2017. feb 27.

Népmesék és Népi játékok a Facebookon

írta: Zsótér Boglárka
Népmesék és Népi játékok a Facebookon

Egyre inkább tapasztaljuk, hogy a Facebookon remek szakmai beszélgetések is kibontakozhatnak. Hogy miként? A Facebook csoportokban. Ezért is indítottuk útjára két tematikus csoportunkat. Várunk szeretettel mindenkit, aki szeretne fejlődni, kérdezni, vagy tudását megosztani. A csoportokba folyamatosan hívjuk meg a témák szakértőit is, így bízunk benne, hogy valódi szakmai diskurzusok fognak kialakulni. A csoportok néhány napja alakultak, és taglétszámuk folyamatosan nő. Ne maradj le Te sem! :)

big-society.jpg

forrás: www.dayzine.de 

Az egyik a NÉPMESE csoport, amelynek célja, hogy a népmesék világát megszerettesse, népszerűsítse és a olyan használható információval lássa el a tagokat, amit a munkában nevelőként vagy otthon szülőként is hasznosíthattok. Mi úgy gondoljuk, mesét mondani és mesét hallgatni öröm!

A másik a NÉPI JÁTÉKOK ÓVODÁBAN, ISKOLÁBAN csoport, amelynek célja, hogy a népi játékok világát megszerettesse és népszerűsítse. Ezen kívül játékötleteket, leírásokat, felvételeket oszthattok meg egymással. Várjuk a kérdéseket is, biztosan lesz a csoporttagok között olyan, aki szívesen segít! Váljanak a népi játékok a mindennapjaink részévé!

Egy kis frissítés: 2017 végén elindítottuk az ÓRATERVEK ÉS VÁZLATOK CSERE-BERÉJE csoportot, ahova várjuk a véleményüket, ötleteiket megosztani vágyó pedagógusokat.

Hiszünk a közösség erejében! Hiszünk a hagyományban, és az innovációban is! Rólunk bővebben itt olvashatsz.

 

Csatlakozz bátran csoportjainkhoz! Várunk szeretettel szakértő társainkkal együtt!

 

 

logo.jpg

www.pompasnapok.hu

pompasnapok.blog.hu

www.facebook.com/PompasNapok

Mentés

Szólj hozzá

népmese népi játékok élőszavas mesemondás népi játékok szakmai csoport mesemondók csoportja magyar mesemondók hagyományos mesemondók óratervezetek foglalkozástervek