2017. dec 06.

Luca, Luca tizenhárom

írta: Kormos Rebeka
Luca, Luca tizenhárom

"Luca, Luca tizenhárom,
kedves gazda, Isten áldjon!"

Mentovics Éva: Luca, Luca december

Az adventnek ez a napja nagyon kedves számunkra, hisze ez a jeles nap telis-tele van feleleveníthető régi szokásokkal. No, nem épp a kapuk kicserélésének csínjára gondolok, amit a legények a lányos házaknál követtek el Luca napkor.

luca_napi_buza2.jpgForrás: latinkert.hu

Tavaly, a Luca - Angyal vagy  boszorkány? című Nőivilág cikkünkben sok szempontot adtunk és most is visszacsengnek azok a vélemények, amelyeket ennek kapcsán kaptunk. 
"Egészen megváltozott a véleményem a cikketeket olvasva. Mi biztosan megünnepeljük Luca napját ezután. Köszönöm!"  - írta az egyik olvasónk, Gárdonyból.

Tavaly szerencsénk volt óvodába és iskolákban is elvinni ezt a programot. Bővebb beszámolót is olvashattok Luca nap az óvodában és iskolában. Ezeknek az alkalmaknak külön öröme számunkra, amikor következő éveken küldik a pedagógusok, hogy mivel készültek és milyen ötletük támadt.

Személyes első meseélményem volt a Luca fénye mese, amit Dédikémtől hallottam félig vend, félig magyar szavakkal. E mese köré építette Deák-Zsótér Bogi barátom és kollégám első közös foglalkozásunkat, amelyből azóta létrejött a Pompás Napok kezdeményezés, így aztán ez a személyes élmény, további személyes élményeket hozott és hoz az életünkbe. 
Ezt az összeállítást Hogyan készüljünk Luca napra című módszertani segédletünkben ismerhetitek meg.

luca.jpg

Számunkra áldást hozott ez a jeles nap. Szeretnénk megosztani, hírül adni, hogy szokásainkat éltetni, megélni lehetőséget ad vidámságra, dalra, játékra és mindezeken túl az érzésre, közösségben élünk.

logo.jpg

 Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

 

 

 

 

Szólj hozzá

hagyomány módszertan Mentovics Éva Luca nap luca napi tréfák