2018. jan 24.

Mesefejtő csoport, avagy a modern ember útkeresései

írta: Kormos Rebeka
Mesefejtő csoport, avagy a modern ember útkeresései

Interjú Vaskor Gréta meseterapeutával.

Vaskor Gréta életrajza alapján nagy utat bejárt és bejáró szakember, aki láthatóan azzal foglalkozik, amit igazán szeret. Emberekkel foglalkozik. 
Mi a MESÉK és UTAK Facebook oldalán megosztott tartalmaival találkoztunk elsőnek.
Személyesen pedig a napokban, egy mesefejtő csoportja alkalmából.
A beszámolót Dinara Mirtalipova illusztrációi színesítik.

varas_beka.jpgForrás: mobile.digitalartsonline.co.uk

Korábban, itt megjelent írását már olvashatták a blogszerdánként visszatérő olvasóink, Egy életem, egy halálom címmel.

Állatmenyasszonyok, szerepelt a meghirdetés szövegében. Ki-ki a maga mesei tudásával asszociál a szó hallatán, de az érdeklődés meghaladta a kis budai terem befogadóképességét. 
"Hálás vagyok a kitüntetett figyelemért, amely azt eredményezte, hogy új időpontot kellett nyitni az állatmenyasszonyok témájában érdeklődő mesefejtőknek." - emeli ki Gréta a rövid köszöntés után.
"Az élet egyik fontos feladata a párkeresés és nem csak a párkeresés, mert bizony további feladatokat ad párkapcsolatban lenni."- fogalmazza meg. Talán ezért a nagy érdeklődés. Akárhogy is, nők, férfiak, idősebbek, fiatalok, elváltak, ifjú jegyesek, párkeresők, anyák vannak a teremben. Első ránézésre - és mint később kiderült - második ránézésre is, teljesen különböző embereket hozott össze ez a téma.

dinara-mirtalipova1-1-740x360.jpgForrás: www.artisticmoods.com

Mesefejtés? Néhány nappal a program előtt megkapták a résztvevők azt a két mesét, amelyet Gréta választott.
Jelen esetben A béka királykisasszony és A macskacicó meseszövegeket. Mindkettőt megtaláljátok mesetárunkban is, mivel igen ajánlott elolvasni. Klikk!
A mesefejtő csoportban nincs élőszavas mesemondás, a mesét mindenki először otthon elovassa, és ott is elő-elő kerül a mese szövege.
"A mesei térbe be lehet lépni személyes és személytelen valósággal is"- kezdi Gréta. Emellett fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy nincs szükség meggyőzni egymást, sem a meséről, mesemondásról vagy a kérdések és válaszok tartalmának jogosságáról. Mesei szerepekek tisztázunk, haladunk lépésről-lépésre.
Meglepő, hogy a mesehős azonosításában sem teljes az egyetértés, de mindenki tisztelettel fogadja a magáétól eltérő véleményt. Itt jutottak eszembe Ortutay szavai: "minden a maga helyén és szükségszerűen van úgy, ahogy van". Ezt természetesen azzal a felütéssel teszi, hogy a "eleven mesélés" elengedhetetlen a népmesék pontos értelmezéséhez. 

macskacico.jpgForrás: www.liveinternet.ru

Ez alkalommal a sokban különböző résztvevők abban egyeznek, hogy a mesét, a mesei történéseket evidenciaként kezelik. Ha az állatmenyasszony varas béka vagy erdei macska, hát az. 
Megvizsgáljuk a segítőket, helyszíneket, a szerepeket és még sok apró részletet, amely komoly elemzésként hat, precíz menetrend. Mégis egyik réteg a másikat fedi, a beszélgetés a pontos moderálás ellenére is el-elszalad más, ettől a két mesétől távol eső témák felé. Szinte nincs olyan fogalom, ami ne kerülne elő a párválasztás, párkapcsolatok témaköréből. 
Lassan a résztvevők egyre többet kérdeznek Grétától, éreztetve, hogy elfáradtak és igényük van arra, hogy a legfontosabb üzenetet mégis rögzítse számukra. A csoportot vezető szakember rutinos és nem mond többet, mint ami elegendő a következő nagyobb gondolatkör beindulásához.
Összehasonlításra kerül a két történet a főhős fejlődési lehetősége szempontjából, az apák viselkedésmintáit boncolgatva, sőt szóba kerülnek a női és férfi szerepek. 
A program végével úgy érezhettük, hogy a mesékről, önmagunkról és a bennünket körülvevő világról sokat megtudtunk. Ez a két történet hozzásegítette a megértésre törekvőket, hogy belső vágyaik, saját helyzetük és megnyilvánulásik egyensúlyba kerülhessenek akár saját pár-, és családi kapcsolataikat tekintve, akár a mesei befogadás tekintetében.

sereg.jpgForrás: instagram.com

Búcsúzóul még néhány kérdést van módunk átbeszélni Grétával. Kiderül, hogy sok a közös vonás a mesékkel való munkánk során még akkor is, ha céljaink és eszközeink eltérőek. Közöttünk is a népmese a közös nevező.
Még megkérdezem, hogy terapeutaként mit gondola arról, hogy a felnőttekkel megfejtett állatmenyasszonyos mesék valók-e gyerekeknek?
"Természetesen!" -  válaszolja. Gyorsan hozzáteszi: "... csak nem mindegy, hány éveseknek! A Macsakcicót kicsit korábban lehet mesélni (óvoda nagycsoport),  A béka királykisasszony meséjét kicsit idősebbeknek és természetesen felnőtteknek is lehet." Nyomatékosan megjegyzi: "Sőt, jó lenne, ha mesélnék!"

A mesefejtő csoport egyik következő alakalma az állatvőlegényekről fog szólni. Itt is a mesék  szimbólumainak összegyűjtése és megértése lesz a cél.  Ajánljuk mindenki figyelmébe a www.vaskorgreta.hu oldalt a további tájékozódásra vagy a MESÉK és UTAK Facebook felületet.

Jövő héten is lesz blogszerda, várunk vissza!

logo.jpg

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Szólj hozzá

mesetár varázsmesék mesei szimbólumok Vaskor Gréta Dinara Mirtalipova mesefejtés mesefejtő csoport A béka királykisasszony A macskacicó állatmenyasszonyok állatvőlegények