2019. nov 22.

Az igazi ünnep

írta: Gombás Katalin
Az igazi ünnep

December 1-jén kezdődik az Advent, ami sokak számára az év legszebb, ugyanakkor legnehezebb időszaka is egyben. Lelkünk mélyén egyre inkább igényelhetjük a befelé fordulást, elcsendesedést, míg "külső" életünkben egymást érik az év végi határidők, a rohanás és a sokszor bizony stresszes ünnepi előkészületek.

adventni-pobyty-3_lg.jpg

Meséljünk!

Az elcsendesedést,megnyugvást segítik a mesék is, erről szól Mesés ünnepvárás című cikkünk. Szánjunk rá minden nap egy kis időt, hogy szeretteinkkel együtt meséljünk. 

"Volt egyszer egy messzi-messzi ország...

    s abban a messzi-messzi országban, egy pompás palotában élt egy nagy, nemes, gazdag király. Mivel élete a végéhez közeledett, el kellett döntenie, hogy a három fia közül melyiknek adja az országát: ki lenne a legbölcsebb, legjobb királya ennek a csodás, javakban bővelkedő országnak. Maga elé hívatta hát őket és így szólt:
– Kedves fiaim, mivel mindhármatokat egyformán szeretlek, egy próba elé állítalak benneteket. Ez majd segít eldönteni, hogy melyikőtök kormányozza halálom után az országot. A feladat, amire kérlek, a következő: palotámnak a báltermét pirkadattól éjfélig meg kell töltenetek színültig valamivel, akármivel. Akinek ez sikerül, az kapja meg a koronámat és a királyságomat."

Ha kíváncsiak vagytok, mivel lehet megtölteni a termet, olvassátok el a teljes mesét Mesetárunkból. Ha pedig további inspirációra vágytok a meséléshez, Ünnepváró mesék adventre gyűjteményünkben biztosan találtok megfelelőt. 

Alkossunk!

Mostanra egyre több üzletben megvásárolhatók a szebbnél-szebb adventi kalendáriumok. Öröm nézni a kicsik arcát, ahogy minden nap kinyitnak egy-egy újabb ablakot, csillogó szemmel lesve, mit rejt. A kalendáriumokat otthon elkészítve a felnőttek is átélhetik a várakozás izgalmát, a gondoskodás örömét, egyúttal sokkal személyesebbre is szabhatják a meglepetéseket. Az interneten számos letölthető adventi naptárt találhattok, mi most az Életszépítők oldalán találhatót ajánljuk figyelmetekbe: Verses, mesés adventi kalendárium. 

Ha nem tudjuk, mihez kezdjünk a karácsonyról megmaradt csomagolóanyagokkal, adjunk nekik új életet! Ki ne dobd a jó ötleteket! című cikkünkben számos tippet találtok arra, hogyan hasznosíthatjátok újra a sok megmaradt papírt. Ha pedig együtt csináljátok, a kicsinek is garantált a jó szórakozás! 

Pihenjünk, játsszunk!

 A két ünnep közötti időszak a gyermekek és a felnőttek számára is rendhagyó. Általában ilyenkor tudunk több időt együtt tölteni, közös programokat szervezni. Téli szünetben is legjobb otthon, írtuk korábban és valljuk ezt most is. Pihenjünk, töltődjünk - hosszú és tartalmas év volt az idei is. 

taste_of_home.jpg

Fotó: Taste of Home

Aki nem hiszi, járjon utána!

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

ünnepek advent mesetár adventi népmese téli szünet adventi mese ünnepváró karácsonyi csomagolópapírok karácsonyi lapok