Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kiráné, annak vót ëgy lyánya.

Forrás: en.wikipedia.org Illusztráció: Heinrich Vogeler

A kirákisasszont mëgkérette a szomszéd kiráfi, az el is mënt hozzá. De hogy? hon nem? nem érkëzëtt magával vinnyi. A kirákisasszonnak úgy këllëtt elmënnyi utánna.
Mikor kászalódtak, az annya elkészítëtt neki mindënt, vót ëgy faladár lova, azt fëlnyergëltette, fëlszërszámoztatta, arra ráült a lyány. Azutánn az asszony mëvvágta az újját, abbú három vércsëppet ëgy kendőbe eresztëtt, ëgy aranyivópuharat tëtt még hozzá, odatta a lyányának. Rendëlt még hozzá ëgy gubërnátot is, avval útnak eresztëtte.
Mënt a kirákisasszony, mënt másodmagával, szomorú vót, hogy ott këllëtt hannyi az annyát. Má szomjann is vót, mikor épen jókor ëgy forrásra akattak az erdőbe.
Aszongya a gubërnátnak:
– Hallod-ë, gubernátom! merí nekëm ëgy puhár vizet!
– Nem merítek biz én! hónnë merítenék!
– Hát mé nem merítesz?
– Csak!
Szëgény királyánnak avval këllëtt beérnyi.
A kendőbe a vércsëppek hallották, a mit a gubërnát mondott, odaszótak a lyánho:
– Szëgény anyád ha tunná, hogy bánnak veled, mëghasanna a szívi.
De csak mëntek tovább. Elértek a másogyik forrásho is, de a gubernát mos së adott neki vizet.
– Hisz ott van a szájába, lëszáhatna a lórú, oszt meríhetne maga is!
A kirákisasszony nem szát lë, szomjann vót nagyon, oszt hallgatta a vércsëppek suttogását. Azok most is aszonták:
– Szëgény anyád, ha tunná, hogy bánnak veled, mëghasanna a szívi!
Harmagyikszor is, mikor a forrásho értek, kérte a királyány a gubërnátot, de az rá së fityítëtt. A vércsëppek elévëtték megint a magok szokásokat, sohajgattak a kendőbe.
Akkor kapta magát a kirákisasszony, lëugrott a lórú, merítëtt vizet magamagának. De a hogy hajlott vóna a vizé, a zsebibű kicsúszott a kendő, beleesëtt a vízbe, az mëg elsodrotta magával.
Szomorkodott azonn a kirákisasszony, a faladár ló mëg csóváta a fejit, de má nem lëhetëtt a kendőt visszahoznyi.
Mikor fël akart ülnyi a lóra, aszongya neki a gubërnát:
– Hallya-ë, kirákisasszony! vesse lë a ruháját, vëgye fël az enyímët, üllyék az én lovamra, oszt esküggyék mëg háromszor itt a szabad ég alatt, hogy errű nem szó sënkinek! Most má én lëszëk a kirákisasszony! – De sebësenn ám, mer hat a beteg, hét a halott! siessünk!
Szëgény lyány as së tutta, hova lëgyék, mikor ezt hallotta! Ellenkëzëtt vóna? Ki tuggya, mit csinát vóna vele az a ringyó gubërnát! még mëg is ölhette vóna! Mit vót neki mit tënnyi, lëvette a ruháját, lovat cserétek, a szabad ég alatt mëgesküdött háromszor, hogy azt nem mongya el senkinëk.
Rítt is az útonn, még mëntek, a mënnyit győzött.
Mikor odaértek, a gubernát lëszát a lórú, bemutatta magát mint kirákisasszonnak, a királyányra mëg aszonta, hoj jó lëssz libapásztornak, nagyon engedelmes, szilíd kis lyány!
Igy hát ő lëtt a kiráfi feleségi, a királyány mëg libapásztor.
Ott hajkászta a libát a kirákisasszony ëgy tizënhét esztendős gyerëkkel. Gënge lábát a talló úgy összeszurkáta, csupa seb vót. A képit mëg úgy fëlsütte a nap, hogy allyig lëhetëtt ráösmernyi.
Mikor este hazahajtott, a faladár ló mindég mëgcsóváta a fejit, oszt ő is aszonta:
– Szëgény anyád ha tunná, mëghasanna a szívi.
Mëgtutta ezt a gubërnát, hogy a faladár ló minő szavakkal ingësztelyi a lyánt, lëvágatta. De a libapásztorlyány mëkkerítëtte a fejit, oszt a kapura szögeztette. Valahányszor este gyött haza a libával, az mindig vigasztalta őtet, mer még akkor is tudott beszényi!
A faladár lovonn kívël csak ëgy vót, a ki a lyánt szerette, az ő libaőrző társa, a tizënhét esztendős gyerëk. No! az szerette úgy, hogy még alunnyi së tudott végette! Különösenn mikor otki a gyepënn vagy a tallón a szé összeboglyozta a haját, a kinek mindën szála tiszta arambú vót, oszt úgy féllëtt a naponn, hogy fájt a szívi, ha nem nézhette.
Ëcczër mán fël is tëtte magába a gyerëk, hogy ha boglyos lëssz, markol a hajábú, oszt eltëszi a lajbizsebibe, letalább mikor dóga nem lëssz, eléveszi, oszt azokot csókolgattya.
Úgy is tëtt. Mikor a lyány boglyos lëtt, odamënt hozzá, hogy maj markol a hajábú, de az elkezte:
Vidd el, szél, vidd a Misi kalapját,
Hogy në báncsa a szëgény lyány haját!
Akkor csak a szél fëlkapta a Misi kalapját, vitte, vitte, azutánn lëvágta a tallóra, ott guringázott vele ëgy jó darabig, míg Misi mëffoghatta.
Azalatt a szëgény lyány mëgsimakodott, mëgfésűködött, bekötte a fejit.
De ez így mënt sokszor. Misi nem tudott a lyány hajára szërt tënnyi, mer a kalapját akkor mindég elvitte a szél. Hiába rimánkodott neki a fűzfák alatt, a libapásztorlyány mëssë hallgatta a beszéggyit.
Fëltëtte, hogy elárollya a kirának.
Mikor letközelebb hazamentek, av vót az első, hogy a kiráho mënnyék. Ott elmondott mindënt, hogy a lyánnak minő szép aranhaja van mëg hogy a faladár ló esténkint mikët beszé!
A kirá aszonta rája, hogy: – no maj mënnézük!
Másnap leste is őköt.
A lyány haját ringatta a szél, má boglyos vót, a gyerëk mëg incselkëdëtt vele mëg kapkodott a hajáho. Mikor a lyány má nem áhatta tovább, elévëtte a verset:
Vidd el, szél, vidd a Misi kalapját,
Hogy ne báncsa a szëgény lyány haját!
Úgy hajtotta a szél a Misi kalapját, mint őszszel az ördögszekerit. A kirá maj mëppukatt nevettyibe, mikor látta, hogy a gyerëk lelkiszakattyábú szalad a kalap utánn.
Látta osztan azt is, mikor a lyány a szép aranyhaját mëffésűte, lësimította, oszt fénylëtt, hogy a nap is mëgláthatta benne magát. Este kihallgatta, mit beszél a faladár ló, oszt mebbizonyosodott valami felő.
A gubërnátot, má mint a feleségit, otthonn elévëtte jó, az kivallott mindënt: hogy veszítëtte el a faladár lovat? mit fogadtatott mëg a lyánnyal? elmonta végig mindën bűnit.
Őt lëfejezték, a libapásztorlyánbú mëg kiráné lëtt. Mëgesküttek, oszt nagyon boldogok lëttek.
Eggyig vót, mese vót, tán igaz së vót!

A mese verzióját Berze Nagy János gyűjtötte, Besenyőteleken, Heves vármegyében. Szabó Borcsa, öreg parasztasszonytól, jegyezte le 1904-ben. A verzió tökéletesen megmutatja azokat az elhallásokat, ahogy a legkorábban 1857-ben fordításra került Grimm testvérek mesegyűjtemények nyomán a mese bekerül a paraszti réteg meséi közé.
Elhallott szavak:
Faladár ló - Berze Nagy János a szójegyzékben ezt írja: "A »faladár« szóról a közlő nem tudott felvilágosítani." A Grimm gyűjteményben A libapásztorlány címen ismerhet mesében így jelenik ez meg: "A királylányét Faladának hívták, s olyan ló volt, hogy beszélni is tudott."
Gubërnát - Gouvernante, német szó, nevelőnőt, komornát jelöl.
A mesében megjelenő rögzült mese részeket is érdemes összevetni a Grimmek féle verzióval. Ebben az összevetésben a kutató érzékelheti, hogy a hajdani mesemondói szokásokban miként formálódott egy-egy szöveg a tehetséges mesemondó és közössége világképének megfelelően és miként veszett el néha a jelentés egy-egy szó meg nem értésével. Mindez a mese lényegéből semmit sem vesz el.

További mesék a Mesetárban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.