2019. jún 26.

Hagyományos mesékkel és játékokkal az óvodában

írta: Kormos Rebeka
Hagyományos mesékkel és játékokkal az óvodában

Ma Gyivicsán Viktória beszámolóját olvashatjátok.

Sorai elárulják, hogy az út, ahogy ő maga is fogalmaz szalad a lába alatt és egyik mese a másikat éri. Számunkra előadóként, továbbképzés szervezőként csodás látni, ahogy az átadott tudás szárba szökken és erősíti a nálunk végzett pedagógusokat kihívásokkal teli hivatásukban. Ők azok, akikre rábízzuk a gyerekeinket és munkájuk mentén bizalmat, támogatást és sok élményt kaphatnak az apróságok. Viki írását olvasva, nála jó kezekben volt a beszámolóban szereplő gyerekcsoport.
Fogadjátok szeretettel írását!

Egyszer volt hol nem volt…

Egy novemberi napon jutottam el a Pompás napok képzésére, harmadmagammal.
Nagy kíváncsisággal és izgatottsággal mentem, hisz ez a hétvége sok szempontból különleges volt a számomra.
A sima Debrecen - Budapest vonat út után olyan kalandos utazásban volt részem, ami  - most, hogy ezeket a sorokat leírom már nyilvánvaló lett - meghatározó állomás az óvónői pályafutásom alatt.

Először is egy régi, kedves ismerőst ölelhettem meg újra hosszú idő után. Kislány volt, amikor a szomszédból elköltözött s mára mesemondó-terapeuta asszonnyá érett. Anikó /Náfrádi Anikó/ a három nap alatt többször is megríkatott meséivel. Nagyon hálás vagyok érte.
Másodsorban tovább  utaztam. Ott a teremben egy széken ülve is. Meséről-mesére, örömben boldogságban, bánatban és meghatottságban.
A hamuba sült pogácsa a pedig amit a Pompásainktól - Rebekától /Kormos Rebeka/,Bogitól /Dr. Deák-Zsótér Boglárka/, Annától /Nagy Anna/ -  kaptam azóta is jó útravalónak bizonyult.

46428288_1126779294166327_5686528105674440704_n.jpgPillanatkép a képzésről.

A három nap alatt újra tanultam bánni a mesékkel.

Sokkal felszabadultabban, bátrabban mesélek. Interaktívvá téve a sok mesét, belehelyezkedve a mesébe ( milyen illatot éreztél a mese alatt, milyen szín jutott eszedbe ,melyik szereplő lennél ? stb). A gyerekekhez - a lelkükhöz - a mesemondás alatt érzem magam a legközelebb az óvodai pillanatok közül.

Addig szőttük a meséket, hogy a csoportnak mára egy-egy várakozással töltött perc sem jelent gondot. Jöhet esős idő és beszorulunk a terembe, délután hosszabbnak tűnnek a percek és az anyukák sokáig dolgoznak... sebaj „ Szőjjünk mesét! ” felkiáltással körbeülünk és mesékkel múlatjuk az időt!

img_6202.JPGPillanatkép élőszavas mesemondás közben.

A dadogós kisfiú boldog és nyugodt mert nem kellett semmi mondania a Tulipánná változott királyfi mesében ,csak eljátszania, mozognia. A mesemondás közben hajtogatott tulipán pedig minden ajándéknál többet ért számára.

 szekely_nepmesek.JPG

Van már egy igazán nagy mesegombolyagunk is. Egyre nagyobb és nagyobb lesz.

Most elbúcsúzom ettől a csoporttól mert  én csak „beugrós” voltam.  Mivel a pompásnapok (igen így egybeírva nekem már fogalom) óta mesével fekszem és mesével kelek. Jött az ötlet, hogy egy-egy mesét adok ajándékba a huszonnyolc gyermeknek. Olyat, amilyen ő maga vagy amilyet néki kívánok.

bucsu_mesek.JPG

Hisz minden mesehős segítőket kap maga mellé, próbákat áll ki és elnyeri méltó jutalmát. Így aztán az évzáró könnyes búcsúja után ki Sárkány Rózsa, ki Mirkó királyfi, Sárkányölő Sebestyén, Porkó királyfi képében ment haza.
Azzal a jó érzéssel olvastam otthon az én három szépséges királylányomnak mesét az évzáró estéjén, hogy most legalább 28 otthonban mesét mond egy édesanya a Hajnalcsillag csoportos gyermekének.
A váltótársamnak is ajándékoztam egy mesét, amely megrendítő pillanatokat szült. A  Pompás oldal Mesetárában leltem rá. A „Csillagtallérok” című mese bizony neki, illetve róla szólt. Ismét valósággá vált a mese elsöprő  ereje.

Hálás szívvel  gondolok azokra a pompás napokra novemberben.

Szeptembertől új munkakörben dolgozom majd és lehetőségem lesz délutánonként egyfajta tehetséggondozásra műhelymunka keretein belül. Már körvonalazódik bennem mit is szeretnék a foglalkozásokon elérni  és tudom, hogy nagy segítségemre lesz, amit a mesékről megtanultam.
S  ahogy ez már egy rendes mesében lenni szokott, "világgá megyek"  júliusban is, hogy még többet tudjak a meg a mesékről …

Viki és még jó néhány pedagógus ismét Pompás Napos képzésen vesz majd részt július legvégén. Nyári mesés képzéseinkről bővebben is olvashatsz a Képzések és előadások rovatban. 

Játék-  és mesetár

A nyári hetekben is újabb elemekkel fognak bővülni a tudásmegosztó felületeink. Várunk vissza hétről-hétre!
Mesetárunk és Játéktárunk eléréséhez klikk!

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesékkel kapcsolatban kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mese óvoda élménybeszámoló mesetár népmese óvónő pedagógus továbbképzés akkreditált képzés játéktár Nagy Anna Pompás Napok Náfrádi Anikó pedagógus oktatás Gyicsán Viktória Dr. Deák-Zsótér Boglárka