2016. nov 02.

A forrás benned van

írta: gyermekjatek
A forrás benned van

A szülő és a pedagógus autentikus énje

Végiggondoltuk eddigi írásainkat, beszélgetéseinket. Sokfélék. Vannak ötletelések, nevelési problémákra adott válaszok, élménypedagógiai írások, és néhány olyan is, amely a szülői és pedagógusi szerepekről szól. Ez a mai is ehhez a csoporthoz tartozik.

Ahhoz, hogy hiteles szülők vagy pedagógusok legyünk, belső forrásainkra van szükségünk. Lelkünk legmélyéről táplálkozva, ösztönösen is tudni fogjuk, mit kell tennünk. Csak el kell kezdenünk figyelni erre a forrásra, és bízni az onnan jövő megérzéseinkben.

Simon Tyler szerint a hitelesség "a forrásból, lelkünk mélyén rejlő legjobb énünkből táplálkozva ösztönösen viselkedünk és cselekszünk".

 

road_to_sky-wallpaper-1680x1050.jpg

forrás: www.shutterstock.com

Miért fontos, hogy autentikus énünkre alapozva hitelesek legyünk? Mert ha nem vagyunk azok, bizonytalanabbak leszünk, és sok további rossz érzés (unottság, felszínesség) is eluralkodhat rajtunk.

Egyet tudunk érteni Farkas András szavaival, amikor Zsolnai Józsefre emlékezve azt idézte a pedagógus hatásának végső forrása a hitelesség, az autentikusság. Mitől lesznek hitelesek? Attól, hogy egészségesek, mentálhigiénésen épek. Ezen túl pedig felkészültek, naprakészek, és biztos szaktudással rendelkeznek. Véleményünk szerint mindez a szülői szerepeinkre is igaz. Semmiképpen nem lesz hiteles az a pedagógus és szülő sem, aki saját hiányait, felkészületlenségét, tehetetlenségét feszülten, akár kiabálva, akár távolságtartással kezeli. A gyermekek megérzik mindezt. Farkas András egyébként olyan szavak mellé sorolja a hitelességet, mint a tanítvánnyal szembeni tolerancia, az őszinteség, a nagyvonalúság, a gyermek jövőjével való törődés, eredetiség.

Ez utóbbi is egy kulcsszó, melyre Zsolnai ezt mondja:

Az eredetiség, a kreatív közelítés további összetevője a pedagógus hitelességének. ... A hiteles autentikus pedagógus, ...egyéniség és értékelkötelezett.... Ha nem vagy az, a gyerekek kíméletlenül kiszelektálnak. A gyerekeket nem lehet becsapni!”

 

authenticity-hoax.jpg

forrás: www.mediabakery.com

A lényeg, hogy önmagunkat kell tehát adnunk, ami sokszor nehéz lehet, hiszen mások vélt vagy valós elvárásainak is meg akarunk felelni. Autentikus énünk egyenlő saját gyökereinkkel, belső forrásunkkal. Ezek ösztöneink, céljaink és megérzéseink. Ez utóbbira sokan ritkán mernek hagyatkozni, pedig ha valamit nem jó érzéssel csinálunk, azt a gyerekek is megérzik. Simon Tyler remek kis kérdéssort ad ahhoz, hogyan kezdjünk el rátalálni autentikus énünkre:

Mit akarok?

Mit akarok elérni?

Mit érzek természetesnek?

Mit érzek furcsának vagy természetellenesnek?

Hogyan tovább?

 

relax_kiskep.jpg

forrás: www.cib.hu

Sokan, többek között Vekerdy Tamás rengeteget említi az önazonosságot. Erről egy interjú jut eszünkbe, amelyet augusztus végén olvastunk, az élménypedagógia kapcsán, de itt most nem ezt szeretnénk behozni, hanem a következőket:

"A másik, ami talán érdekes, az az önazonosság. Én leírom és kimondom azt is, ha valami nem jó, ha valamit én rontok el. Például, amikor összevesztem az osztályommal." (idézet D.Tóth Kriszta Balatoni Józseffel készített interjújából)

 

142887254.jpg

 forrás: www.apnardeal.com

Vekerdy azt mondja, nevelés nincs, csak hiteles, kompetens együttélés a gyerekkel. Vannak, akik egyetértenek ezzel a nézettel, vannak, akik vitatják, de azt gondoljuk, hogy abban mindenképpen igazat kell adnunk neki, hogy akkor vagyunk hitelesek, ha azt mondjuk, amit gondolunk, amit érzünk, nincs színlelés. És ezt meg is tehetjük, mert olyan biztonságos közegben vagyunk, ahol ezt meg lehet tenni. Természetesen ehhez önbizalom is szükséges, nem is kevés kell hozzá. De akár az önbizalomhoz vezető lépések egyike lehet az önazonosság, az autentikus én megtalálása.

protect-children.jpg

forrás: www.shutterstock.com

A Pompás Napok csapatával nap mint nap találkozunk gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal. Sokat beszélgetünk ilyen témákról, és ha elmegyünk egy óvodai, iskolai csoporthoz, látjuk, mekkora különbségek vannak szülő és szülő, pedagógus és pedagógus között. Látjuk a jó példákat, de úgy érezzük, néha mindenkinek szüksége van lélekmorzsákra, feltöltődésre, még ha csak egy cikk elolvasása erejéig is. Így bízunk benne, hogy ma is tudtunk ezért tenni egy lépést.

 

Csatlakozz programunkhoz: Jótékonysági Szakmai Nap Pedagógusoknak - lesz népmese, népi játék, néptánc, jókedv, nevetés, JÁTSZVA TANULHATSZ, TANULÁSSAL SEGÍTHETSZ!

www.pompasnapok.hu

facebook/PompasNapok

             ****************************************************************************************************

 

Aktuális! Márton napi játékgyűjteményünk itt érhető el! Ingyenes színezőnk Márton napra pedig itt.

 

 

 

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

gyerek szerep szerepek szülő gyerekek iskola hitelesség őszinteség kreativitás szülők pedagógus önazonosság hiteles ovis iskolás autentikus szülői szerep pedagógus szerep