A Baby Chameleon csapatával a világhálón találkoztunk. Kézzel készített baba-mama termékeket találsz náluk. Mindamellett, hogy csodálatos darabokat láthatunk a Baby Chameleon webshopban, nekünk kifejezetten megtetszett ez a néhány mondat:

Fogadjátok hát szeretettel egy férfi és apa gondolatait:

A Női princípiumról, illetve a kislányunk születéséről szóló posztunk a Baby Chameleon nyitását követően jelent meg először. Ma, kislányunk születésnapja alkalmából újra időszerű. Időszerű, mert ma van az első születésnapja. Időszerű, mert ilyenkor az ember kicsit visszaemlékezik. És időszerű, mert ünnepelünk.

A hétvégét szigorúan együtt töltöttük. Ránk fért nagyon. Amióta Kála Johanna bölcsődébe jár, mi pedig dolgozunk és tanulunk, kicsit kevesebbet vagyunk együtt. És ez nem jó. Szükséges bár, de nem jó. Hiszen rohamosan fejlődik, okosodik - és természetesen egyre gyönyörűbb :)

Pont tegnap számoltuk össze, hogy mi mindent tud már! Körülbelül tíz szót mondani, körülbelül tizenötöt már meg is ért - ha még nem is mondja ki. Ezen túl meglepően szófogadó, jókat játszik egyedül is, és már a zuhanyrózsától sem illetődik meg. Ja: két napja pedig elindult. Mármint, jó ideje mászkált már a bútorokon támaszkodva, de most már egyedül megy. Sőt! Ma reggel hármasban, együtt sétáltunk a bölcsibe. De ez mind semmi! Pár napja Daddy Chameleon is megkapta élete első, tudatos, arcon cuppantott baba-pusziját.

Szóval, mindenképp részt kell vennünk az életében, hiszen neki, és nekünk is: minden egyes újabb fejlődési lépcső ünnep, amire büszkék lehetünk. Ünnep pedig akkor van, ha csinálunk. Így hát, ünnepeljük meg a Baby Chameleon névadójának első szülinapját!

Nagyon sok boldog születésnapot kívánunk Kála Johanna!

Anya és Apa

A női princípiumról

- avagy a Baby Chameleon születését megelőző nap története –

- avagy egy férfi és apa gondolatai lánya születéstörténetének margójára –

1. rész

Napjainkban a női princípium, nem is inkább definíció szerint, mintsem szólam szintjén, vagy csak puszta kifejezésként, bizonyos körök miatt és bizonyos körökben már-már szitokszóvá, de legalábbis élcelődés eszközévé degradálódott. Nem különben ártott neki véleményem szerint maga az erősödő -, és talán sokszor felesleges feminizmus is. Rossz ez, több okból is. Például, az érdemtelenül diszkriminált női nem pajzsára ez a tendencia így még egy rést üt. De, hogy ne menjünk messzire, vegyük csak a már sokszor kutatott és bizonyított tételt, miszerint a nemi szerepek felcserélődése vagy azok határainak elmosódása milyen komoly identitászavarokat okozhat nagy tömegeknek –férfiaknak és nőknek egyaránt. Ennél a pontnál azonban megállok és gyorsan meg is kell jegyezzek két dolgot. Az egyik, hogy ennek az írásnak határozottan nem feladata és nem is célja a témát mélységeiben tárgyalni. Nem akarok meggyőzni, érvelni, megtéríteni. Nem érdekel, és nem befolyásol senki nemi identitása. És nem, nem mondom azt, hogy a női princípium egyenlő azzal, hogy a nőnek csak szülnie kell. Sőt! Épp ellenkezőleg. Teljesen másról fog szólni.
Ami miatt mégis felhoztam a témát, az egyben a második fontos megjegyzés is. Férjjé és apává válásom hónapjaiban és perceiben, minden előzetes várakozásomat felülmúlta-, és erősen és határozottan hangoztatott elvemet megváltoztatta az élet és a tapasztalások. Ma már tudom, hogy a házasság, ha szívből köttetik, sokkal több, mint egy „papír”, több, mint egy érzelmi és anyagi megfontolások mentén kötött érdekszövetség. Ma már tökéletesen és pontosan érzem is, nem csak értem, hogy mit jelentett, hogy „Apám hitte a gyűrű aranyát.” Megtapasztaltam-, sőt, igazából még csak most kezdem egyáltalán kapizsgálni, hogy mit jelent és milyen érzés a saját gyermeked szeretni. Hogy milyen szerelmesnek lenni a csak néhány hetes lányomba. Hogy tényleg egy egész univerzum van a hatalmas sötétkék szemeiben! És, hogy hátborzongatóan lúdbőrös, félelmetesen felelősségteljes és ősien titokzatos az a várakozással teli figyelem, ami ennek a csöppségnek a szemében van, amikor néz, és azt várja, hogy

tanítsam meg az életre.

Így hát, lányos apaként, férjként és egy anya fiaként, a legkevesebb, amit tehetek, hogy elmesélem egy folyamat utolsó napját, egyben egy új, csak most kezdődő folyamat első napját. Azt a napom, amely –visszatérve a címhez és a fentiekhez-, megérttette velem a női princípium egyik nagyon fontos, talán a legfontosabb összetevőjét. Ez pedig az anyaság, annak nagysága és fontossága, valamint a világrahozatal túl- és megélése. És, hogy miért ezt tartom a legfontosabbnak? Egyszerű: lehetek feminin férfi, felvehetek női ruhát, festhetem magam, ha épp azt diktálják a vágyaim. De férfiként soha nem szülhetek, és nem szoptathatom meg a gyermekem. Fogadhatok örökbe. Adhatok neki tápszert. Sőt, ha nagyon akarom, különböző izomstimulációs elektromos technológiákkal akár a menstruációs görcsökhöz vagy a vajúdás során jelentkező görcsökhöz hasonló fájdalmaknak is alávethetem magamat. De szülni, konkrétan világra hozni egy kisbabát, nem fogok tudni soha. Ez az élmény pedig megindított bennem valamit: vissza kell állítani a női lét fényét és érdemeit, és minden férfinak be kell látnia, hogy a teljes körűen értelmezett női princípium, mint olyan, mindig is kicsit több és erősebb lesz, mint a férfilét fundamentumai.

Köszönöm a feleségemnek, hogy részese lehettem ennek!

AZ a reggel

Ugyanolyan várakozással teli szombat reggelnek indult, mint az elmúlt két-három szombat közül bármelyik. Amikor már mindent megcsináltunk, amit kellett, lehetett vagy értelme volt. És amikor, bár bármelyik pillanatban megtörténhet vagy elindulhat a nagy esemény, mégis úgy gondolod, hogy még van egy heted. De mint tudjuk, az élet nagy regényíró. Így aztán persze az egész nem úgy alakult.

Valahogy tökéletesen biztosak voltunk benne, hogy az előzetesen belőtt dátum előtt nem fog megszületni a kislányunk. A számolásos módszer alapján október vége lett volna a reális, az ultrahangon mért hosszok és tömegek alapján pedig október közepe.
Ezt megelőzően a feleségem hét – hét és fél hónapos koráig aktívan dolgozott is, majd nyolc hónaposan még könnyedén végigcsinált egy egész napos dínomdánomot, az esküvőnket (női hősiesség!). Majd –igaz, most már csak kilencven százalékon égve -, végigcsinál(tat)ta velem a fészekrakó ösztön által megszabott „to do list” –et. Becsületére váljék: jött velem végig, mondta, hogy mi hogyan legyen, a babával kapcsolatos döntéseket pedig szinte teljesen a kezébe vette. Nekem, jószerivel csak a kivitelezésben kellett jeleskednem. Összességében mondva tehát, teljesen igaznak bizonyul az az elmélet, hogy minél fiatalabban szül valaki, annál könnyebben vészeli át a megváltozott állapotot. Illetve annál rugalmasabban kezeli a teste és az elméje mindazt, ami nem az anyasággal, az anyává válással kapcsolatos kihívás, feladat, munka vagy bármilyen más tevékenység.

Aztán az utolsó három hétben már velünk vele is az lett, ami sokaknál már sokkal korábban bekövetkezik: lelassult, hamar elfáradt, sokat aludt és a szokásosnál is többet evett. Itt azért had jegyezzem meg, hogy a száznyolcan egynéhány centijéhez a terhessége előtt körülbelül ötvenhárom kiló tartozott csak, és a szülőszobára is csak hatvaneggyel ment. Ennek ellenére nem volt ritka, hogy többet evett, mint én. Pedig én aztán … Szóval egy ideje, egy pár hete már éreztük, hogy már tényleg az utolsó körben vagyunk, sőt, most már nem csak papíron, de talán a valóságban is befordultunk a finisbe.

Így indult tehát ez a nevezetes szombat. Minimális, szinte csak tudat alatt létező feszültséggel, de jótékony várakozással. Sőt, mivel a feleségem pár napja még azzal viccelt, hogy vajon adnak-e majd elég és normális kaját a kórházban, mi lenne, ha jó előre betankolna hazaival: el is kezdett patisszont rántani és borsófőzeléket csinálni (női hősiesség!).
Aztán egyszer csak bejött a konyhából:
- Kicsi, fáj a hasam.
- Jó. De hogy fáj?
- Hát körülbelül úgy, ahogy az utóbbi napokban is: megkeményedik a méhem, befeszül a hasam, aztán elenged a görcs. De úgy azért erősebben, mint szokott.
- Hát… Figyi! –kezdtem elmélyült bölcsességgel, egyelőre jól leplezetten remegő hanggal. - Hasonló már van egy ideje. De az is igaz, hogy most már bármikor lehet bármi. Szóval vagy dőlj le egy kicsit, vagy csak folytasd, amit eddig csináltál, és figyeld magad. Ha rosszabbul vagy: szólj.

A cikk további részét itt olvashatod: http://babychameleon.hu/a-noi-principiumrol-1-resz/

A pompasnapok.blog.hu közel 120 cikkel vár!

Kövess minket a Facebookon is!