2018. dec 11.

A csillagszemű juhász

írta: Kormos Rebeka
A csillagszemű juhász

busulo_juhasz.jpg

Hol volt, hol nem volt...


   kis ház mellett, nagy ház volt, nagy ház mellett kis ház volt. A kiskertben volt egy nagy kert, a nagy kert közepén egy tulipán, a tulipán közepében egy láda, amiben a világ összes meséje belefért. Ott találtam egy mesét, amit elmondanék nektek. Akarjátok-e hallani?
Volt egyszer egy királyi birodalom, annak a királya igen hatalmas volt. Na, az ő háza nem is ház volt, hanem palota.
A király alattvalóitól megkövetelte, hogy ha eltüsszentette magát, az egész ország népének rá kellett mondani: adj’ Isten egészségére! Hogyha náthás volt, nem is lehetett más szót hallani az országban, mint: “Adj’ Isten egészségére!”
Csak a csillagszemű juhász nem akarta sohase mondani. Megvolt ennek a magához való esze, no meg minden, mint egy magafajta jó pásztornak. Szép rezes pásztorbotja, erszénye, bicskája, pipaszurkája s még kitudja mi nem díszelgett az övén. Mert tudjátok meg a pásztornak ezek ékességei is voltak, amelyekre rápazarolta szépérzetének minden alkalmatos alakzatát. 
No megtudta a király, hogy ez a csillagszemű nem mondja a kötelezvényt. Nagyon megharagudott, s maga elé hívatta a juhászt.

Elmegy a juhász, s minthogy a király hívatta a parádés botját vette magához, a cifra szűrét vette magára. A puli. a Fickó nevű látta, hogy útjuk van, így nem tágított a juhász csizmájától, de már a palota kétszárnyú kapujába ráparancsolt a gazdája, hogy:
- No itt a helyed.
Maga meg felment azon a hosszú lépcsőn a trónteremig. Megáll a király előtt, aki éppen a trónusán ült, hatalmaskodott s a juhászt meglátva ilyen cifrán, büszkén, éktelen haragra gerjedt.
- Te vagy az a juhász, aki nem mondja adj’Isten egészségemre?
- Én volnék.
- Mondjad tüstént adj’Isten egészségemre!  - rivallt rá a király.
- Adj’ Isten egészségemre – szólt vissza a csillagszemű juhász.
- Nekem, nekem, te korhely betyár, te! - kiabált a király.
- Nekem, nekem, felséges úr – felelt amaz.
- De nekem, énnekem! - ordított a király, és mérgesen verte a mellét.
- Nekem hát, persze, hogy énnekem! - mondta megint a juhász, és szelíden verte hozzá a mellét.
Már akkor a király nem tudta, mit tegyen mérgében, de beleszólt a hopmester.
- Azt mondd te, tüstént azt mondd: adj Isten egészségére, felséges uram! Mert ha nem mondod, halál fia vagy!
- Nem mondom én addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják – felelt a juhász.
A királyleány is ott volt a szobában, király apja mellett ült egy kisebb trónuson, és olyan gyönyörűségesen szép volt, akárcsak egy aranygalamb; no, de akármilyen gyönyörűséges szép volt, azért mégis elnevette magát a juhász szavára, mert megtetszett neki a csillagszemű juhász, jobban megtetszett, mint akármilyen királyfi.
A király pedig megparancsolta, hogy vessék tüstént a juhászt a fehér medve tömlöcébe.
El is vitték a darabontok, s bevetették a fehér medve tömlöcébe, akinek két nap nem adtak semmit enni, hogy annál dühösebb legyen. Mikor az ajtót becsukták, mindjárt megrohanta a juhászt, hogy széttépje és felfalja, de mikor a csillagszemét meglátta, úgy megijedt, hogy majd magát falta be, s a legtávolabbi szögletbe kucorodott, onnan nézte, de bántani nem merte, pedig olyan éhes volt, csak úgy nyaldosta a talpát az éhségtől. A juhász meg le nem vette róla a szemét, és hogy ébren tartsa magát, énekelt, mert tudta, ha elaludna, a medve rögtön széttépné.
De nem aludt el.
Reggel jön a hopmester megnézni a juhász csontjait, hát látja, hogy annak semmi baja. Felvezette a királyhoz, aki rettenetesen megharagudott, s azt mondta:
- No, most közel voltál a halálhoz, mondod-e már: adja Isten egészségemre?
De a juhász csak azt mondta:
- Nem félek én tíz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül.
- Eredj hát a tíz halálba!
És a király megparancsolta, hogy vessék a juhászt az óriás sündisznók tömlöcébe. Be is vetették a darabontok, s a tüskés sündisznóknak nem adtak egy hétig enni, hogy annál gonoszabbak legyenek. De amint a disznók nekirohantak, hogy szertefaldossák, a juhász kivett a szűre ujjából egy Vendel-napkor faragott kis furulyát, s elkezdte rajta fújni Szent Vendel nótáját, mire a sündisznók visszahökkentek, aztán meg egymásba kapaszkodva táncba ugrottak.
A juhász úgy szeretett volna kacagni, amint az ormótlan állatokat táncolni látta, de nem merte abbahagyni a furulyázást, tudta, hogy akkor mindjárt rárohannának, felfalnák, mert ezeknél hiába volt a csillagszeme, tíz disznónak nem nézhetett egyszerre a szeme közé! Ezért csak fújta a Vendel-nótáját; előbb csöndesen, hogy a tüskésdisznók andalgót jártak, de aztán mindig gyorsabban, míg utoljára olyan frisset furulyázott nekik, hogy nem győzték már az aprózást, s egészen kifáradva egy rakásra dűltek. A juhász csak nevetett, de úgy nevetett, hogy még reggel is, amikor a hopmester jött megnézni, maradt-e valami a csontjaiból, a könnyek végigfutottak az arcán a nagy kacagástól.
Felvezette aztán a juhászt a királyhoz, aki még mérgesebb lett, hogy a disznók sem tudták elpusztítani a juhászt, s azt mondta:
- No, most közel voltál a tíz halálhoz, mondod-e már, hogy adj’ Isten egészségemre?
De a juhász belevágott a szóba:
- Nem félek én száz haláltól sem, csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül.
- Eredj hát száz halálba! - kiáltott nagy haraggal a király, s megparancsolta, hogy vessék a juhászt a kaszásverembe.
El is vitték a darabontok a sötét tömlöcbe, melynek közepén egy mély kút volt, körülrakva éles kaszákkal; a kút fenekén meg egy mécses égett, hogy ha valakit belevetnek, meglássák, leért-e a fenekére?
Ahogy odavitték a juhászt, arra kérte a darabontokat, menjenek ki egy kicsit, míg ő belenéz a kaszásverembe, talán még meggondolja magát, mondja-e a királynak: Adj'Isten egészségére.
A darabontok kimentek, ő pedig felállította a verem mellé a fokosát, ráakasztotta a szűrét, s tetejébe meg a kalapját tette, de előbb még a tarisznyát is felakasztotta, hogy test is legyen a szűrben, akkor aztán kikiáltott a darabontoknak, hogy már meggondolta, biz ő mégsem mondja.
A darabontok bementek, belökték a szűrt, a kalapot meg a tarisznyát a verembe; hallgatták, amint esett kaszáról kaszára, míg leért, s utánanéztek, mint oltotta ki a mécsest; aztán egészen megnyugodva, hogy most már igazán vége lett a juhásznak, elmentek, az pedig a sötét szögletben nevetett.
Másnap jön a hopmester a lámpással, hát majd hanyatt esett, ahogy meglátta a juhászt. Felvezette a királyhoz, aki már akkor még sokkal mérgesebb lett, de azért mégis megkérdezte:
- No, most száz halálban voltál, mondod-e már, hogy adj’ Isten egészségemre?
De a juhász csak azt felelte:
- Nem mondom én addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül.
- Tán olcsóbban is megalkuszunk – mondta a király, mikor látta, hogy semmi módon el nem pusztíthatja a juhászt, s megparancsolta, hogy fogjanak be a királyi hintóba; akkor maga mellé ültette a juhászt, s elhajtatott az ezüsterdőbe. Ott pedig így szólt hozzá:
- Látod ezt az ezüsterdőt? Neked adom, ha azt mondod, adj’ Isten egészségemre!
A juhász csak elhűlt, de azért mégis azt mondta:
- Nem mondom én addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül.
A király pedig elszomorodott, odébb hajtatott, elértek az aranyvárhoz. Ott azt mondta:
- Látod ezt az aranyvárat? Neked adom az ezüsterdőt, az aranyvárat, csak mondd azt nekem, adj’ Isten egészségére!
De a juhász, bár ámult-bámult, mégis azt mondta:
- Nem, nem mondom addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül!
Erre a király már nagy búsulásnak adta magát, odébb hajtatott a gyémánttóig, s ott azt mondta:
- Látod ezt a gyémánttavat? Neked adom az ezüsterdőt, aranyvárat, gyémánttavat – ezt mind-mind neked adom, csak mondd azt nekem: adj’ Isten egészségére!
Már akkor a juhásznak be kellett hunyni a csillagszemét, hogy ne lásson, de mégiscsak azt felelte:
- Nem, nem, nem mondom addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül!
Akkor a király már látta, hogy semmiképpen nem boldogul vele, hát megadta magát:
- No, nem bánom, hozzád adom hát a lányomat, de aztán mondd ám nekem igazán, hogy adj’ Isten egészségére!
- Mondom hát, hogyne mondanám, persze hogy akkor mondom!
A király ennek nagyon megörült, s kihirdette, hogy örüljön az egész ország népe, mert a leánya férjhez megy. Örült is az egész ország népsége, hogy a királylány, aki annyi királyfit kikosarazott, a csillagszemű juhászt mégis megszerette.
Tartottak aztán olyan lakodalmat, hogy az egész országban mindenki evett, ivott, táncolt. A király házánál volt a legnagyobb vigasság, a legjobb banda ott húzta, a legjobb ételeket ott főzték, tenger nép ült az asztalok körül, a jókedv a házfedelet emelgette s a juhász hűséges pulija is húslevest lakomázott, ; de amint a vőfély felhozta a tormás disznófejet, s tisztességesen elmondta:
A leves elfogyott, itt hozom a tormást,
Melynek erejétől csókolgatjuk egymást.
s a király maga elé vette a tálat, hogy szétossza mindenkinek a maga falatját, egyszerre csak nagyot tüsszent az erős tormától.
- Adj’ Isten egészségére! - kiáltott a juhász legelőször, s a király ezen úgy megörült, hogy örömében menten szörnyethalt.
Akkor a csillagszemű juhász lett a király. Igen jó király vált belőle, sohase terhelte a népét még azzal is, hogy kedvük ellenére jót kívánjanak neki, mégis jót kívánt neki mindenki parancsolat nélkül is, mert igen jó király volt, s igen szerették.

További mesék a Mesetárban.

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvódás és kisiskolás korosztályok számára népi játékot témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

népmese magyar népmese A csillagszemű juhász