Óvónői szemmel...

Bencze Andrea az az óvónéni, aki rendelkezik azokkal a belső indíttatásokkal és nyitottsággal, hogy a gondjai bízott gyermekek egyéni és közösségi életét színessé tegye nap, mint nap. Sugárzik, amikor a gyerekekkel folyó munkájáról mesél. Fogadjátok szeretettel beszámolóját.

Számomra a mese a kapocs… A kapocs felnőtt és gyermek, valóság és képzelet, tudás és tanítás, társadalom és gyermek, szorongás és feloldás, probléma és megoldás között. A mese gyógyír… Gyógyír a gyermeki léleknek. A világban még tágra nyílt szemekkel, szívvel és érzékekkel utat kereső gyermeknek. Hogy miért fektetek nagy hangsúlyt a mesélésre, mesékre? Mert magam is gyermek vagyok… Az a bizonyos útját kereső gyermek.

Az óvónői pályát már két gyermekes anyaként, felnőtt fejjel választottam. Szívből… Hivatásnak… Az akkor még kisfiam segített hozzá, hogy rátérjek erre az ösvényre, és haladjak rajta a beteljesülésig. Mikor a gyermekeim kicsik voltak, már akkor is tudtam, a mindennapi mese KELL. Szerencsére erről egy percre sem hagytak megfeledkezni a gyermekeim. Megvolt a minden esti rituálénk. Amit, azóta is emlegetnek a nagyok. A kicsi lányom, Boróka még nem volt egy éves, mikor elkezdtem neki is minden este mesélni. A rituálé ugyan az volt, a már a nagyoknál is jól bevált. Csak egy (jó) pár évnyi tapasztalattal bölcsebben.  Megválogatom a meséket. Sokat keresek, kutatok a mindenkori „aktuális” mese után.  Amiről tudom, hogy éppen az kell. Mert segíteni fog. Mert éppen az kell neki, a lelkének, a fejlődésének. Sőt, az sem baj, ha aznap este, épp két, vagy három mesét szeretne. Mert Ő is választ. A korai mesélés egyik előnye, hogy már pici gyerekként „olvasóvá” vált, ez a kicsi még nem egészen három és fél éves gyermek.

Az esti rituálé szerves része az összebújva mesélés. amikor nem csak az ölembe kucorodott kicsi teste közeledik az enyémhez, hanem a lelkünk is. Amikor tudom, hogy érti, érzi a mese rejtett mondanivalóját, tanítását, amit szeretne átadni neki a őseink szava, vagy az író… Neves mesepszichológusok meséit is olvasom neki, nem csak a népmeséket mesélem. Sőt, azokat a bizonyos, sokak által nem kedvelt, kislányos-kisfiús, és bogaras meséket is. Mert bárki bármit mond, gyereknyelven lett írva. Persze, az üzenete a tökéletes családról, tökéletes problémamegoldásokról valóban „meseszerű”, de ezt Ők még nem tudják… Csak élvezik a már-már bárgyú történeteket.  Bezzeg a népmesék! Abban benne minden csoda! Minden tapasztalat! Minden, amitől mi Magyarok azok vagyunk, akik vagyunk! Az őseink, a tapasztalataik, a szavaik, a gondolataik, cselekedeteik, tanításaik, társadalmuk felépítése, és még sokáig sorolhatnám. Szóval a nemzet! Hát nem véletlen, hogy magával ragadott ez a gyönyörű műfaj!

Mikor találkoztam Bogival és Rebekával tudtam, hogy az utam merre vezet tovább! Éreztem, hogy megérkeztem. A személyiségük, a tudásuk, a kisugárzásuk, a szívük, oly’ közel áll hozzám! A szeretet, amivel felém fordultak, segítettek, irányítgattak, ötleteikkel támogattak, felnyitották a szemem, megnyitották a szívem az élő szavas mesélés, aktív cselekedtetés, alkotás felé! Megvallom őszintén, azelőtt nem fejből meséltem. Tartottam tőle. Aztán jött az a bizonyos Jótékonysági nap, amikor személyesen is megtapasztalhattam hogyan működik ez! Alig vártam a hétfőt, hogy csoportomban azonnal kipróbálhassam magam, és a látottakat, hallottakat. Magam se hittem el, hogy mekkora öröm és figyelem kísérte végig minden szavamat, dalomat, cselekedetemet! És hogy milyen a gyermek? Mintha ezer éve ezt csinálnánk, úgy vettek részt a gyermekek a mesében! Természetesnek és magától értetődőnek vettek minden másodpercet. Megéltük, átéltük minden percét, önfeledten, a külvilágtól teljesen elvonatkoztatva… Ez volt maga a CSODA! Imádtam és a szívembe zártam ezt az első találkozásunkat az élő szavas, cselekedtető meséléssel!

 A következő héten csak belekezdtem a mesekezdő rituáléba, és a gyerekek már „ott voltak”! Nem csak fizikai valójukban, hanem a szívükkel, lelkükkel! A kis rosszcsontjaim, akiket oly’ nehéz feladatba csábítani, a kis álmodozó királylányok, akiknek mindig valamerre elkószál a gondolatuk, a zárkózott, magát kifejezni nem tudó legényke, a súlyos beszédhibával küzdő tesók, akik kerüli a kommunikációt… és mind ott volt… csillogó szemekkel… tágra nyitott lélekkel… és akkor ott, én tudtam… a rituálé a gyermeknek a varázslat. Amikor tudja, minden róla-, és hozzá fog szólni. Ami az én szívemet és lelkemet is feltölti szeretettel, energiával! Amiért ezt a hivatást választottam! A gyermeki lélekért!

Mi is ez a mi kis rituálénk? Nem kell nagy dolgokra gondolni. Előkészítem a kisasztalt, leterítem a meseterítővel, ráteszem a baglyos mécses tartót, benne a teamécsessel.

Az asztal mellé teszem a fonott kosarat, benne a mese kellékeivel. Amik csak jelzés értékű tárgyak a kívülállónak, de nekünk az átváltozás lehetősége, a csodáé. Meggyújtom a mesegyertyát, és akkor elhangzik AZ a mondat, hogy „Ma is hoztam nektek egy mesét…”. 
A mese végeztével elmondjuk a mesezáró mondatunkat, „ennyi volt, mese volt, füle-farka benne volt!”, majd elfújjuk a mesegyertyát. A kellékek elől maradnak és a gyerekek a játékukban újra és újra eljátszák a mesét.

Így mesélünk mi, a huszonkilenc gyermekemmel, hétről hétre, meséről, mesére!

Ahogy mi látjuk

Andi munkáját igyekeztünk a magunk lehetőségeivel értékelni és egy szélesebb közegben visszajelezni számára, hogy munkája fontos. Elsősorban a mellett nevelődő gyerekeknek, de akár inspirációt nyújthat a kollégáknak példája. 
Úgy tapasztaljuk, hogy a pedagógus szakma lassan rátalál a néphagyomány évszázados kincseire. Kéretlen még a szerep, amiben kulcsszerepük van mindazokat az óvónéniknek, tanítóknak, gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, akik az életre szeretnék tanítani a gyerekeket, hogy tegyék ismét a gyerekek mindennapjainak részévé a népmeséinket, népi játékainkat.

A témában született korábbi cikkek:
Mese mint rituálé 1.rész

Mese mint rituálé 2. rész

A mese varázsa kisgyermek és felnőtt korban

Mesemondás 3 lépésben

A mese túlmutat önmagán - Boldizsár Ildikó gondolatai

Hogyan csináljunk kedvet a mesehallgatáshoz?

Jövő szerdán pedig ismét BLOGSZERDA! Várunk vissza!

www.pompasnapok.hu

Facebook.com/Pompasnapok