2016. máj 06.

Üdvözlünk a Pompás Napok csapatában!

írta: gyermekjatek
Üdvözlünk a Pompás Napok csapatában!

 

Kedves Szülők és Pedagógusok!

Úgy döntöttünk, hogy megosztjuk Veletek azt a sok tudást és tapasztalatot, amit az évek folyamán összegyűjtöttünk. Régóta érik a gondolat bennünk, hogy elkezdjünk blogot írni, és megosszuk Veletek a mindennapjaink történéseit, a szakmai meglátásainkat, valamint ötleteinket, ingyenes és letölthető anyagainkat. A Pompás Napok csapata lelkes pedagógusokból, szülőkből és segítő barátokból áll. Ahova mi elmegyünk, ott garantált, hogy Pompás Napot töltünk együtt, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről. Az alapítók, mi ketten, Rebeka és Bogi, írjuk a blog bejegyzéseit, és időnként megkérünk más szakértőket is, hogy színesítsék ezt a helyet ők is. Nap mint nap dolgozunk azon, hogy munkánkkal értéket teremtsünk. Meglátásaitokkal, hozzászólásaitokkal, visszajelzéseitekkel Ti is segíthettek nekünk.

A Pompás Napok iskolai és óvodai tematikus foglalkozásokat tart. A foglalkozások kézműveskedést, mozgásos játékokat, mesemondást és táncot is magukba foglalnak. A foglalkozások mellett éppen kiadványainkon és letölthetős anyagainkon dolgozunk, amelyek hamarosan elérhetők lesznek honlapunkon.

 

Kövessetek minket Facebookon is: facebook.com/PompasNapok

www.pompasnapok.hu

További szép hétvégét kívánunk!

Rebeka és Bogi :)
logo.jpg

Szólj hozzá

játék időjárás kézműves tánc gyerekek pedagógus kézműveskedés udvari játék néptác