2016. jún 20.

A leghosszabb nappal, június végi napforduló mesékkel

írta: Kormos Rebeka
A leghosszabb nappal, június végi napforduló mesékkel

Ti mit csináltok egy ilyen hosszú napon?

  forrás: www.galleryhip.com

"A csillagászati nyár kezdete. Ugyan június 24-én, Szt. Iván éjjelén szokás ünnepelni a legrövidebb éjszakát, de a valódi napforduló 2016-ban 20-án van, 22:34 perckor. Ekkor kezdődik csillagászati értelemben a nyár. Ebben az időben jár a Nap az égbolton megtett látszólagos útján a legmagasabb ponton, ilyenkor a leghosszabb (Magyarországon közel 16 órás) a nappal, és a legrövidebb az éjszaka. Ha az utóbbinak a napnyugtától napkeltéig tartó időszakot nevezzük, akkor az éj valamivel több mint 8 óráig tart, sötétség azonban ennél lényegesen rövidebb ideig, nagyjából este 3/4 10 és hajnali 3/4 4 között van. Június 20. után a Nap pályája ereszkedni kezd, a nappalok pedig rövidülnek, igaz, eleinte csak lassan, naponta néhány másodperccel, perccel." Forrás: eumet.hu

Mai napi mese lehetne a Király kis Miklós, ami egy égitestrabló mesetípus.

20130422110846_kiraly_kis_miklos_07.jpgforrás: www.pinterest.com

Boldizsár Ildikónál olvashatjuk: "A „mesei utat” végigjáró mesehősök (és a gyógyulást keresők) legfontosabb feladata épp az, hogy elpusztítsanak valamit a világból (a szervezetükből), ami nem odavaló, vagy visszaszerezzék azt, ami valaha odavaló volt. Eme küzdelem szimbolikus formája az égitestrabló (vagy nőket zsákmányoló) sárkányok meséje: a hősnek vissza kell hoznia a Napot, a Holdat és a csillagokat a helyükre, és ezzel egy időben el kell pusztítania az égitesteket veszélyeztető sárkányokat. Vagyis a mese nem azt állítja, hogy azt, amit elveszítettünk, elég visszaszerezni, hanem azt, hogy maradéktalanul le kell számolni azzal, ami veszélyezteti „egészségünket”. Ha megkegyelmezünk az utolsó feje épségéért könyörgő sárkánynak, kiengedjük a kezünkből életünk fonalát, s úgy járhatunk, mint a próbák teljesítése közben hibát vető két nagyobb testvér, akiket a boszorkány kővé változtat, azaz cselekvésképtelennek nyilvánít, megfosztva őket az „út” bejárásának lehetőségétől."

Gondolataink sokat forognak a hagyományos vagy népmese és a mai mesék által közvetített mélyebb tartalmak közötti különbségeken. Az egyik legszembetűnőbb, hogy a népmesében a gonosz ismert alakot ölt, míg a modern mesékben a gonosz alakváltásai okozzák a legfőbb feszültséget. 

moonsun.png

Elgondolkoztatok már azon, hogy a gyermekeink képzeletében ez milyen világképet alkot?
Itt egy hosszú nap, hogy ezen morfondírozzunk.

logo.jpg

 pipacsos_cover_1.jpg

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki számotokra!

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesékkel kapcsolatban kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

nap időjárás mese kísérlet éjszaka legrövidebb nappal mesék leghosszabb napforduló népmesék Szent Iván legvilágosabb