2019. jún 19.

Nem nyertünk... vagy mégis?

írta: Zsótér Boglárka
Nem nyertünk... vagy mégis?

Az Edison100 díjátadón jártunk

Először is meg kell köszönnünk mindenkinek, aki tegnap este nagyon szurkolt nekünk, hogy velünk voltatok lélekben az Edison100 díjátadó gáláján. És meg kell köszönnünk azt a rengeteg szavazatot, amit a Pompás Napok kapott a közönségszavazás során. Belegondolni is csodás, hogy ennyien támogattak minket, olyanok is, akiket személyesen nem ismerünk. Ez az egész felhajtás nem magunk miatt volt fontos, hanem egy sokkal fontosabb cél érdekében, ez pedig az, hogy a népmesék kerüljenek vissza az őket megillető helyre: a családok és az oktatás, nevelés mindennapjaiba.

img_7537.JPG

A tegnapi Edison100 gálán díjakat osztottak, szakmai- és közönségdíjat egyaránt. Végül a mi kis csapatunk, a Pompás Napok nem került be a díjazottak sorába, de ott és akkor annyira csodás és felemelő volt, hogy ennyien dolgoznak egy jobb jövőért, hogy nem voltunk szomorúak.

Megható pillanatok, felemelő és vidám percek egyaránt helyet kaptak. Trunk Tamás - a Z-generáció képviselőjeként - pedig szembesített, hogy ne kezeljük a gyerekeket kutatási eredményként. De ennél talán még fontosabb volt egy másik gondolata, amelyet mi hazaviszünk és továbbadunk, ezúton is köszönjük Tominak:

Inspirátorokra van szükségünk!

img_7513.jpg

A közönségszavazás során sokáig vezettünk, majd végül a harmadik helyen végeztünk. Az első helyért sokáig folyt a harc, mi ezt már csak távolabbról figyeltük. Azzal a tudattal, hogy sokan - barátok, rokonok és teljesen ismeretlenek is - szavaztak ránk és a mesékre. Két remek kezdeményezés közül végül a Tanulás Könnyítő Program lett a nyertes. Vezetője, amikor átvette a díjat, kedves gesztust tett a második helyezett felé, felhívta a színpadra őt is, és átadott egy oklevelet neki "A leginspirálóbb versenytárs" címmel. És hogy kik ők, szintén egy remek program, a Vissza a vadonba.

Számunkra a legfontosabb mondat, az Élménybiológia vezetőjétől hangzott el, aki az egyik szakmai díjat vehette át. Szó szerint már nem tudnánk őt idézni, de nagyon átéreztük, amiről beszélt, hogy sok-sok év munkája után ez egy olyan elismerés, ami újabb erőt és löketet ad, hiszen sokszor csak a magunk erejéből újulunk, töltődünk, pedig a külső visszajelzés is iszonyúan fontos. Köszönjük neki a megható pillanatokat!

img_7511.jpg

Az Edison100 listáján szerepelni már önmagában megtiszteltetés számunkra, ott lenni az előbb felsorolt nyertesek, a Logiscool, a Bátortábor, a Mesemúzeum és hasonló kezdeményezések sorában, számunkra azt jelenti, nyertünk! Megnyertük azt a megerősítést, hogy jó úton járunk. Ez miért fontos? Mert munka, gyereknevelés és minden egyéb mellett csináljuk a Pompás Napok programjait és képzéseit, ami nagyon sok erőt, hitet és folyamatos megújulást kíván. Ez nem mindig könnyű, sőt... de abban biztosak vagyunk, hogy megére!!! Csapatunkat is folyamatosan bővítjük, remek emberek csatlakoznak hozzánk. Náfrádi Anikó, Nagy Anna után itt meg is ragadnánk az alkalmat, hogy köszöntsük Gombás Katit, aki hétfőn már egy képzésen erősítette a Pompás Napokat. Örülünk, hogy itt vagy velünk! Köszönjük Pompás Nagykövetünknek is, Bencze Andinak, a töretlen lelkesedését! Nyáron bővítjük a nagyköveti programunkat, már megvannak rá a kiszemeltjeink. :)

img_7526.jpg

Következő feladatunk megírni a módszertani könyvünket, amelyet most már egyre többen várnak tőlünk. Ezért most rövid ideig nyári szünetet hirdetünk, de mesés és játékos cikkeink folyamatosan elérhetőek. Találkozni is fogunk, méghozzá július 29-31. között, a 30 órás akkreditált képzésünkön, Budapesten. Augusztusban pedig együtt készülünk a Magyar Népmese Napjára.

 

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Iratkozzatok fel hírlevelünkre, ehhez látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Szólj hozzá

gyerek gyerekek iskola fejlesztés ovisok kisiskolás élménypedagógia élményközpontú oktatás edison100 edisonplatform