2019. jan 18.

A tizenkét hónap - szlovák gyűjtés

írta: Kormos Rebeka
A tizenkét hónap - szlovák gyűjtés

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy anya...

lany_az_erdoben_telen.jpgForrás: www.thqnordic.com

      annak volt két gyermeke, egy édeslánya és egy mostohalánya. Az édeslányát nagyon szerette, de a mostohalányára rá se tudott nézni, mert százszor szebb volt, mint az ő Holenája. A jó kis Maruska nem tudta magáról, hogy milyen szép és el sem tudta képzelni, miért olyan dühös az anyja, valahányszor megakad rajta a szeme.
Holena nem sokat lendített a ház körül, egész álló nap a kemencepadkán heverészett, vagy cicomázta-piperézte magát, Maruska mindent maga csinált: takarított, főzött, mosott, szőtt, font, füvet kaszált, még a tehénkét is egyedül látta el. Dolgozott hajnaltól - estig, égett a keze alatt a munka és szelíden tűrte anyja és nénje szidalmait.
De hiába, azok napról-napra rosszabbul bántak vele. Sehogyse tudták elviselni, hogy Maruska, ahogy növekedett, egyre szebb lett, Holena meg egyre rútabb. Egyszercsak azt gondolta magában az anya: "Bolond lennék, ha ezt a szép Maruskát tovább is itt tartanám, hiszen ha majd kérők jönnek a házhoz, mind belészeretnek, mind őt akarják, Holena meg a nyakamon marad."
Ettől a perctől a mostoha és a leánya mind csak azon tanakodott, mi úton-módon veszejthetnék el szegény Maruskát; éheztették, ütötték-verték, úgy kínozták, hogy becsületes ember olyat még elképzelni sem tud. De hiába, Maruska tűrt mindent békésen és egyre szebb lett.
Egy szép napon, január közepetáján, Holena a fejébe vette, hogy neki pedig ibolya kell.
- Eredj az erdőbe, Maruska - parancsolta húgának - és hozzál nekem egy csokor ibolyát, hadd tűzöm a derekamra, hadd legyek jószagú!
-Jaj, drága néném, mi jut eszedbe? Ki hallott már olyat, hogy hó alatt ibolya nőjön? - sopánkodott szegény Maruska.
-Ejnye, imilyen-amolyan lusta kölke, még feleselgetsz? Hallgass, ha én parancsolok neked! Szedd a lábad, egy-kettő, s úgy vigyázz, agyonütlek, ha ibolya nélkül jössz haza! - fenyegetőzött a gonosz Holena.
A mostoha pedig megragadta Maruskát, kilökte a házból, az ajtót meg kulcsra zárta mögötte.
Maruska keservesen sírva elindult a nagy rengetegbe. Vastag hótakaró borította az utat, sehol semmi nyom. Maruska sokáig ment-mendegélt, éhség kínozta, hideg vacogtatta, kérve-kérte az úristent, szólítsa már magához.
Egyszerre csak világosságot lát a messzeségben. Megy-megy, a fény után s elér a hegy csúcsára. Hát a csúcson nagy tűz ég, a tűz körül tizenkét kődarab fekszik, a köveken meg tizenkét férfi ül.
Háromnak fehér a szakálla, három már fiatalabb valamicskét, a másik három még fiatalabb, de az utolsó három a legeslegfiatalabb és legszebb is. Nem beszéltek azok egy szót sem, csak üldögéltek szép csöndesen és néztek a tűzbe.
Ez a tizenkét férfi a tizenkét hónap volt. Legfelül a nagy Január ült. Haja, szakálla fehér volt, mint a frissen hullott hó, kezében hatalmas buzogány. Megijedt Maruska; egy pillanatra meg is torpant, de aztán nekibátorodva közelebb lépett a tűzhöz s így szólt:
 - Jó emberek, engedjétek meg, hogy egy kicsit megmelegedjem, megvesz az isten hidege.
A nagy Január bólintott s megkérdezte Maruskát:
-Miért jöttél, lányom, mit keresel itt?
-Ibolyát szednék - felelte Maruska.
-Nincs most ideje az ibolyázásnak, lányom. Hiszen hó borít mindent - mondta a nagy Január.
-Tudom én azt - felelte Maruska - de mit tegyek, ha a mostohám meg a néném rám parancsolt, hogy ha törik-szakad, ibolyát vigyek nekik, mert ha nem, hát agyonütnek.
Jó emberek, szép kérlek, mondjátok meg, hol lelek ibolyát?
A nagy Január felállt odalépett a legifjabb hónaphoz, kezébe adta a buzogányt és így szólt: - Március, kisöcsém, ülj a helyemre!
Felült Március a nagy kőre és rásuhintott a tűzre a buzogánnyal. A láng azonhelyt magasra felcsapott, a hó olvadozott, a fák rügyeztek, a bükkösökben kizöldült a fű, a fűben kivirágzott a százszorszép: egyszerre kitavaszodott. A cserjésben, megbújva a levelek alatt, nyílni kezdett az ibolya, és Maruska még fel sem ocsúdott, köröskörül olyan lett a föld, mintha kék kendőt borítottak volna rá.
-Rajta, Maruska, szedj ibolyát, de szaporán ám! - parancsolta Március. Maruska szedett is, örömest, egész nagy csokorra valót.
Aztán szépen köszönetet mondott a hónapoknak és vidáman sietett haza.
Álmélkodott Holena, álmélkodott a mostoha, amikor meglátták Maruska kezében a szép ibolyát; sietve ajtót nyitottak. Az ibolya illata az egész kunyhót elárasztotta.
-Hol szedted az ibolyát? - kérdezte az irigy Holena.
-Odafenn az erdőben, van ám rengeteg a cserjésben - felelte Maruska. Holena kikapta kezéből a virágot, a derekára tűzte, nézegette, szagolgatta, az anyjának is odaadta, hogy az is hadd szagolja, de bizony a húgának nem mondta volna: - Nesze, te lány, szagold te is!
Másnap, ahogy Holena ott heverészett a kemencepadkán, egyszerre csak eperre fájdult meg a foga. Nyomban odaparancsolta húgát s azt mondta neki:
-Eredj az erdőbe, Maruska, s hozzál nekem epret!
-Jaj, drága néném, hol találok én ilyenkor epret? Ki hallott már olyat, hogy hó alatt eper érjen? - sopánkodott Maruska.
-Ejnye, imilyen-amolyan lusta kölyke, még feleselgetsz? Hallgass, ha én parancsolok neked! Szedd a lábad, egy-kettő, s így vigyázz, agyonütlek, ha eper nélkül jössz haza! - fenyegetőzött a gonosz Holena. A mostoha pedig megragadta Maruskát, kilökte a házból, az ajtót meg kulcsra zárta mögötte.
Maruska keservesen sírva elindult a nagy rengetegbe. Vastag hótakaró borította az utat, sehol semmi nyom. Sokáig ment-mendegélt; éhség gyötörte, hideg vacogtatta. Egyszer csak megpillantotta a messzeségben ugyanazt a világosságot, amelyet előző nap is látott.
Sietett felé, nagy boldogan. Odaért megint a nagy tűzhöz, ott ült a tűz körül a tizenkét hónap, legfelül a nagy Január.
-Jó emberek, engedjétek meg, hogy egy kicsit megmelegedjem, megvesz az isten hidege - szólította meg őket Maruska. A nagy Január bólintott és megkérdezte tőle: - Miért jöttél megint, lányom, mit keresel itt?
-Epret szednék - felelte Maruska.
-De hiszen tél van, lányom, s a hó alatt nem terem eper - mondta Január.
-Tudom én azt - felelte Maruska szomorúan -, de mit tegyek, ha a mostohám meg a néném rám parancsolt, hogy ha törik-szakad, epret vigyek nekik, mert ha nem, hát agyonütnek. Jó emberek, szépen kérlek, mondjátok meg, hol találok epret!
Felkelt a nagy Január, odament ahhoz a hónaphoz, amelyik ott ült épp átellenben vele, kezébe adta a buzogányt és így szólt: -- Június öcsém, ülj a helyemre!
Felült Június a kőre és rásuhintott a tűzre a buzogánnyal. A láng magasra felcsapott s olyan forróság támadt körülötte, hogy a hó azon nyomban elolvadt, a fű kizöldült, a fák levelekbe burkolóztak, madarak csattogtak, daloltak, százféle virág virított az erdőn - egyszeriben nyár lett.
A bükkösben a föld mintha kis fehér csillagokkal lenne bevetve! De lám, a kis fehér csillagok Maruska szeme láttára eperré változnak, s ezek az eprek olyan gyorsan érnek, hogy Maruska még fel sem ocsúdik, már piroslik az erdő tőlük, mintha vér ömlött volna a földre.
-Rajta, Maruska, szedj epret, de szaporán ám! - parancsolta Június.
Szedett is Maruska örömest, egy köténnyel teliszedett.
Azután szépen köszönetet mondott a hónapoknak és vidáman sietett haza.
Álmélkodott Holena, álmélkodott a mostoha, amikor meglátták, hogy Maruska egy teli kötény epret hoz.
Szaladtak ajtót nyitni neki. Az eper illata az egész kunyhót betöltötte.
-Hol szedted az epret? - kérdezte az irigy Holena.
-Odafenn az erdőn, terem ám a bükkösben rengeteg - felelte Maruska.
Holena kikapta kezéből az epret, jól belakott vele, a mostoha is torkig ette magát, de Maruskának egyik sem mondta: - „Nesze, te lány, egyél te is egy szemet!”
Harmadnap Holena piros almát kívánt.
-Eredj az erdőbe, Maruska és hozzál nekem piros almát! - parancsolta húgának.
-Jaj, drága néném, hol vegyek én télen piros almát? - vetette ellen a szegény Maruska.
-Ejnye, imilyen-amolyan lusta kölyke, még feleselgetsz? Hallgass, ha én parancsolok neked! Szedd a lábad, egy-kettő, s úgy vigyázz, agyonütlek, ha piros alma nélkül jössz haza! - fenyegetőzött a gonosz Holena. A mostoha pedig megragadta Maruskát, kilökte a házból, az ajtót meg kulcsra zárta mögötte.
Maruska keservesen sírva elindult a nagy rengetegbe.
Vastag hótakaró borította az utat, sehol semmi nyom. Ám Maruska most nem csak úgy találomra mendegélt, hanem egyenest a hegy csúcsára sietett, fel a nagy tűzhöz, ahol a tizenkét hónapot találta. Ott üldögélt a tizenkét hónap, a nagy Január ült legfelül.
-Jó emberek, engedjétek meg, hogy egy kicsit megmelegedjem, megvesz az isten hidege - kérte Maruska a hónapokat, közelebb lépve a tűzhöz. A nagy Január bólintott és megkérdezte: - Miért jöttél, lányom, mit keresel itt már megint?
-Piros almát szednék - felelte Maruska.
-De hiszen tél van, lányom, s télen nem terem piros alma - mondta a nagy Január.
-Tudom én azt - válaszolta Maruska szomorúan, de mit tegyek, ha a mostohám meg a néném rám parancsolt, hogyha törik-szakad, vigyek nekik piros almát, mert ha nem, hát agyonütnek. Jó emberek, szépen kérlek, mondjátok meg, hol találok piros almát!
Felállt a nagy Január, odament az egyik idősecske hónaphoz, kezébe adta a buzogányt, szólván: - Szeptember öcsém, ülj a helyemre!
Felült Szeptember a kőre és rásuhintott a tűzre a buzogánnyal. A tűz vörösen felizzott, a hó egyszeriben eltűnt, de a fákon már alig-alig volt levél, s azok is egyre hulldogáltak, hűvös szél pörgette őket az elsárgult pázsiton. Virág sem volt már annyiféle, mint nyáron: a hegyoldalon szegfű piroslott, a völgyben őszike virított, a bükkösben magas páfrány és sűrű puszpáng nőtt. Maruska egyre csak a piros almát leste, s lám, egyszerre meg is látott egy almafát, s fent, magasan az ágak közt, a mosolygó piros almákat.
-Rajta, Maruska, rázd meg a fát, de szaporán ám! - parancsolta Szeptember.
Megrázta Maruska, örömest, le is esett egy alma. Megrázta még egyszer, hát leesett még egy.
-Most pedig szaladj haza, Maruska! - kiáltott rá Szeptember.
Maruska tüstént szót fogadott. Felkapta a leesett két almát, szépen köszönetet mondott a hónapnak és vidáman szaladt haza.
Álmélkodott Holena, álmélkodott a mostoha, amikor meglátták Maruska kezében a két mosolygós piros almát. Sietve ajtót nyitottak, Maruska meg odaadta nekik a két almát.
-Hol szedted? - kérdezte az irigy Holena.
-Odafenn az erdőn, van ám ott bőven - mondta Maruska.
-Hát ha bőven van, akkor miért csak kettőt hoztál? Biztosan megetted a többit útközben! - rivallt rá Holena.
-Jaj, drága néném, dehogy ettem, dehogy ettem! Nem ettem biz én egy harapást sem! De azért hoztam csak kettőt, mert amikor először megráztam a fát, egy alma esett le, amikor másodszor megrázta, megint csak egy, többet meg nem hagytak rázni, rám kiáltottak, hogy szaladjak haza! - mondta Maruska.
-Hogy a mennykő csapjon beléd! - kiabált rá Holena és ütésre emelte a kezét. Maruska keserves sírásra fakadt és kérve-kérte az úristent, szólítsa inkább magához, de ne hagyja, hogy a gonosz nénje és mostohája agyonverjék.
A konyhába menekült. A pákosztos Holena meg nekiesett az almának; így ízlett neki, hogy ideig-óráig még Maruska kínzásáról is megfeledkezett. Azt mondta, ilyen zamatos almát életében nem evett még. A mostoha is megnyalta utána mind a tíz ujját. Mire mind a két almát bekebelezték, jött csak meg igazán az étvágyuk!
-Add csak a ködmönömet, anyám! - mondta Holena. - Magam megyek ez erdőre almáért; ezt a mihaszna lányt hiába küldenénk, megint csak megenné útközben a javát.
Bízd csak rám, anyám, meglelem én azt az almafát, s mint lerázom, ami rajt van, rám ugyan kiálthat akárki fia.
Hasztalan ellenkezett az anyja, hasztalan próbálta lebeszélni, Holena ködmönt kanyarított magára, kendőt kötött a fejére és elindult a nagy rengetegbe. Az anyja kiállt a küszöbre, úgy nézett lánya után.
Mindenütt hó, nyom sehol; Holena ment-mendegélt, a torkosság mind beljebb és beljebb hajtotta a sűrűbe. Egyszer csak fényt lát a távolban. Elindul feléje. Eljutott egészen a csúcsra, ahol a nagy tűz égett s a tűz körül tizenkét kövön a tizenkét hónap üldögélt. Holena visszahökkent, de csak egy pillanatra, azután közelebb lépett a tűzhöz és föléje tartotta a kezét.
Nem kérdezte a hónapoktól: - „Szabad - e megmelegednem?” - szóra se méltatta őket.
-Minek jöttél, mit keresel itt? - mordult rá bosszúsan a nagy Január.
-Mit kíváncsiskodsz, te vén szakállas, mi közöd hozzá, hová megyek?! - vágott vissza gorombán Holena, azzal hátat fordított a tűznek s ment be a sűrűbe.
A nagy Január összevonta szemöldökét és buzogányát megsuhogtatta a feje fölött.
Az ég azon helyt elsötétült, a tűz csak épp hogy pislákolt, esni kezdett a hó, szakadt, mintha kihasadt volt az ég cihája.
Jeges szél kerekedett. Holena azt sem látta már, hová lép, csak talpalt, bukdácsolt a nagy hóban, megbotlott egy hóbuckában, tagjai gyöngültek, merevedtek.
A hó meg csak szakadt szünös-szüntelen, jeges szél süvített. Hiába a meleg ködmön, hiába a kendő, Holena bizony megfagyott.
Várta az anyja a lányát, nézett ki az ablakon, nézett ki a pitvarból, de hiába várta.
Peregtek az órák, egyik a másik után, Holena csak nem jött.
"Mi lelhette azt a lányt? Tán még mindig az almát eszegeti, nem tud betelni vele?
Megyek már, megnézem, hol van ilyen sokáig!" - mondta magában az anya, kapta a ködmönét, kendőt kerített a fejére, s indult lánya után.
Mindenütt hó, lábnyom sehol. Hívta, szólongatta Holenát, de senki sem felelt.
Ment, barangolt az erdőben, szakadt a hó, jeges szél fütyült a fák közt.
Maruska ezalatt otthon megfőzte az ebédet, megetette a tehénkét, de se nénje, se mostohája nem jött meg.
"Hol maradnak olyan sokáig?" - tanakodik magában Maruska s a rokkához, ül. Már teli az orsó, a szoba besötétedett, de se a nénje, se a mostohája nem jön.
"Jaj, istenkém, csak nem történt valami bajuk?" - búslakodik a jó Maruska s aggódva kémlel ki az ablakon. Ragyog az égen a csillag, csillog a földön a hó, csak ember nincs sehol. Becsukja nagybúsan az ablakot.
Reggel várja őket reggelivel, délben ebéddel, de hiába várja, se a nénje, se a mostohája sem jön vissza többé. Mind a ketten odavesztek, megfagytak az erdőn.
A jó Maruskáé maradt a kunyhó, meg a tehén, meg a kis föld, derék férje is akadt, akivel boldogan békességben élte napjait.

Szlovák népmese, fordította: Szenes Anikó

A mese orosz gyűjtésből származó verziója: Tizenkét hónap - téli rege változat
További mesék a Mesetárban.

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

 

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvódás és kisiskolás korosztályok számára népi játékot témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mesetár népmese A tizenkét hónap szlovák népmese Szenes Anikó