2021. már 03.

A mesét nem szakítjuk meg! Vagy mégis?

írta: Zsótér Boglárka
A mesét nem szakítjuk meg! Vagy mégis?

"El tudtam engedni 30 év szokásait, hogy mást, jobbat hozzak létre. "

Sokszor találkozunk képzéseinken azzal a tévhittel, hogy a népmesét szó szerint úgy kell elmondani, ahogyan az a könyvben le van írva, továbbá még véletlenül sem szabad megszakítani, azaz elejétől a végéig egy lendülettel kell elmondani. Sok helyen még most is így tanítják. Mi azonban nem ezt tanítjuk a hozzánk tanfolyamra jelentkező szülőknek és pedagógusoknak a Hogyan meséljünk fejből és szívből c. képzésünkön. Fontos leszögezni, hogy a műmeséket, tehát azokat, amelyek meseírók alkotásai, mi is szó szerint mondjuk, megtisztelve ezzel az alkotóját. A népmesével azonban más a helyzet, ott nem ragaszkodunk a nyomtatott szöveghez. Ennek több történeti és hagyománybeli oka is van, amelyre kitérünk a képzéseinken, és azt is elmondjuk, mi az, aminek egy mesemondás során mindenképpen el kell hangozni, és mennyire lehet szabadon kezelni a népmesei szövegeket. A mesemondás megszakítása (mondókával, énekkel, kérdezéssel, akár a gyerekek által jövő belekérdezéssel vagy beleszólással) pedig szintén természetes és a hagyományban is fellelhető jelenség. Aki ismeri a Pompás Napok módszertanát, az tudja, miről beszélünk. Aki szeretné megismerni, annak szeretettel ajánljuk kiadványainkat, cikkeinket itt a blogon és képzéseinket online és reméljük, hamarosan újra személyes formában is. 

Most azonban arról szeretnénk hírt adni, hogy a Mezőlaki Tengelic Természetvédő Óvodában miként is változott meg a mesemondás hangulata azáltal, hogy felszabadultak attól a nyomástól, ami a pedagógusokra (nem csak ebben az óvodában) rátelepszik a mesélés kapcsán.

Fogadjátok szeretettel Popovicsné Gyenge Judit, Pompás Nagykövet írását. Munkájukhoz ezúton is gratulálunk!

*****

Hosszú éveken keresztül, úgy meséltünk, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és ahogy tanultuk a főiskolán. Az általam máig nagyon tisztelt tanáraim azt tanították, hogy a mesét nem szakítjuk meg, mindig mindenkinek csendben kell figyelni, és nekünk olyan feltételeket kell teremteni, hogy ez mind meg is valósulhasson. Mi magunk se mertünk nagyon változtatni ezen, hiszen attól féltünk, hogy a nehezen megteremtett rend, kezelhetetlen rendetlenséggé válik, és mi nem tudjuk elmondani a mesénket, amelyeknek a fontosságával mindig is tisztában voltunk.

Bevallom, többször előfordult az is, hogy olvastam a mesét. A repertoáromat csak így tudtam bővíteni, hiszen nem mertem eltérni a megszokottól, és változtatni az amúgy ingatag biztonságérzetemen. Így volt, hogy a mesemondás általában egy feszültségekkel teli tevékenység volt.

Egy napon azonban egy Metamorphoses Meseterápiás Konferencián a Pompás Napok mesemondói által megtapasztalhattam, hogyan születhet meg egy fonalkutyus a mese alatt. Nyugalomban, lazán, feszültségek nélkül. Szívből!

130728755_4016286058401543_4124046124599807441_o.jpg

Éreztem, hogy változtatni kell, hiszen változnak a gyerekek is, és soha jobban nincs szükség a mesékre, a kommunikáció különböző formáira, az odafigyelésre, mint most. Nem sok idő telt el ezután, és meg is próbálkoztam én is csodát tenni mesemondás közben. Nem egyszerű készülni egy ilyen mesélésre, hiszen a történetekkel sokat kell foglalkozni, mielőtt a sajátunk lesz. A sok év, amit a pályán töltöttem egy bizonyos rutint alakított ki bennem, amitől most teljesen eltértem, de látom az eredményét!

Most, amikor mesélek, nem csak fejből, hanem szívből is teszem.

Bátran használom közben minden egyéb tudásom, mint például a népdalok, mondókák, népi gyermekjátékok. Két hetes váltásban dolgozunk, és ez kell is ahhoz, hogy megfelelően készülhessünk, a saját időnkre. Már sohasem olvasom a meséket, vannak saját meseelemeim, kezdő- és záróformuláim. Tudom használni a humort közben, és nem ijedek meg akkor sem, ha kérdeznek a gyerekek, vagy mondanivalójuk van. 

72646873_2897471000283060_1210104647646183424_n_2.jpg

Látványos a különbség, hiszen folyamatosan kontaktusban vagyunk a gyerekekkel, látom a visszajelzésüket. Nem csak a gyerekek, de a szülők részéről is rengeteg pozitív visszajelzés érkezik. A legfontosabb változás azonban az, hogy megszűnt a szorongás és felszabadult vagyok én is mesélés közben, ennek következtében természetesen a gyerekek is. Mire néhányszor elmondom a mesét, a kiegészítő elemeknek köszönhetően, sokan mondják velem együtt, vagy önállóan, és érdekes módon, a rend sem bomlik meg.

El tudtam engedni 30 év szokásait, hogy mást, jobbat hozzak létre.

Az új módszerek kipróbálásában támogatott a Pompás Napok csapata, az általuk kidolgozott képzések. Olyan szabadságot kaptam, amit hétről hétre használok, és izgatottan várom, hogy a gyerekek mit szólnak az új meséhez, milyen jó lesz együtt játszani.

 72772497_2897470436949783_1438106495542624256_n.jpg

 

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok YouTube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

 

Szólj hozzá

óvoda módszertan népmese mondókák mesemondás népi játékok élménypedagógia pompás napok élőszavas mesemondás Pompás Nagykövet pompás módszertan hogyan meséljek fejből fejből mesélés