2019. aug 06.

A kő meg a kocsisok

írta: Gombás Katalin
A kő meg a kocsisok

Csíkhelyi Lenke fordítása alapján:

Egy éjszakán nagy fekete viharfelhő kerekedett a hegyekben.

ko_meg_a_kocsisok.JPG

Villámok hasogatták az eget, zuhogott a záporeső, megáradt csermelyek rohantak lefelé a folyóhoz. A lezúduló víz mindent magával sodort, gyökerestül tépte ki a fákat, mély árkokat vájt, köveket görgetett. A keskeny hegyi út fölé meredő fehér gránitsziklából levált egy jókora darab, s lezuhant a mélybe. Éppen az út közepére esett, mélyen besüppedt a felpuhult földbe, és ott maradt.
Reggelre kisütött a fényes nyári nap. Harmatcseppek ragyogtak a vihartépte leveleken, az esőverte hajlékony fűszálak kiegyenesedtek. Az ébredő falu felől kocsi kanyarodott az útra. Két görbe szarvú fekete bivaly húzta a szekeret. A bakon egy parasztember ült, és vidáman fütyörészett. Ő volt a szatócs a faluban, sóért meg kátrányért-kocsikenőcsért ment a városba. A két bivaly, ahogy odaért a nagy kőhöz, megtorpant: a kő eltorlaszolta az egész utat. Balról, a szakadék mélyén a zavaros vizű folyó zúgott, jobboldalt meredek sziklák szöktek a magasba – a szekér nem tudta a követ kikerülni. A parasztember, ahogy meglátta a lezuhant követ, megvakarta a füle tövét, leszállt a szekérről, odament, belerúgott, azután a hátával feküdt neki a kőnek, de meg sem tudta mozdítani.
– Tyűha, jókora szikla esett ide az éjjel! Meg sem tudom mozdítani. Nem tehetek mást, várok, míg valami erősebb ember vetődik erre, aki elbír vele.
Azzal leült az út szélére, elővette a bicskáját, fogott egy fadarabot, és farigcsálni kezdte. Kisvártatva újabb szekér érkezett, megrakva tűzifával.
Piros öves, tagbaszakadt török lépkedett a kocsi mellett. Már messziről kiabált:
– Hej, testvér, miért éppen az út közepén állítottad meg a szekeredet? Húzódj félre egy kicsit, hadd kerüljelek ki, sietős dolgom van.
– No, ha sietős, hát csak siess – felelte a szatócs. – De előbb el kell gördítened azt a sziklát az útból, addig nem tudsz továbbmenni.
– Miféle sziklát? – kérdezte a török.
– Itt van ni, a bivalyaim előtt, nézd meg a saját szemeddel!
A török előrement, körüljárta a nagy követ, aztán levetette az ujjasát, lökte a követ erről, taszította arról, de ő sem tudta megmozdítani.
– Nincs mit tenni – csóválta meg ő is a fejét. – Meg kell várnunk, míg idevetődik valaki, aki erősebb nálunk, hogy megtisztítsa az utat.
Azzal leült a szatócs mellé, és cigarettára gyújtott. Nem telt bele sok idő, megjelent egy konflis. Idős, görnyedt hátú ember volt a kocsisa, vékony nyakú, eres kezű. Szaporán csattogtatta a lovak hátán az ostort. Amikor megtudta, miért vesztegel előtte a két szekér, a konfliskocsis felkiáltott, fürgén leugrott a bakról, körültipegte a követ, mint egy kotlós-tyúk, de ő sem tudta megmozdítani. Hamar beletörődött, leült a másik kettő mellé, és várt.
Hamarosan érkezett két taliga, csergékkel borítva, megrakva cserépedénnyel. A gazdáik a közeli vásárra iparkodtak, és nagyon bosszantotta őket, hogy nem tudnak továbbmenni. Egyikük nagyon mérges ember volt, s hogy megbüntesse a hatalmas követ, nagyokat csapkodott rá az ostorral. Jót nevettek rajta a kocsisok. Telt-múlt az idő, már dél felé járt. Már egy egész karaván vesztegelt a kő innenső oldalán. Csak úgy nyüzsögtek a türelmetlen utasok a kő körül, egymás után gyürkőztek neki, de egyik sem tudta arrébb mozdítani a gránitsziklát. Egyszer csak egy kis öregember tűnt fel az úton. A vállán egy bot, azon vitt egy kosár cseresznyét. Amikor a csoportosuláshoz ért, az öregember köszöntötte a kocsisokat, azzal már ment volna tovább.
– Jó neked, hogy nincs szekered, könnyen kikerülöd a követ, s eladhatod a cseresznyédet a piacon! – kiáltotta utána irigyen az egyik fazekas.
– Jöhetnétek ti is – felelte az öregember.
– Már hogy mehetnénk?
– Ésszel, fiam.
– Nem ész kell ide, hanem erő – felelte a fazekas. – Mindannyian megpróbáltuk, de senki sem tudja arrébb lódítani ezt a követ.
– Az ám, csakhogy egyenként próbáltátok. Miért nem próbálkoztok együtt? Annyian vagytok, hogy egy regiment kitelne belőletek! Lássatok neki közösen! Ha arra vártok, hogy Markó királyfi kikel a sírjából, és arrébb teszi nektek ezt a követ, hát arra ugyan várhattok!
– Igaza van az öregnek! – kiáltotta a konfliskocsis. – Emberek, testvérek, gyertek, próbáljuk meg együtt elgördíteni a sziklát!
Nekiveselkedtek a kocsisok a nehéz kőnek, a markukba köptek, megtaszították az egyik oldalról, s nagy erőlködéssel legördítették a hegyoldalon. A szikla hatalmas dübörgéssel zuhant a szakadékba.
Most már szabad volt az út, indulhattak a szekerek tovább.

Forrás: Ravasz Péter. (Csíkhelyi Lenke fordítása. Móra Könyvkiadó, 1975) , Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek – Életfordulók meséi című könyvében (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2013, 188-191. oldal).

További  meséket ajánljuk figyelmedbe a Mesetárból.

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszertő felntteket.

Kövessetek minket facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvódás és kisiskolás korosztályok számára népi játékot témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mese mesetár népmese Boldizsár Ildikó A kő meg a kocsisok bolgár népmese Mesekalauz úton lévőknek