2019. sze 18.

12 nap a Magyar Népmese Napjáig

írta: Kormos Rebeka
12 nap a Magyar Népmese Napjáig

Visszaszámlálás és készülődés

Manapság a mesemondók a nyár végével elkezdik a felkészülést a Magyar Népmese Napjára. A legtöbben egész évben gyűjtjük, gyakoroljuk azokat a meséket, amelyeket ezen a jeles napos elmondhatunk. A Pompás Napok csapata az idén több, a népmese napjához kapcsolódó program megvalósítása mellett a kiemelt napon, szeptember 30-án egy budapesti óvodában vállalja az ingyenesen mesemondást.

mesek_az_elethez.jpg

Kezdjük az elején!


2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása 

(Forrás: Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívása)

A népmese napját első alkalommal 2005. szeptember 30-án - Benedek Elek születésnapján - rendezték meg. Az azóta eltelt 14 éveben egyre szélesebb körben elterjed ez a kezdeményezés, elérve az ötletgazdák eredeti célját, hogy a népmeséink megmaradjanak az élő emlékezetben. 
A hagyományos mesemondás alakul, formálódik a mai ember igényeihez, de szerencsére sok szakmai szervezet, hagyományos mesemondó, meseterapeuta és meseszerető felnőtt igyekszik a népmeséket megtartani eredeti formájukban, azért, hogy eredeti üzenetük megmaradjon. A népmese műfajába sorolható történetek az életre vonatkozóan létfontosságú információkat hordoznak, tudást közvetítenek, nevelnek és okulásul szolgálnak.
Az embertől-emberig ható élmény, az élőszavas mesemondás pedig máig a leghatékonyabb közlési forma, amely egyszerre lehet közösségi és személyre szabott élmény.

Pedagógusok és a népmesék

Gyermekinket intézményi keretek között vigyázó, oktató felnőttek, legyen bár óvónők, óvópedagógusok, fejlesztő pedagógusok, könyvtáros tanítók, tanárok, szociális vagy pedagógus asszisztensek, múzeumpedagógusok, dajkák, napközis tanárok vagy maguk az intézményvezetők egyre inkább felfigyelnek arra, hogy a népmesék megfelelő módon való tálalása a mai gyermekek nevelésében is fontos szerepet játszhatnak. A megfelelően választott népmesék gyakran megkönnyítik az elnehezült helyzeteket, feloldják a feszültségeket, új perspektívákat nyitnak a legtermészetesebb módon számtalan megértési szintet biztosítva a hallgatóságnak.
A Pompás Napok csapata évek óta szervez továbbképzéseket a pedagógusok számára, ahol kiemelten a népmese napjára való felkészülés a téma. Így volt ez az idén is. 
A népmese, népi játékok és tárgyalkotás ötvözésének lehetőségeit jártuk körbe, azzal a céllal, hogy a mai digitális világ vonzásában élő gyermekek érdeklődését is fel tudják kelteni a pedagógusok a népmesék iránt, illetve, hogy a mesehallgatási szokásokat kialakíthassák és akár a szülőket is érzékenyítsék a téma fontossága iránt.
keszuljunk_egyutt_a_magyar_nepmese_napjara1_1500pix.jpg

Népmeséink képekben hordozzák azokat a sűrített tartalmakat, amelyek gyakran életre szóló üzenetek lehetnek.
Ezzel is foglalkoztunk az idei augusztus végi képzésünkön,mert ez minden előadásunk és kurzusunk alkalmával központi téma.

pedagogus_tovabbkepzes_mesei_kepek1.JPG

Gyakran éljük meg az asszociációs feladatok kapcsán, hogy maguk a felnőttek, a pedagógusok is "heuréka" élménnyel, új szemszögből néznek a népmesékre.

pedagogus_tovabbkepzes_mesei_kepek2_1500pix.jpg

Továbbképzéseink alkalmával azt reméljük, hogy a pedagógus kollégák, akik személyeikben 20-30 gyermeket és rajtuk keresztül családjaikat is elérik, csatlakoznak ahhoz küldetésünkhöz, hogy a népmesék visszakerüljenek az őket megillető helyre, a családok és közösségek hétköznapjaiba.
Ehhez különböző képzések és előadások alkalmával biztosítunk muníciót.

Elektronikusan is elérhető módszertani segédleteink, foglalkozásterveink ezt a célt szolgálják. Az idén kiemelten a népmese napjának témájához kidolgozott anyagunk is az szolgálja, hogy az átfogó kép mellett gyakorlati, megvalósítható ötletekkel szolgáljunk a pedagógusok, gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára.
Klikk! Kukkants bele e-book kínálatunkba!

meselj_lesz_aki_meghallgatja_borito.PNG

Családok, gyereke, természet és a népmesék

Immár 3. éve valósul meg a népmese napjához kötődően az Ócsai meseösvény. Itt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság fenntartásában, az Ócsai Tájház a szakmai partnerünk. A természetvédelem, természet szeretet, a természettel való együttélés képessége mindig is létfontosságú volt az ember számára, ennek megannyi nyomát találjunk meg népmeséinkben. Erre az alapvetésre épül a mesesövény koncepciója. Az idei éveben Pleszkán Orsi csodás grafikája segíti a kis mesehősöket, hogy megtalálják a megfelelő ösvényt, amely az Ócsai Tájház körül és az Ócsai Tájvédelmi Körzetben tekereg. Orsi munkáit áthatja a népmeséink szeretetet, ajánljuk figyelmetekben a www.meseviragom.hu című oldalát.

img_5182_preview.jpeg

Cikkünk megjelenésekor, a szeptember 24-29. közötti időszakban megvalósuló csoportos és családi programra a helyek már elkeltek. Esetleg érdemes a családi meseösvények kapcsán várólistára feliratkozni, amelyet az Ócsai Tájház címén (ocsaitajhaz@dinpi.hu) tehettek meg. Lemondások esetén a tájház kollégái értesítést küldenek e-mailben azok számára, akik ezt igénylik.

Mondj egy mesét Te is!

Akárhogy is legyen az idén is szeptember 30-án, otthon is mondjunk egy mesét gyerekeinknek, párunknak, családtagjainknak! Ajánljuk Mesetárunkat, ha még nem tudnád milyen mesét mondj!

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesékkel kapcsolatban kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

tanfolyam továbbképzés akkreditált képzés pedagógus népmese magyar népmese napja metamorphoses meseterápia Pleszkán Orsi