Boldizsár Ildikó nyomán, a 2013-ban megjelent Mesekalauz úton lévőknek című kötete alapján, tuvai népmese:

Élt egyszer egy fiú öreg édesapjával, úgy hívták, hogy Oszküsz-ool. Apja nagyon megöregedett és meghalt. Édesapja után maradt a fiúnak harminc lova, harminc tehene és harminc kecskéje.
„Állatom az van elég – gondolta magában –, de nincsen semmi tudományom. Megpróbálok tudományt szerezni a jószágért.”
Elindult tehát Oszküsz-ool egyenesen északnak. Ment, mendegélt magában, egyszer csak látja, hogy nem messze az úttól áll egy jurta. Fogta magát s bement. Ott ült két ember és sakkozott.
Azt kérdezi az egyik:
– Honnan jössz, fiú? Merre tartasz?
– Jődögélek dél felől, árva vagyok. A szüleim meghaltak s hagytak rám háromféle állatot. Elhatároztam, hogy háromféle tudományt szerzek értük magamnak. Kérlek benneteket, tanítsatok meg sakkozni. Adok érte nektek harminc kecskét.
A játékosok beleegyeztek, hogy megtanítják a sakkjátékra.
Egy hónap elmúltával Oszküsz-ool az egész környék legjobb sakkozóit legyőzte. A két embernek meg odaadta a harminc kecskét, és ismét nekivágott az útnak.
Ment, mendegélt, s ismét útjába került egy jurta. Elhatározta, hogy ide is bemegy szerencsét próbálni. Bement és látja, hogy három ember különféle bűvészmutatványokat mutat be egymásnak.
Az egyik azt kérdezi Oszküsz-ooltól:
– Honnan jössz, fiú? Merre tartasz?
– Jődögélek dél felől, árva vagyok. A szüleim meghaltak, s hagytak rám háromféle állatot. Elhatároztam, hogy háromféle tudományt szerzek értük magamnak. Sakkozni már meg tanultam. Ti meg tanítsatok meg a bűvész-
kedésre, adok érte nektek harminc tehenet.
A bűvészek beleegyeztek, hogy megtanítják Oszküsz-oolt a szemfényvesztésre. Egy hónap múlva megtanulta Oszküsz-ool ezt a mesterséget is. Megköszönte nekik szívességüket, odaadta harminc tehenét, s megint csak
elindult.
Ment, mendegélt, s újra csak talált útjában még egy jurtát. Bement oda is, hát ott meg három ember ül, és számolnak. Mindenféle számolási példát adtak fel egymásnak. Ahogy meg pillantják Oszküsz-oolt, azt kérdezik tőle:
– Honnan jössz, fiú? Merre tartasz?
– Jődögélek dél felől, árva vagyok. A szüleim elhaltak s hagytak rám háromféle állatot Elhatároztam, hogy háromféle tudományt szerzek értük magamnak. Sakkozni meg bűvészkedni már megtanultam. Ti pedig tanítsatok meg engem számolni, nektek adom érte a lovaimat.
Belementek az egyezségbe ezek az emberek is, és egy hónap alatt a fiú megtanult számolni. Oszküsz-ool odaadott nekik huszonkilenc lovat, egyen meg maga indult el faluról falura.
Egyszer aztán hallja, hogy délen valahol Karati kán sakk versenyt tűzött ki: aki őt háromszor egymás után legyőzi sakkban, az lesz őhelyette a kán, Karatinak pedig levághatja a fejét. Ha Karati kán győz, akkor ő vágja le a legyőzött fejét.
„Én úgyis egyedül vagyok – mondta magának Oszküsz-ool –, se öcsém, se húgom, meghaltak a szüleim is. De sakkozni tudok. Hátha legyőzöm a kánt, és ezzel segítek a szegény népnek, hogy lerázza nyakáról a kegyetlen zsarnokot. Ha pedig mégis a kán győz, és levágja fejemet, akkor sem fog senki sírni utánam.”
Ezzel elindult Oszküsz-ool Karati kán országába.
Ment, vándorolt Oszküsz-ool erdőkön, mezőkön, hegyeken -völgyeken át.
Útjában elért a nagy hegyi hágóhoz. A nagy hegyi hágón szunnyadó nagy erdők, túlnan pedig Karati kán országa. Látja ám Oszküsz-ool, hogy amerre elmegy, az út mentén kétoldalt tömérdek levágott emberfej lóg a fákon: ezt a sok ártatlan embert mind Karati kán emésztette el.
Oszküsz-ool pedig ment tovább, s végül leereszkedett a völgybe, Karati kán birodalmába. Odaléptetve a legszebb káni jurtához, leszállott jó lováról s belépett.
– Hová való vagy és miért jöttél, fiú? – kérdezte tőle a kán.
– Én a nagy hegyeken túl élek, onnan jöttem, hogy veled sakkozzak, Karati kán.
– És amikor jöttél, mit láttál a hágón? – kérdi újra a kán.
– Sok fej lóg a fákon, melyeket te vágtál le, Karati kán. Azokat láttam én – felelt meg Oszküsz-ool.
– Akkor eredj s számláld meg elébb, hány fej lóg ott, csak azután játszom veled. Ha nem tudod megszámlálni, nem is fogok veled játszani – vetette oda.
De Oszküsz-ool sem hiába tanulta a számvetést. Megszámlálta hamarjában
a fejeket: éppen kilencvenkilenc volt.
– Kilencvenkilenc emberfej csüng a fákon – mondta.
– De ha én háromszor legyőzlek téged a sakkban, a te fejeddel éppen száz lesz ott.
Elcsodálkozott a kán, hogy ilyen egyszerű fiú számolni tud. Elment a kedve attól, hogy játsszék vele, de már semmit sem tehetett.
Leült hát Oszküsz-ool sakkozni a kánnal. Amikor félig lejátszották a játszmát, látja ám a kán, hogy veszíteni fog.
– Hej, fiú – szólott a kán Oszküsz-oolhoz –, a sakkjáték komoly dolog. Ide ész kell és nagy figyelem. Kellene valamit harapnunk, és inni is utána. Nocsak, asszony-feleségem, készíts nekünk jó ennivalót! – parancsolta Karati kán. Erre a kán felesége két aranytányéron finoman elkészített ételt s mindenféle csemegét rakott elibük. Csakhogy Oszküsz-ool rögtön átlátta, hogy noha egyforma tányérokon hozták az ételt, különbözőképpen vannak azok elkészítve. A kán elé olyant tettek, amely megújítja az erőt és az akaratot, elébe pedig olyant, amely az észt megzavarja, az erőt és akaratot gyengíti. De Oszküsz-ool sem hiába tanulta ki a bűvészmesterséget. Egy szempillantás alatt kicserélte a tányérokat: a kánét maga elé vette, annak pedig a sajátját csúsztatta oda. S mindezt oly ügyesen csinálta, hogy a kán nem vett észre semmit sem.
Ebéd után folytatták a játékot, és Oszküsz-ool hamarosan legyőzte a kánt.
– No, egyszer már nyertem. Hátravan még kettő – mondotta Oszküsz-ool,
s újra nekiláttak a játéknak.
Lejátszanak egy fél játszmát – a kán megint veszít. A felesége ismét hoz ételt ugyanazon a két aranytányéron, de a fiút nehéz becsapni: észrevétlenül megint csak kicserélte a két tányért.
Evés után folytatják a játszmát – Oszküsz-ool ismét győz.
Elkezdték harmadszor is a játékot. Egy fél játszmát lejátszanak. Már látja Oszküsz-ool, hogy nyerni fog. Megijed a kán. Újra megparancsolja az asszonynak, hogy készítsen enni valót. Elkészült az étel és ugyanazokon az arany tányérokon tálalták az asztalkára. Oszküsz-ool látja, hogy megint tőrbe akarják csalni. S megint kicserélte a tányérokat.
Étkezés után folytatták a játékot. S néhány lépés után a kán elvesztette a játszmát.
– Mind a három játszmát én nyertem meg – mondotta Oszküsz-ool. –
Tudja mindenki, hogyan egyeztünk meg. A nagy hegyi hágón kilencvenkilenc emberfej lóg, melyeket te vágtál le, de most a tiéddel kereken száz lesz ott.
A rémülettől sápadt lett a kán ábrázata. Nagyon-nagyon szeretett volna még élni. Térdre esett a fiú előtt s könyörögni kezdett:
– Kegyelmezz nekem, Oszküsz-ool. Vidd el aranyam, ezüstöm, marhám,
mind az egész vagyonomat. Légy te az úr, uralkodj. Csak az életem ne kívánd, s hagyj meg ebben az árnyékvilágban.
De a fiúnak kemény a szíve. Nem hajlik a kán szavára, s azt mondja neki:
– Az a kilencvenkilenc ember, akiknek a feje ott lóg a hágón, szintén élni akart még. Gyerünk, te nyomorult kán-fajzat, indulj most te a hágóra!
Kivitte a kánt a vesztőhelyre, s levágta a fejét.
Így szabadította meg Oszküsz-ool három tudományával a népet a kegyetlen Karati kántól

Forrás: Hegyi Imre fordításában megjelent tuvai népmese. A szamárfülű kán, Európa Könyvkiadó, 1959.
Boldizsár Ildikó, Mesekalauz úton lévőknek, Magvető Kiadó, 2013.

További  meséket ajánljuk figyelmedbe a Mesetárból.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu