2019. már 05.

Az obsitos

írta: Kormos Rebeka
Az obsitos

Egyszer volt egy katona, de ez olyan öreg volt...

garay-akos-idoszaki-mu.jpg

   hogy már nemigen bírta a szolgálatot, szabadságot kért hát a királytól, meg egy kicsi útiköltséget. A király szabadon eresztette az öreg katonát, s adott az útra három krajcárt. Elindul az öreg katona hazafelé, s amint megy, mendegél, találkozik az úton Krisztussal meg Szent Péterrel. Mind a ketten koldusruhába voltak öltözve, s kértek valamit a katonától Isten nevében.
A katona három krajcárjából egyet nekik adott. Azzal elváltak egymástól.
De alig ment egy puskalövésnyire, másodszor is elejébe került Krisztus meg Szent Péter, s kérték, hogy adjon még egy krajcárt Isten nevében.
"Hát jól van - gondolta a katona -, ezzel a két krajcárral úgysem sokra megyek" - s az egyiket nekik adta.
Elválnak egymástól, de egy fertályóra* nem telik bele, harmadszor is elejébe került Krisztus meg Szent Péter, s harmadszor is kérnek tőle egy krajcárt az isten nevében.
- No - mondja a katona -, még éppen egy krajcárom van, azt is kendteknek adom. Majd megsegít engem úgyis a jó Isten!
Krisztus meg Szent Péter nagy hálálkodással továbbment, a katona is ment a maga útján, de alig ment egy jó hajításnyira, negyedszer is elejébe került Krisztus meg Szent Péter, hanem most már nem koldus gúnyájában.
- No, te katona - mondotta Krisztus -, látom, hogy jó szíved van. Megérdemled, hogy jót cselekedjem veled. Mondd meg nekem, mit kívánsz az első krajcárért.
- Egy olyan jó pipát - mondja a katona -, melyből a dohány soha ki nem fogy.
Még jóformán ki sem mondta, már szájában volt a pipa, s égett benne a jó verpeléti dohány.
- Hát a második krajcárért mit kívánsz?
- Egy olyan tucat kártyát - mondja az obsitos -, hogy ha játszom, mindig én nyerjek!
Krisztus egy kicsit megcsóválta a fejét, de teljesítette a katonának azt a kívánságát is.
- No, most mondd meg, míg kívánsz a harmadik krajcárért?
- Egy olyan zsákot - mondja az obsitos katona -, amelyiknek csak azt kell mondanom: "szorítsd, zsákom!" s befogja, ha kell, az egész világot.
Megvolt a zsák is mindjárt.
Na, jól van, elválnak, Istennek ajánlják egymást, Krisztus meg Szent Péter megy nyugat felé, a katona kelet felé. Addig ment, mendegélt, míg a király városába nem ért. Bemegy ottan egy vendégfogadóba. Ott éppen kártyáznak az urak, közéjük ült, elnyerte a pénzüket, aztán evett-ivott, amennyi belefért. Kérdi a korcsmárost:
- Mi hír a városban, korcsmáros úr?
- Itt bizony az a hír, vitéz uram, hogy az őrszobából minden éjjel eltűnik a királynak egy katonája, s nem tudja senki lélek, hogy hová, merre tűnnek el, ki viszi el.
Hiszen az obsitosnak sem kellett egyéb, ment fel egyenesen a királyhoz, jelentette, hogy kiszolgált katona, ő ma éjjel beül az őrszobába, s majd megmutatja, hogy őt nem viszik el onnét.
- Jól van - mondja a király -, eredj, fiam, próbálj szerencsét, ha megtudod, hogy ki viszi el az én katonáimat, egész életedre úrrá teszlek.
Azt mondta az obsitos:
- Nem kell nekem semmi ajándék, felséges királyom, csak adjon ma éjjelre tizenkét hordó bort, tizenkét hordó pálinkát s tizenkét szál gyertyát.
No, azt adott a király jó szívvel, volt elég bor is, elég pálinka is, elég gyertya is! Bemegy az obsitos az őrszobába, meggyújtja a tizenkét szál gyertyát, csapra üti a tizenkét hordó bort, s a tizenkét hordó pálinkát. Aztán eléveszi a kártyáját, s elkezd magában játszani, mintha más is ülne az asztalnál, mondogatja:
- Tromfot,* János, egyél-igyál, János!
Pedig nem ült ott rajta kívül senki, magamagát biztatgatta, ő volt maga az a János.
Egyszer csak, amint ott iddogálna, s ütögetné a kártyát, megszólal valaki a padlásról.
- Húzódj félrébb, János, mert rád esem!
- Dehogy húzódom, jobb, ha ideülsz mellém, s kártyázol velem.
Abban a pillanatban csak leesett elejébe két láb. Fölpillant János a padlásra, s odaszól:
- Én két lábbal nem tudok kártyázni.
Abban a pillanatban leesett annak a valakinek a dereka is. Egyenesen a két lábra esett, s ott állott az obsitos előtt, fej nélkül. Mondja János:
- Én fejetlen emberrel nem tudok játszani.
Hiszen leesett mindjárt a feje is, ott állt előtte maga az eleven ördög.
- No - mondja az obsitos -, ülj le, komám, igyál s kártyázz velem!
De ahogy ezt mondotta, egyszeriben megnyílt a padlás, s csak úgy potyogtak le az ördögök. Egy szempillantás alatt tele lett a szoba ördögökkel.
- Szaggassátok széjjel - parancsolta egy öreg ördög a többinek -, de úgy, hogy egy csepp vére se csöppenjen el!
- Hiszen majd szerteszaggatlak én! - kiáltott az obsitos, s azzal csak szólt a zsákjának: - Szorítsd, zsákom! - s amennyi ördög volt, mind befogta a zsákba, aztán jó erősen bekötözte, a zsákot lefektette a földre, s ő is lefeküdött a priccsre, s aludott, mint a bunda.
Reggel jön az inas az ajtóra, kopogtat, hadd lássa, ott-e az obsitos.
Kikiáltott az obsitos nagy mérgesen:
- Hagyj aludni, ne háborgass!
Fölmegy az inas a királyhoz, s jelenti, hogy a katonának semmi baja.
- De ilyen-olyan adta, ne hazudozz nekem! - mondta a király, s jól pofon üti az inasát. Küldi a másik inast, hadd nézze meg az. De az is csak azzal ment vissza, hogy nincs annak az obsitosnak semmi baja, csak aludni akar. A király jól pofon üti ezt az inast is, aztán lement maga, kopogtatott az ajtón, s beszólt:
- Itt vagy-e, obsitos?
- Itt, csak menj a pokolba, hagyj aludni!
A király nagy szégyenkezve elsomfordált, nem szólt semmit.
Úgy ebéd táján felkel az obsitos, megy a királyhoz, s jelenti, hogy nem történt semmi baja.
- No, fiam - mondja a király -, még nem volt ilyen emberem, mit kívánsz?
Mondta az obsitos:
- Nem kívánok én egyebet, felséges királyom, csak csináltasson egy akkora üllőt, hogy azon egyszerre tizenkét kovácslegény dolgozhasson. Adjon mellém huszonnégy kovácslegényt, minden kovácslegénynek egy hordó bort s egy sütet kenyeret.
Hiszen a király jó szívvel teljesítette az obsitos kívánságát. Megy az obsitos az őrszobába, vele megy a huszonnégy kovácslegény, viszik a nagy üllőt s a sok kalapácsot s a huszonnégy hordó bort. Ott az üllőre ráfektetik a zsákot s míg tizenkét kovácslegény itta a bort, a másik tizenkettő verte a kalapácsot.
Hej, uramteremtőm, jajgattak az ördögök, könyörögtek, hogy ne üssék, többet a tájéka felé se jönnek az őrszobának.
- Hát jól van - mondotta az obsitos -, adjatok róla írást.
Bezzeg hogy adtak jó szívvel, csak ne bántsák. Amint az ördögök írást adtak, felment a királyhoz az obsitos, s mondta:
- Itt az írás, felséges királyom, ne féljen az ördögöktől.
- No, fiam - mondotta a király -, annyi aranyat adok, amennyit csak elbírsz.
Mondotta az obsitos:
- Nem kell nekem semmi, felséges királyom, megélek én anélkül is.
Azzal továbbment az obsitos.
A dohánya sohase fogyott el, pénze is volt elég, nem szorult senkire.
Hanem telt-múlt az idő, s az obsitos erősen megöregedett. Egyszer csak Krisztus hozzáküld egy angyalt, hogy vigye fel a mennyországba. Mondta az obsitos:
- Nem megyek én, nem akarok én még meghalni.
- De - mondotta az angyal -, velem kell jönnöd, nélküled nem mehetek vissza.
- Bizony, ha nem, akkor ittmaradsz. - S szólt a zsáknak: - Szorítsd, zsákom! - s beszorította az angyalt a zsákba.
Hiszen jól van, de ettől az órától kezdve az obsitosnak nem volt nyugodalma. Erősen megöregedett, megkívánta a halált. Ő bizony kieresztette az angyalt a zsákból, s elindult vele a mennyországba. Fölmennek a mennyország kapujába, kopogtatnak. Kiszól Szent Péter:
- Ki van odakint?
- Én vagyok, az obsitos katona, engedj be, szentséges atyám!
- Menj a pokolba - kiáltott ki Szent Péter -, amikor híttunk, nem jöttél, most már hiába jössz!
Hej, megszomorodott az obsitos, elindul a pokolba, de amint közeledett a pokol kapujához, észrevették az ördögök. Kiabálták:
- Jön az obsitos! Jön az obsitos! - s ahányan voltak, mind nekidőltek a pokol kapujának, hogy az obsitos be ne menjen.
- Eredj a mennyországba! - szóltak ki az ördögök.
Mit volt mit tenni, visszament a mennyország kapujához. Beszól a kapun:
- Eressz be, szentséges atyám!
Kinyitja Péter a kaput, s mondja neki:
- Menj innét, nem eresztlek be, nincs itt helyed.
- No - mondja az obsitos -, ha sehol se találok nyugodalmat, szorítsd, zsákom, Pétert is!
Abban a pillanatban befogta a zsákba Pétert. Kijön Krisztus a nagy kiabálásra, s kérdi:
- Hol vagy, Péter?
- A zsákban, uram, eressz ki, eressz ki!
Szólt a Krisztus!
- Ereszd ki, zsákom, Pétert, fogd meg az obsitost.
A zsák szája azonnal megnyílt, Péter kijött belőle, s belekerült az obsitos, s még ma ott is fekszik a mennyország kapuja előtt, ha azóta be nem eresztették!

A Magyar Népmesekatalógus - Tündérmesék típusairól szóló könyv így ír a mese típusáról:

magyar_nepmesekatalogusa_krisztus_es_a_katona.JPG

Katonákról, huszárokról és obsitosokról készült mesegyűjteményünk (6+1 mesével) megrendelhető, ebook formában.

huszarosa4_5.jpg

További mesék a Mesetárban.

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszertő felntteket.

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvódás és kisiskolás korosztályok számára népi játékot témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

katona obsitos mesetár magyar népmese krisztus urunk a földön járt Népmese mesegyűjtemény hauszár Az obsitos