2016. okt 26.

Megmozgató mondókák

írta: gyermekjatek
Megmozgató mondókák

Ismét itt a blogszerda! :) Szeretettel üdvözlünk! A népi játékok és mondókák jótékony hatásáról már sokat írtunk, ma ezek közül olyan mondókákat emelünk ki, amelyeket mozgással összekötve ismételgethettek a gyerekekkel. Miért jók ezek? Mert így többoldalú megerősítés történik. A bejegyzésben található mondókák a hallást, beszédészlelést, az auditív (halláshoz kapcsolódó) emlékezetet, és a kinesztétikus (mozgáshoz kapcsolódó) emlékezetet fejlesztik. Továbbá fejlesztik a beszédkészséget, gyarapítják a szókincset. Csupa pozitív hatás, nemde? Gyerünk hát, mondókázásra és mozgásra fel! :)

lagzi_384.jpg

"Húzz-húzz engemet,

Én is húzlak tégedet.

Amelyikünk elesik,

Az lesz a legkisebbik!"

Ezt a mondókát a fenti képnek megfelelően úgy játsszuk, hogy szemben állunk egymással, és kezet fogunk (keresztkézfogás is lehet). Egyik lábunkat kitámasztjuk előre, majd indulhat a játék! Hol egyikünk, hol másikunk húz, a végén pedig leguggolhatunk, vagy előfordul, hogy az erősebb elrántja a párját, ekkor nagy nevetés szokott kitörni. :)

lagzi_375.jpg

"Hej Gyula, Gyula, Gyula,

Szól a duda, duda, duda,

Pest, Buda, Buda, Buda,

Pattogatott kukorica."

Ez a mondóka még a nagyobbaknál is működik, ha körbeállunk, és elindulunk ütemesen az egyik irányba, majd folyamatosan gyorsítjuk a tempót, emeljük a hangerőt, és egyre jobban dobogunk. Az utolsó sorra befutunk a kör közepére (ekkor már nagyon hangosak és gyorsak vagyunk). Természetesen ketten is játszhatjuk, ilyenkor mintha sétálnánk, elindulunk, és ugyanúgy ritmusosan lépve megyünk előre, a végén pedig szintén begyorsíthatunk, vagy leguggolhatunk. Iskolába, óvodába menet is játszhatjuk. :)

kez.jpgforrás: www.hdfootagestock.com

"Fűszál derekán,

félve mászik a bogár,

Földre pottyan, ott marad,

észrevétlen,mint a mag."

Ez a mondóka remek választás, ha ülve szeretnénk mondókázni, és csak a kezünket mozgatni. A második sornál az ujjainkkal lépegetünk az asztalon (vagy kisbabáknál akár a pocakjukon, vagy tenyerükön), a harmadik sornál a lepottyanást imitálva a tenyerünket lecsapjuk, majd a végén hirtelen ökölbe szorítjuk.

dscn1922.JPG

"Körbe, körbe járunk,

Azután megállunk,

Hármat ugrunk: hopp, hopp, hopp,

Nagyot lépünk: dob, dob, dob."

Ezzel a mondókával ismét visszatérünk a nagymozgásokhoz. Az első két sorra sétálunk, a második sor végére megállunk, három ugrás páros lábon, majd váltott lábon dobogós lépés következik.

mondoka.jpgforrás: www.pinterest.com

Ötödik, és mára utolsó mondókánk:

"Hoppá, cine, cineci,

Erre ment a Füleki,

Muzsikálni kell neki."

Leginkább kisebbeknél játszhatjuk ezt a mondókát, ölünkbe ültetve őket. Nagyobbaknál is ajánljuk nyelvezete miatt, mert jó beszédfejlesztő hatása van. Velük játszhatjuk hasonlóan, mint a Hej Gyula, Gyula kezdetűt.

Mindenkinek kellemes mondókázást kívánunk!

Jövő héten is blogszerda, visszavárunk!

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

játék gyerek gyerekek fejlesztés figyelem mozgás ugrás lépés mondóka gyermekjáték népi játék járás mondókák mozgásfejlesztés népi játékok élménypedagógia