2019. nov 29.

 A betlehemi csillag nyomában - adventi gondolatok

írta: Kormos Rebeka
 A betlehemi csillag nyomában - adventi gondolatok

Geráné Onódy Tünde tollából:

advent_1.jpg

Az évkerékkel haladva hagyományainkból, imádságainkból, meséinkből bátran meríthetünk az advent napjaiban is. 

"Kerek egy ég alatt kerek egy Istenfa,
Kerek Istenfának szép tizenkét ága,
Szép tizenkét ágán ötvenkét virága,
Ötvenkét virágán három aranyalma."

"Aki ezt megmondja az áldás szálljon rája!" - biztatjuk hallgatóságunkat, hogy ezt, a dalként is ismerhető találós kérdést megfejtse. Az idő körforgásának, az esztendő visszatérő hónapjai, jeles és hétköznapjai, és az azokat egységbe fogó három aranyalma: Karácsony, Húsvét, Pünkösd ünnepének megélése jelentőséggel bírhat.
Ki-ki beállítottsága szerint megélheti a megszülető, feltámadó és szeretetet árasztó Jézus jelenlétét.
Vallási-, és népi hagyományokban egymásra rétegződve Máriát, az ádvent-hajnal-csillag jelképeként is láthatjuk.
Kulturális értékei a megváltozott körülmények között is tovább élhetnek. 
Kodály Zoltán már 1937-ben így vélekedett erről.

A hagyomány formái változhatnak, de a lényege ugyanaz marad, míg él a nép, melynek lelkét kifejezi.

Várakozás

A karácsony ma is a gyermekek számára legjobban várt, legcsodálatosabb ünnep. A várakozással teli gyermeki lélek ebben az időszakban képes legmélyebben azonosulni gazdag népszokásainkkal, megérezve, hogy nem gyökértelenül létezünk a világban.

Az adventi elcsendesedésben, a koszorú gyertyáinak ünnepélyes meggyújtásában, a karácsonyi énekek tanulásában, ajándékok készítésében, teremdíszítésben a lelkünket készítjük elő karácsony csodájára. Rajtunk múlik, milyen lesz a karácsonyunk!

Gondolatok 4 hétre

Új cikksorozatot indítunk a négy adventi gyertya meggyújtásához kapcsolódóan egy-egy népszokás kiemelésével és mesékkel:

  • "András zárja hegedűjét" címmel az első adventi vasárnapra készülünk. Megjelenés: november 30.
  • Luca, a téli napfordító címmel, adventi időszak egyik legmozgalmasabb hetében járunk. Megjelenés: december 7.
  • Öröm vasárnap gyertyája címmel december 15. jelenik meg cikkünk.
  • Felragyog a betlehemi csillag címmel várunk vissza, december 22.

Várunk vissza!

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mese karácsonyi adventi népmese Advent évkerék haggyomány