2018. dec 12.

A kovács lánya

írta: Kormos Rebeka
A kovács lánya

kisjezus.jpgForrás:szeretetlang.blog.hu

Volt egyszer a világon egy király...

    Nagyon kíváncsi király volt, hát tudni akarta, mennyien laknak a birodalmában. Elhatározta, hogy minden embert lajstromba vesznek írnokai, aztán megszámolják, hányan is vannak. Hírnökök vitték szét a parancsot minden városba, minden faluba: aki ahol született, családjával együtt menjen oda, ott lesz az összeírás.
Élt akkoriban a birodalomban egy szegény ácsmester. Meghallotta ezt a parancsot, elment haza. Így szólt áldott állapotban lévő feleségéhez:
–Kedves feleségem, Mária! Nézd, mit parancsolt a király! El kell menjünk Betlehembe. Mire a kisbaba megérkezik, már ott leszünk, s jó emberektől majd szállást is kapunk. De nézzed csak, vettem ezt a szamarat, ezen majd kényelmesen ülhetsz. Lassú léptű, óvatos járású, ne félj, biztonságban leszel. S hát jó az Isten, vigyáz ránk, hogy a gyermek békében szülessen.
– Jól van, kedves férjem, József. Ha úgy mondod, legyen úgy.
Azzal Mária felült a szamárra, és elindultak. Este volt, mire Betlehembe érkeztek. A város szélén volt egy fogadó, József bekopogott.
– Jó emberek, adjatok szállást. Nézzétek, a feleségem várandós, megpihennénk.
– Eredjetek innen, Isten hírével, nincs nekünk helyünk egy embernek sem. Asszonynak, szamárnak meg még úgyse. Van a városban más fogadó, keressetek ott helyet!
Mentek tovább. Találtak egy másik fogadót.
– Jó emberek! Adjatok szállást, legalább az asszonyomnak. Lássátok, kisbabát vár.
– Eredjetek innen! Mit képzeltek! Majd még itt születik meg, aztán sírásával felveri a fáradt utasokat!
Mentek tovább. De ahány helyre bezörgettek, mindenünnen elzavarták őket.
Volt ebben a városban egy gazdag kovács. Volt mindene. Háza, barma, szolgája rengeteg. És volt egy gyönyörű szép kislánykája is. Mégis szomorú volt a kovács, odaadta volna házát, barmát, kincsét, gazdagságát, ha a kislányát valaki meg tudta volna gyógyítani. Mert ennek a leánykának mindkét keze csuja volt. Bénán lógott az oldalán. Nem tudott vele se ölelni, se simogatni, se egy pohár vizet elvenni, se egy karéj kenyeret megkenni. Ennek a kovácsnak a háza éppen a város legszélén állott, ez volt az utolsó ház. Ide is bezörgetett József.
– Kérlek, szánj meg minket, engedj a házadba!
– Jaj, jó ember. Nálam még az ágyfiókban is szállóvendég van. Nincs hová tegyelek se téged, se a feleséged. Eredj, keress magatoknak máshol helyet! – mondta a kovács.
Hát akkor előbújt a háta mögül a csujakezű kislánya. Odament Józsefhez.
– Bácsika, bácsika! Figyelj rám. Gyere énmögöttem. Mutatok nektek egy barlangocskát. Édesapámé, itt van nem messze a város szélétől. Istállónak használjuk. Van benne tehénke, bárányok, borjak... jó melegre belehelték, nem fogtok fázni. A széna friss, puha, illatos. Ma hordta be édesapám. Jó lesz nektek, meg a kisbabának is, ha megszületik.
Azzal a kislány előrement és mutatta az utat. Úgy volt, ahogy mondta. Az istálló meleg volt, a széna friss és illatos.
József és Mária hálát adott Istennek a szállásért, megköszönték a kovács kislányának a segítséget.
Eljött az éjszaka, és a szegény ácsmester felesége egy gyönyörű kisfiúnak adott életet. Amikor megszületett, olyan fényesség támadt a sötét barlangban, mintha ezer misegyertyát gyújtott volna valaki. De még a barlang fölött is megfényesedett az ég, mert egy ragyogó csillag állt meg fölötte.
Másnap reggel a kovács csujakezű kislánya hamar kiszökött az ágyból, szaladt egyenesen a barlang felé. Ment be a barlangba, nézte a csepp babát a jászolban. Mária ott ült mellette.
– No, gyere ide kislány, nézd meg őt közelről is – hívta a lánykát. – Gyere, kedvesem, vedd a karjaidba, nézd, odaadom neked.
– Jaj, nénike! Nem tudom én a karjaimba venni, látod, csuja kezem van. Mind a két karom lóg. Mióta megszülettem így van ez. Szeretném én ölelni magamhoz, de nem tudom.
– No, ne félj! Gyere, kedvesem! Gyere, ne törődj semmivel! Ülj ide mellém és vedd a karjaidba Szent Fiamat, kicsi Jézuskámat!
Azzal Mária maga mellé ültette a kovácsmester csujakezű kislányát, és a karjaiba tette kicsi fiát, Jézuskáját. S csudák csudájára a kislány ölelte a szép kicsi bubát, ringatta és énekelt neki.
– Nénike! Nénike, nézd, ringatom, ölelem a kis Jézuskát! –  potyogott a könnye, s nevetett egyszerre.
Aztán megéhezett a Kisjézus, Mária vette ölébe a gyermeket és megszoptatta. A kislány pedig futott, rohant haza.
– Édesapám! Nézze! Nem vagyok már csujakezű. Tudok ölelni, simogatni, kenyeret kenni, pohár vizet adni. Nézze édesapám! Szállnak a karjaim!
Elmesélte a kovácsmesternek, mi történt. Akkor a kovács nagyot sóhajtott és így szólt:
– Jaj, ha tudtam volna, hogy ő a Mária, adtam volna szállást néki éjszakára!
Inkább én feküdtem volna istállóba, nemhogy Szűz Mária, s az ártatlan Jézuska.

Mert Szűz Mária tett olyan nagy csodát,
Hogy meggyógyította a kovács leányát.
Szentháromság Isten áldja és engedje,
Áldassék örökre az Úrjézus neve.
Áldás és szent béke szálljon nemzetünkre.
Áldás és szent béke szálljon nemzetünkre.

További mesék a Mesetárban.

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvódás és kisiskolás korosztályok számára népi játékot témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mese mesetár adventi mese A kovács lánya