesek és kedvesek voltak, a számukra hosszú mesét érdeklődve hallgatták végig, a táncból ráadást is kértek. Nem volt ez másként Pünkösdkor sem, na de ez a poszt most a Luca napi foglalkozásról szól. :)

A Pompás Napok házhoz megy, ami azt jelenti, hogy óvodák és iskolák megrendelhetik foglalkozásainkat. Minden óvodai és iskolai programra külön készülünk, tehát nem sablonokkal, meglévő folyamatokkal dolgozunk. Idejében érdeklődünk a létszámról, a korosztályi megoszlásról, így van lehetőségünk testre szabni a programunkat. Mindez a pátkai ovi esetében is így történt. Programjaink 4 fő részből állnak: játékokból, táncból, meséből és kézműveskedésből. A sorrend természetesen az intézmény igényeitől is függ. Sokszor a mesével kezdünk, ezután jön egy kis mozgás, és végül a kézműveskedés. A pátkai ovisok Luca napi programja egy nagyon rövid köszöntés után beszélgetéssel kezdődött, majd elkezdődött a Luca napi mese. Rebeka, csapatunk mesemondója, egy olyan vend eredetű népmesével készült, amelyet még dédikéjétől tanult. Lucáról, a gyertyaöntő asszonyságról szól, és fő üzenete a  jó gondolatok és tettek szaporítása.
A Luca fénye mese Mesetárunkban megtalálható.
Vannak olyan alkalmak, amikor nagyon sok mese közül választhatunk a témához illően, a Luca nap kapcsán azonban nehezebben ilyet találni, ezért is nagy kincs számunkra ez az örökség, a Luca fénye mese.

img_6195.JPG

Meséinket minden alkalommal igyekszünk interaktívvá tenni, amely nem azt jelenti, hogy lerövidítjük, és oda nem illő, pörgős elemekkel egészítjük ki, netán helyettesítjük az eredeti részeket, hanem azt, hogy mondókákat, dalokat építünk bele. Olyanokat, amelyeket később, a népi játék és néptánc idejében előveszünk. Azt gondoljuk, a többoldalú megerősítést nagyon jól segítik az ilyen megoldások. Az interaktív mesélésről írtunk már több alkalommal, ajánljuk ezt a posztunkat is. 

img_6202.JPG

A mese után elkészítettük a Luca naptárat, amelyet nagyon nagy gonddal és türelemmel alkottak meg a pátkai ovis gyerekek. Az óvodában dolgozó pedagógusok méltán lehetnek büszkék, mert még a legkisebbek is minden folyamatra gondosan figyelve, szépen csendben alkottak. A Luca naptárhoz saját magunk rajzolta sablont használunk, amely a meséhez illeszkedik, Luca van rajta, a gyertyaöntő asszony, és különböző mesei helyszínek. A naptár kör alakú, és 12 körcikkre van osztva, amelybe Luca naptól minden napon feljegyzik a gyerekek az időjárást, és a néphagyomány alapján a feljegyzések a következő évben a 12 hónap jellegzetes időjárására utalnak. Mind a mesélés, mind a naptár készítése közben nagyon sokat beszélgettünk a gyerekekkel, így a számukra ismeretlen fogalmakat is megértették, és a témához kapcsolódóan saját belső világukat is megismerhettük, közelebb kerülve hozzájuk.

img_6233.JPG

A mese és a kézműveskedés után a tornaterembe mentünk, és körjátékokat játszottunk, mondókákat tanultunk, és felidéztük azokat, amelyeket a mesélés alatt már megtanultunk. A legtöbb mondóka és dal olyan, amely valamilyen formában kapcsolódik a foglalkozás központi témájához, amely ez esetben a Luca nap volt. Természetesen ha van kedvenc játékuk, meg szoktuk kérni a gyerekeket, hogy mutassák meg nekünk. A végén pedig kiderült, hogy igazi kis táncoslábú kislányokkal és kisfiúkkal vagyunk körülvéve Pátkán. :) Megérkezett Andi néni, aki a néptáncot tanítja nekik, és a foglalkozást egy közös táncolással zártuk, ahol ők is megmutatták kedvenc tánclépéseiket. 

img_6264.JPG

A búcsú után hamarosan megkerestek minket az óvónénik, és már meg is beszéltük, hogy Pünkösdkor újra megyünk hozzájuk, erről júniusban írtunk is egy beszámolót. Jövőre már harmadik alkalommal érkezünk majd az ovisokhoz Pátkára, húsvétkor. :)

Kisiskolás osztályokhoz is el szoktunk látogatni Luca napi foglalkozásainkkal. Természetesen az osztály(ok) igényeire szabva készülünk fel és tartjuk meg alkalmainkat, de tavaly a kézműves tevékenység mindenhol ugyanaz volt, mert nagyon szerették a gyerekek ezt a Luca naptárat. :)

img_6357.JPG

A pedagógusoknak módszertani anyag formájában is szeretnénk segíteni, így a Luca nap kapcsán megosztjuk Veletek a vend népmesét, Luca napi mondókákat, körjátékokat kottával. 

luca.jpg

Népszerű cikkeink a témában:

Hiedelmek és hagyományok, jóslások és "varázslások" Luca napján

Luca, Luca tizenhárom

Krisztus megszaporítja a szegény asszony vásznát

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Szólj hozzá

gyerek mese kézműves gyerekek iskola néptánc ovisok gyermekjáték népi játék mesélés népszokás gyerekjáték népmese ovis kézműveskedés néphagyomány Luca Luca nap gyerek mondóka ovis foglalkozás