2017. már 29.

Néptánc, mozgás, élmény

írta: Zsótér Boglárka
Néptánc, mozgás, élmény

Néhány országos napilapban és megyei lapban jelent meg szakértői javaslatunk egy kedves szülő kérdésére. A tájékozódni vágyó szülő az egyik megyei lapot kereste meg kérdésével. A lap pedig úgy döntött, más társlapokban is jelenjen meg a kérdés és válasz, mert sokakat érinthet. Örömmel válaszoltunk, hiszen iskolák és óvodák számára megrendelhető rendhagyó óráink része a néptánc is.

 img_0543.JPG

"Tíz éves kisfiam kissé túlsúlyos. Nem szeret különösebben sportolni, viszont valami olyan elfoglaltságra mindenképpen szüksége volna, ami mozgással is együtt jár, ugyanakkor szórakoztató is, és közösségi élményt is nyújt. Arra gondoltam, hogy a néptánc ilyen lehet. Tartok viszont attól, hogy túlsúlya miatt nagyon megviselné a fejlődésben lévő ízületeit, és esetleg tüdővel és szívvel sem bírná úgy, mint a többiek. Mit tanácsolnak?"

 178067655.jpgforrás: www.papertostone.com

Kedves Szülő!

Ezzel a problémával nincsenek egyedül. Az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet szerint az általános iskolások között minden ötödik fiú és minden negyedik lány túlsúlyos vagy elhízott. A jelenség tehát nagyon sok gyermeket, illetve nagyon sok családot érint. Ahogyan Ön is látja, a kisfiának mindenképpen szüksége van rendszeres mozgásra, amely a jó közérzet, az izmok és ízületek megmozgatása mellett további jótékony hatásokkal is bír. Javíthatja például a gyermekek – így az Ön kisfiának – tanulási teljesítményét. További fontos tényező a sikerélmény, amely meghatározhatja a kisfia mozgáshoz való későbbi viszonyát. Ha most sikerül egy olyan foglalkozást találnia, amely során valódi sikerélményt élhet át, akkor a jövőben a mozgás a „lételeme” lesz, és a pozitív élmények az önbizalmára is jótékony hatással lesznek.

A néptánc foglalkozások és csoportok sokfélék lehetnek. Alapvetően két módszerrel dolgoznak a pedagógusok. Az egyik a demonstráló-imitáló módszer, amely azt jelenti, hogy a tanár megmutatja az adott táncmotívumot a csoportnak, és mindenki megpróbálja leutánozni. A módszer hátránya, hogy az eleve ügyes gyermekek gyors tanulása mellett sajnos a kevésbé ügyesek hamar „kikopnak” a csoportból, hiszen nem lesz sikerélményük. Ráadásul a néptánchoz való jövőbeli hozzáállásukat is meghatározza egy ilyen tapasztalat. A másik módszer alapja a motívumok kisebb egységekre való bontása, ez alapján a kevésbé bonyolult mozgásformák játékos megtanulása. A kisebb részekből pedig szinte észrevétlenül áll össze a teljes motívum a folyamat végén. Ezzel a módszerrel a kevésbé ügyes gyermekek is ügyesen megtanulhatják a táncmotívumokat, és a „meg tudom csinálni” érzés pozitívan hat a néptánchoz, és általánosan a mozgáshoz való hozzáállásukra. Önnek mindenképpen azt javasolnám, hogy egy olyan csoportot keressen, ahol elsősorban ez utóbbi módszert alkalmazzák. Ha kisebb településen laknak, és nem tudnak válogatni a lehetőségek között, akkor mindenképpen keressék meg a helyi néptánc tanárt, esetleg a művészeti iskolát, ha van, és beszéljen a pedagógusokkal.

img_0546.JPG

Mindenképpen javaslom, hogy a kisfiú életébe iktassák be a rendszeres mozgást, de ezen kívül fordítsák figyelmüket a táplálkozási szokásokra, ha szükséges, azok megváltoztatására is. A mindennapi életükbe nemcsak úgy tudják beépíteni a mozgást, hogy foglalkozásokra járnak, hanem otthon is figyelhetnek erre, így a szív és az ízületek megterhelése is folyamatos és fokozatos, nem pedig hirtelen és intenzív. Az otthoni játékos mozgás, esetleg rendszeres torna, futás bevezetése pedig úgy történjen, hogy az egyben egy közös, családi élményt is nyújtson, tehát a szülő és a gyermek együtt mozogjon. Az együtt töltött idő nemcsak a testi, de a lelki egészség szempontjából is fontos. 

Jövő szerdán is lesz BLOGSZERDA! :) Várunk vissza!

 

logo.jpg

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Szólj hozzá

gyereknevelés néptánc gyerekjáték népi játékok auditív élszlelés anyanyelvi nevelés