2019. jan 06.

Vízkereszt szokásai új köntösben

írta: Kormos Rebeka
Vízkereszt szokásai új köntösben

haromkiralyjaras.jpgForrás: http://mek.niif.hu, Magyar Néprajzi Lexikon

"Építsünk 3 királyokat!" 

Ha ez elhangzik egy gyerek szájából példánk esetén hóember építés közben, akkor akár szülőként, akár nevelőként kihúzhatjuk magunkat, mert jó az irány. Persze lehet, hogy a kortársak nagyot néznek, de ilyenkor több gyerek is befogadóvá válik egy régi történet elmondására.
A gyerekek nevelése nagy kihívást jelent, ha a hagyományokat szeretnénk alapnak tekinteni, de mégis a mai világ kihívásaira is szeretnénk felkészíteni a lurkókat. Néhány ötlettel állunk most elő a vízkereszt témájában, amelyet a jövő héten is beépíthettek az óvodai vagy iskolai munkába. 

No.1. ötlet -  Történet mesélés - játékos tanulás - 

Vízkereszt Mátyás udvarában című története a kisiskolások olvasókönyveiből köszön vissza.
Galeotto Marcio, Mátyás királyunk krónikása áll a középpontban. Ő feljegyzéseiben "leírja, hogy gyermekkorában vízkeresztkor a háromkirály-járást és alamizsnagyüjtést koledának nevezték". (Folklórműveltség a 18. századi Magyarországon).
Tanulási szándékkal a 3. osztályosok akár kigyűjthetik a szavakat, amelyekben szerepelnek "j" és "ly" betűk.
iroeszkozok.jpgForrás: http://www.azirastukreben.hu
Majd tollakkal és tintával le is írhatják ezeket a szavakat. Ez egy egész technika órát igénybe fog venni, hisz ritka laklom, amikor úgy írhatunk ahogy egy hajdani krónikás.
Íróeszközökről egy érdekes összegzés Az írás tükrében

No. 2. ötlet - Csillagozás

Miközben csillagot készítünk elmondhatjuk hogy indultak útnak a napkeleti bölcsek és hogy volt ez szokásban a néphagyományban.
origami_csillag.jpgForrás: deavita.com

"Történeti adatok már a 16. sz. óta szólnak a csillagénekről és a csillagjárásról. A 17–18. sz.-i betlehemes szövegekben a pásztorjáték (→ betlehemezés), a háromkirályok látogatása és a Heródes-jelenet együtt szerepelnek. A háromkirály-jelenet újkori népszokásainkban a vízkereszti csillagozáshoz kapcsolódott. Egyes betlehemesek azonban továbbra is megtartották a háromkirály-jelenetet. Gyermekek vagy csak lányok járják. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag (csillagozás). Gyakran már csak a jelmezek utalnak a háromkirályjárás dramatikus voltára. A háromkirályjárás egyetlen állandó szövegmotívuma a csillagének:
Háromkirályok napját,
Országunknak egy istápját,
Dicsérjük énekkel,
Vigadozó versekkel,
Szép jel és szép csillag
Szép napunk támad."
(Magyar Néprajzi Lexikon)

No.3. - ötlet - Koronás királyok

koronak.jpg
A filcből készült koronák használhatóak a háromkirályjáráshoz vagy sok más mesealkalommal is. Egyszeri idő és energia befektetés, sokszori öröm.
"A mesekosárból a szabad játékidőben előkerülnek a koronák és mesehős tárgyak, a tarisznyák, sípok... Szívet melengető látni ahogy az ovisok mesét játszanak." - számolt be továbbképzésünk alkalmával egy óvónéni, aki 30 órás képzésünk után alkalmazni kezdte a Pompás Napok népmesés foglalkozásait.

No.4. - ötlet - Énekeljünk!

Elektronikus gyűjteményben is elérhető, egy jókai gyűjtés anyaga, amelyben Németh Vilmos az adatközlő. Így beszél a hajdani szokásról: "Hárman mentek. Három királynak voltak öltözve. Olyan papírsisak volt a fejükön. Fehér öltözetük volt nekik, mint a királyoknak."
Könnyen tanulható verzióban is megtalálhatjátok a Zeneovi feldolgozásában, amely gombosi gyűjtés szövegén alapszik.

No. 4. - ötlet - próbáljuk ki a népi időjóslásokat

A néphit szerint: "a januári meleg isten csapása". Megfigyeléseket tehetünk a gyerekekkel és beszélgethetünk a kártevők természetéről. Összefoglaló cikk Vízkereszt és népi időjóslás címmel.

Jövő szerdán is lesz BLOGSZERDA, amelyben néhány programot ajánlunk figyelmetekbe, amit már most érdemes az új naptárakba feljegyezni!
logo.jpg

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!
Iratkozzatok fel hírlevelünkre, ehhez látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Szólj hozzá

vízkereszt csillagozás hátomkirályjárás vízkereszt Mátyás király udvarában időjárásjóslás Január 6. G+M+B