2016. júl 06.

Alkotó sarok gyerekeknek

írta: Kormos Rebeka
Alkotó sarok gyerekeknek

kis_asztal_szek2.jpg

forrás: www.wodory.net

Hozzávalók: 

  • egy kis hely,
  • kisasztal,
  • 3 kisszék,
  • nyitott polc,
  • zárható tároló dobozok,
  • + 1 felnőtt ötletekkel felvértezve.

Indulhat az alkotás!

11148456_380419008821618_4466660635029237552_o.jpg

Egy jól megkomponált alkotó sarok a gyerekek és a család többi tagja számára is sok pozitív élményt jelent.
Mindig világos és jól megvilágítható helyet keressünk a lakás vagy ház azon pontján, ahol a család a legtöbb időt tölti együtt és a burkolatok könnyen tisztíthatóak. Az egészen kicsik számára eleinte javasoljuk a felállítható rajztáblákat, amire krétával lehet rajzolni. Aztán a másfél, két éves gyerkőcünknek az asztalon, székeken, zsírkrétán és rajzlapon kívül nincs is másra szüksége, mint ránk. 
A legfontosabb, hogy a kezdeti években mindig közösen álljunk neki rajzolni, gyurmázni, festeni, vágni, stb. A kezdeti sok-sok vidám pillanat az asztal körüli alkotás során meghozza a gyümölcsét, mert remélhetjük, hogy gyerekünk az óvodás évekre vagy habitusától függően már előbb is önállóan, odafigyeléssel ül le otthon kis asztalához.
Ahogy ügyesedik és technikája javul, egy kis polcra előkészíthetünk neki mindent, amivel szívesen tevékenykedik. Itt a rendezettségen legyen a hangsúly, hogy világos legyen mi, hol van és hol a helye.

Mini művészek kiállítása

Kezdetektől fogva az elkészült alkotásokból egy-egy darab kerüljön keretbe vagy időszakosan kiállításra, hogy a kicsi megtapasztalja erőfeszítéseit a családtagok értékelik és elismerik. 

dscn2599.jpgforrás: www.imgclub.org

5 perces tevékenység

Meggyőződésünk, hogy a rajzos jellegű feladatokat már a 14-18 hónapos gyerekek is fokozatosan felfedezhetik, megfelelő körültekintés mellett. Nyomot hagyni egy üres papíron érdekes tapasztalat.

10 perces tevékenység

2-3 éves gyerekek időnként már elmerülnek az alkotás örömében. Ontják magukból a festményeket. Tematizált alkotó idővel és közös nagy képek alkotásával bővíthetjük a feladatokat, pl.: piros-kék képeket készítünk, formákat rajzolunk körbe.

Mire jó ez?

A szülők és gondozók befektetett energiája már az óvodás korban visszaköszön, hiszen a gyerekek a csoportos foglalkozások alkalmával keresni fogják a rajzos, alkotó tevékenységet és az iskolaérettségnél ezek a területek már nem okoznak nehézséget. Kisiskolásként számukra az iskolapad sem lesz szokatlan, hisz az is csak egy "alkotó sarok" lesz a szemükben.

582016_4177610479964_1944379416_n.jpgMinőségi eszközök dicsérete

Közel két évtizedes tapasztalatunk szerint saját gyerekeinknek, gyerekcsoportjainknak jó minőségű alkotó eszközöket adtunk a kezükbe. A csoportokban tapasztalható volt a "jó eszköz" élménye, de saját gyerekeink esetében az intézményi, szűkös keretek sokszor rossz eredményt is generáltak. A kisfiam több heti óvodai "nem rajzolás" után közölte, hogy "Anya, furcsa a kréta és a színes az oviban.". A "furcsa" az volt, hogy nem hagyott szép, élénk színű nyomot. Szülőként mindig figyeljünk erre és ne sajnáljuk azt a pénzt, amiben 2 csomag olajkréta vagy színes ceruza kerül. Szülői értekezleten pedig kérdezzünk, amikor a tanszer csomagról tájékoztatnak, mert itt a pedagógusok hálásak, ha érzik a szülőnek is fontos az eredményesség.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat. 

 

Szólj hozzá

kísérlet szülő gyerekek iskola újrahasznosítás szünet festés óvodás önfegyelem vágás gyermekjáték ovis önkontroll önuralom kézműveskedés nyomdázás tipegő mintázás kisikolás