2017. sze 20.

9+1 cikk a népmeséről és a mesemondásról

írta: Zsótér Boglárka
9+1 cikk a népmeséről és a mesemondásról

Szeptember 30. a Magyar Népmese Napja. Már nagyon várjuk, hiszen a Pompás Napok csapatával több helyszínen is lesz programunk. Megyünk óvodába, iskolába, nemzeti parkba, kerületi rendezvényre... tehát unatkozni biztosan nem fogunk. Számunkra nagyon felemelő érzés, hogy ilyen sok intézmény szervez a Magyar Népmese Napjára programot, és általában egész évben beépítik a népmeséket a gyerekek életébe. Bízunk benne, hogy ez a kör továbbra is bővül  :)

A Pompás Blogon pedig úgy készülünk, hogy összegyűjtünk NÉPMESÉRŐL és MESEMONDÁSRÓL cikkeket Nektek! Kellemes olvasgatást kívánunk!

nepmese_napja.jpg

 

A mese igazi bájital

... vallja a wmn.hu cikke, amelyet Bajzáth Mária, a paloznaki Meseközpont szakmai vezetője írt. A népmesék hét nagyon fontos jellemzőjéről írt, amelyek közül mi most azt emeljük ki, amely arra irányul, hogy a mese segíti a valóság értelmezését. Erre a gondolatra mi is számos alkalommal építünk szakmai és gyakorlati anyagainkban is.

A mese az életünkről szól

A mandiner.hu Kádár Annamáriával készített interjújának minden szava kincs. Ismerjük Annamária könyveit, és nagyon egyetértünk vele abban, amit képvisel, ezért jó szívvel ajánljuk ezt az írást is, amelyben részletesen megismerhetjük gondolatait, elveit, nézeteit.

"A mese tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ. Ebbe a sajátos gondolkodásba azért illeszkednek tökéletesen a mesék, mert ugyanolyan egyszerűnek és szélsőségesnek mutatják a világot, mint amilyennek azt a gyermek megéli. Én is ismerek olyan szülőt, aki a mesék félelmetesebb részeit átkölti a gyermeke védelme érdekében. A gyermek szimbolikus úton dolgozza fel a mesét, belső képek formájában. A sárkány pont annyira lesz félelmetes, mint amennyire a gyermek el tudja viselni. Tilos átkölteni a mesét!"

A mesék nem azok, aminek látszanak

Boldizsár Ildikó már írásai mentén is nagy hatással volt ránk, a személyes találkozást mégis igazi extázisként éltük meg, ittuk minden szavát. Ahogyan saját történetéről mesélt, nagyon magával ragadó volt, majd később az is, ahogyan a meseterápia módszerét mutatta be. Az olvassbele.com cikke részletesen bemutatja a Meseterápia a gyakorlatban című könyvét.

"Csakhogy míg a mesehős képes végigjárni a számára jelölt utat, a racionális ember képtelen a továbbhaladásra. A mesékben rejlő ősi tudásanyag azonban mindenki számára hozzáférhető, csak előbb egész lényünkkel rá kell hangolódnunk a teremtő képzelet nyelvére, hogy segítségével felfigyeljünk a problémáinkra, és érzékszervi tapasztalásokkal, rítusos játékokkal megleljük az „igazsághoz” kulcsot adó üzenetet."

Benedek Elekről

Szeretettel ajánljuk Bárdos József írását, amely nem másról szól, mint Benedek Elekről, akinek születésnapjához kötődik a Magyar Népmese Napja. "Benedek Elek nagyszerű felismerése, hogy abban a pillanatban, amikor a népmeséket a gyermekek számára, egyszer s mindenkorra írásban rögzített formában akarjuk közvetíteni, akkor mégis ezt a tulajdonképpen nem is létező tökéletes szöveget kell létrehozni. Nem elég tehát összegyűjteni, nem elég tehát (esetleg) kiegészíteni a begyűjtött szövegeket, hanem meg kell alkotni azt az odáig sohasem létezett, tökéletes népmeseváltozatot, amelyhez képest (utólag a kész felől visszanézve) a begyűjtött meseszövegek kevésbé tökéletes változatokká válnak."

Szeretettel ajánljuk saját cikkeinket is:

A mesélés fontosságáról

Tudom, hogy kéne, de nem mesélek a gyerekemnek című cikkünket vendégíróként készítettük egy nőket célzó magazin számára. "Hidd el, a gyermeked nem fog reklamálni, hogy nem úgy hangsúlyozol, ahogy tankönyv szerint kellene. Neki sokkal fontosabb, hogy az a néhány perc csak az övé, csak rá szánod, hogy NEKI mesét olvass, vagy mondj. Ha az öledbe ülteted, és együtt lapozzátok a könyvet, az is szép zárása a napnak. Fejből is nyugodtan mondj mesét, amit épp ott találsz ki, még az is lehet, hogy ő is bekapcsolódik, és közösen szövitek tovább a mese szálát."

10469214_370528143124783_794865942595784353_n.jpg

A mese varázsáról

A mese varázsáról írt cikkünkben arról írunk, minket, a Pompás Napok csapatában, mi motivál arra, hogy a meséket alapvető kincsünknek tekintsük és sokat alkalmazzuk mindennapjainkban, programjainkban őket: "...sokat számít a hallott mese a gyermekek képzelőerejének a fejlesztésében, miközben hallgatják a mesét, belső képeket alkotnak. Ezek a képek olyanok, amelyeket maguk készítenek egy-egy történet hallgatása során, nem kívülről kapják "készen", mint a látott mesékben. Azért is fontosak ezek, mert később könnyen segítségükre lehetnek egy-egy nehéz helyzet során."

Pedagógusok mesés hétköznapjairól

Gyakran ötvözzük a népmesét a népi játékokkal, népdallal, népzenével. Módszertani képzéseinken igyekszünk ezekből átadni annyit, amennyit csak lehet. Egy élménybeszámolónkat és hitvallásunkat tartalmazza a Mesés hétköznapokról írt cikkünk.

"Büszkék vagyunk azokra a kollégákra, pedagógusokra, akikkel van lehetőségünk együtt dolgozni. Kölcsönös tisztelettel és szűnni nem akaró indíttatással azon munkálkodunk, hogy egyre szélesebb körben újra felfedezze az oktatás-, és neveléstudomány a hagyományokban rejlő erőt. Hiszünk benne, hogy népi játékokkal és népmesével élmények szintjén nevelünk és korlátozások helyett cselekvésre, tapasztalásra buzdíthatunk gyermeket és felnőttet egyaránt."

Az apa-lánya mesékről

Egyik legkedveltebb írásunk az, amely az apa-lánya mesékről szól. "A tündérmesék mintát mutatnak, amelyek lehetnek negatívak és pozitívak. Az elkerülhetetlen konfliktusok kezelésére, elviselésére adnak válaszokat. Életfordulóknál mélyen a tudatalattinkból felszínre törve biztatnak bennünket a szeretet fontosságára."

A mesemondás lépéseiről

Kézzel fogható segítséget nyújt a Mesemondás 3 lépésben című cikk azok számára, akik bátortalanok, vagy csak némi megerősítésre van szükségük. "A mese esetében sok emberöltőn keresztül velünk lévő forrás ez, amely időtlen „problémákra”, úgy nevezzük, életfeladatokra és ezeket az eseményeket követő érzésekre ad kézzelfogható megoldásokat. Ilyen feladat a példa okáért, a szülőktől való elválás, amely a mesében a legtermészetesebb esemény."

Bízunk benne, hogy az itt összegyűjtött cikkek között mindenki megtalálja azt, amelyik segítségére lehet vagy egyszerűen kellemes olvasmányként éli meg. Hétről hétre dolgozunk azon, hogy friss, hasznos és lelket feltöltő tartalommal jelentkezzünk pedagógusok és szülők számára. Várunk vissza!

Szeretettel ajánljuk a témához kapcsolódóan:
Sok-sok mese és játék dióval

Ne feledjétek, a Pompás Napok csapata házhoz is megy!
Hívjatok minket bizalommal!

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Nézd végig e-book kínálatunkat!
Továbbképzéseink és előadásaink

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvódás és kisiskolás korosztályok számára népi játékot témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

mese mesehallgatás mesélés népmese mesemondás mese gyerekeknek magyar népmese napja Benedek Elek születésnapja népmese nap népmese gyerekeknek