2018. dec 07.

A szegény halász sárfala

írta: Kormos Rebeka
A szegény halász sárfala

boross_geza_19081971_halasz_1.jpgForrás: villasgaleria.hu, Alkotó: Boross Géza

Élt egyszer...

   egy szegény özvegyasszony, de nagy jómódban részesült, hát szeretett volna sokáig élni. Egyszer csak a halál betoppantott hozzá.
- No, holnap elviszlek!
De a szegény asszony rimánkodott neki, hogy ne bántsa, majd holnap.
A halál meg is fogadta a szavát, elment – gondolta -, majd visszajön holnap.
A szegény asszony pedig kiírta a kapufélfára, hogy: majd holnap!
Elment a halál másnap, hát látja kiírva, hogy majd holnap. Akkor fogta a krétáját és utána írta: viszlek el!
Holnap szintén megy a halál, azt mondja az asszonynak:
- Készülj, mert itt van a holnap, és viszlek!
Azt feleli erre az asszony:
- Nézd meg a kapufélfát, mi van arra írva? Akkor gyere be, ha nem lesz ott, hogy majd holnap.
Erre a halál megnézte az írást, csakugyan az állt ott, hogy majd holnap. De a halál nem nyugodott. Járt, járt még sok ideig. Egyszer megunta a mászkálást, és letörülte az írást, könyörtelenül az ajtóra ment.
- Eressz be asszony! Megyek érted!
Erre az asszony azt felelte, hogy:
- Nem engedlek biz én, nézd meg a kapufélfát, mi van arra írva!
Feleli a halál:
- Biz ott már nincs semmi, mert én letöröltem. Engedj be, mert ha nem, bebújok a kulcslyukon.
És úgy is tett.
Amíg a halál bújt befelé, az asszony hirtelen egy nagyszájú üveget tartott oda a kulcslyukhoz. Még meg sem gondolhatta a dolgot a halál, üvegben találta magát. Az asszony pedig gyorsan bedugta az üveg száját. 
A halál végül rimánkodásra fogta, hogy engedje ki. 
Az asszony azt felelte:
- Hogy bocsátanálak már ki, talán azért, hogy rögtön elvigyél?
Fogta, kivitte a Tiszára a bedugott üveget, beledobta. Ott libegett a víz tetején. Persze, a halál nem volt nehéz, nem merült el az üveg. Ott egy szegény halász kifogta az üveget, és mindjárt hang hallatszott az üres üvegben. Az öreg halász szörnyen megijedt, hogy ő itt senkit nem lát, és mégis szólnak hozzá, hogy engedj ki.
Megint megszólalt az üvegből:
- Engedj ki!
- Mi vagy te, hogy az üvegben vagy, és engedjelek ki?
- Én vagyok a halál!
Erre a vén halász még jobban megijedt, fogta az üveget, hogy visszahajítsa a vízbe. 
A halál megszólalt:
- Ne dobj vissza, engedj ki! Téged nem bántalak.
Azt mondja erre a halász:
- Kiengedlek, de mondjad meg nekem, hogy meddig nem bántasz?
- Addig nem bántalak, míg a te sárfalad össze nem omlik.
Erre az ember kibocsájtotta a halált. A halál szagos széllel kiugrott:
- Köszönöm, hogy kibocsájtottál! Élhetsz nyugodtan, míg a sárfalad össze nem omlik, addig nem bántalak.
Erre a halász szinte megfiatalodott gondolata szerint, mert ő azt gondolta: „Míg az én sárfalam össze nem omlik, addig nem bántasz? Akkor én vigyázni fogok rá, hogy össze ne omoljon. Mindig vigyázni fogok rá, hogy még csak repedés se legyen rajta.”
Míg az ember ezen töprengett, a halálnak első útja az Öregasszonyhoz vezetett, aki őt bezárta az üvegbe. Azt mondja az asszonynak, mikor odaért:
- Azonnal készülj, mert elviszlek!
Az asszony megijedt:
- Ne bánts már, még legalább egypár napot hagyjál!
A halál hirtelen mérgében nyakon csapta, s azonnal meghalt.
- Így, kutya! Engem többet nem csapsz be!
A halász meg mindennap nézte a házat. Nincsen-e valami repedés vagy doblás a falon, vagy a tető nem csorog-e? Nehogy valami csepp karcolás is látszódjon a falon.
Közben telt az idő, a szegény halász fél karja megfájdult. Azon töprengett, hogy már csak jobban ne fájjon, hogy meg tudná renoválni a sárfalat. De majd közben a lába is megfájdult. „Még már sánta is leszek.” 
Lassan járni is alig tudott, karja is nagyon fájt, mind a kettő. Egyik szemére meg is vakult, a másikra is csak nagyon kicsit látott. Most már csakugyan azon töprengett, hogy „Már nemcsak menni, de még csinálni sem tudok semmit. De még látni se látok nagyon.”
Azért mindig csak azt nézte, hogy a sárfala nem omlik, nem roskad-e valahol. Közben a gyomra is elgyengült. Enni is alig tudott, de még mindig a falat nézte. Még könnyen beszélt, mert még a sárfal egészséges volt. 
Egyszer ahogy tanakodott magában, észrevétlenül hozzá is betoppant a halál. Persze egy kissé megijedt, mert a halál ezt mondta neki:
- Készülj, mert roskad a sárfalad.
- Hogy mondhatsz már ilyet? Mielőtt még ide nem jöttél, akkor jöttem be vagy három perccel előtte. Körülnéztem, kívül, belül, semmi baja sincs a sárfalnak.
Azt mondja erre a halál:
- Hát ez nem a te sárfalad, a kezed és a lábad? Na és a tested? Ugye, már megsántultál, elnyomorodtál? A karodat sem bírod. Szemedre megvakultál. Még a gyomrod is megfájdult, fogaid már nincsenek. Gyere, komám, most már velem. 
El is vitte, azóta együtt halásznak.

(Kisvárda környéki népmese)

További mesék a Mesetárban.

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvódás és kisiskolás korosztályok számára népi játékot témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mesetár népmese magyar népmese A szegény halász sárfala