Mai BLOGSZERDÁNK nagyon különleges lesz, hiszen élménybeszámolót olvashattok egy skóciai mesefesztiválról. Szabad Bogival Békéscsabán találkoztunk, ahol a Hagyományok Háza képviseletében tartott előadást, és néhány gondolatot megosztott arról a fesztiválról, amelyen néhány nappal azelőtt részt vett. Hallgatva ezeket az élményeket, nagyon magával ragadott minket Bogi beszámolója, így felkértük, meséljen nekünk is. Szeretettel ajánljuk hát vele készített interjúnkat. :)

1. Úgy tudjuk, nem régen külföldön voltál egy népmese-fesztiválon. Pontosan milyen rendezvény volt ez? És hol került megrendezésre?

A  Skót Mesemondó Központ (Scottish Storytelling Centre) által szervezett mesemondó fesztiválon (Scottish Storytelling Festival) voltam, amit 2017 október 20 és október 31 között rendeztek  meg Edinburghban, és más skót vidéki helyszíneken. Ez a 12 napos rendezvény a különböző, kultúrákon átívelő történeteket, és az élőszavas mesemondást hivatott népszerűsíteni.

2. Milyen céllal érkeztél a fesztiválra? Mi volt a küldetésed, feladatod?

A fesztiválra a Hagyományok Háza színeiben, egy Erasmus + pályázat útján érkeztem. A fő célom az ott töltött idő alatt az  volt, hogy megfigyeljem, hogyan működik, milyen programokkal operál egy nemzetközi mesemondó fesztivál. A konkrét megvalósulásból, a szervezőkkel és a meghívott előadókkal folytatott beszélgetésekből, illetve a mesemondó rendezvény  típusokból is sok mindenre lehet következtetni a mesemondás nemzetközi világa kapcsán.

Célom volt még egyféle összehasonlítás: miben hasonlítanak a Hagyományok Háza élőszavas improvizatív hagyományos mesemondásra épülő programjai a fesztivál egyes programjaihoz? Lehet-e, érdemes -e adaptálni jó gyakorlatokat? Egyáltalán megfelelő erre a terep  otthon? A fesztiválon való részvétel volt a fő cél, de a hivatalos fogadó szervezetem, a Edinburghi Egyetem Skót és Kelta Tanulmányok Tanszéke volt, akik a Skót Mesemondó Központ főszervezése mellett a fesztivál társszervezői, segítői voltak . Itt a feladatom, küldetésem egy előadás tartásában merült ki. Az előadássorozatot a tanszék szervezi, és mindig más meghívott előadót kérnek fel.

Nagyon büszkén beszéltem az érdeklődő hallgatóságnak a a népi kultúra 19. századi felfedezéséről, és a nemzeti öntudatra ébredés korszakáról, a 20. század nagy népművészeti mozgalmainak hatásairól, az intézményesülésről, a táncház módszerről és nem utolsósorban a Hagyományok Háza szerteágazó tevékenységeiről.

Roberto Ricciuti fotója a When words collide c. programról

3. Mi volt a legérdekesebb számodra?

Talán a legfontosabb, hogy mesemondás – storytelling – alatt,  nemzetközi szinten nem azt a jelenséget értik, mint amire többségünk gondolna e szó hallatán. Sokan bajban is vagyunk, mikor ezt a szót , storyteller, kell magyarra fordítanunk, hiszen a story +teller kombinációra a történetmondó lenne a legkézenfekvőbb megoldás, ugyanakkor nálunk ennek van már egy korábbi időkre visszanyúló jelentése (gondoljunk cask Tinódi Lantos Sebestyénre). A legegyszerűbben talán úgy lehet összefoglalni, hogy a nem magyarországi, narratív epikus szóbeli költészetre épülő revival mozgalmak storytelling alatt sokkal több mindent értenek, mint amit az itthoni revival mozgalomban értünk mesemondás alatt. Ez egyrészről az elmondott történet/szöveg minősége, másrészt a mesemondás célja  mentén is tettenérhető.

Mit is jelent ez? A storytelling keretein belül például a színpadra kiálló mesemondó (vagy storyteller) a hagyományos népmese-szöveg mellett, után, előtt és helyett elmondhat személyes élettörténet-részletet, beletehet a műsorába hivatalos-irodalmi alkotásból részletet, de akár táncra is perdülhet. Ezzel szemben (ha most csak a revival mesemondókat, tehát nem a “nagy öregeket” -ahogy a táncos, zenész körökben szokás mondani -nem a hagyományos paraszti kultúrában történő mesemondást értjük alatta) itthon, ha egy programhoz ki van írva, hogy mesemondás, erőst meglepődnénk (én legalábbis) ha verset szavalna, vagy a magyar háziasszonyok helyzetéről improvizálna egy  narratívát valaki. Bár itthon is sok mesemondónk vezeti be a mesélést személyes bemutatkozással, (nagyon szeretem például, ahogyan Fábián Éva bukovinai székely mesmondó szülőföldjéről, a bukovinai székely tájnyelvről,vagy a gatyaszár utcáról :) beszél mesemondása előtt), mégis sokkal hangsúlyosabban van  ez jelen ott (legalábbis az én tapasztalataim szerint).

A másik fontos különbség a cél. Mi a Hagyományok Házában (s itt említem meg, hogy a néprajztudomány eredményeire, módszereire támaszkodunk, tehát a nálunk dolgozó szakemberek is e felől a tudományos diszciplína felől közelítenek a népmese témájához) azt valljuk, hogy a népmese célja elsősorban a szórakoztatás és a gyönyörködtetés. Ez a paraszti kultúrában sem volt másképp. Természetesen a tanítás -tanulás lehetősége is ott volt és van a népmeséinkben  de ez indirekt módon, nem elsődleges célként jelent meg.  Ma nemzetközi szinten azonban sokkal szélesebb spektrumban alkalmazzák a meséket (történeteket.) A jelenség nemzetközi jellegéből fakadóan, ha valóban hagyományos népmesék elmondására is kerül a sor, azt gyakran – nem mindig – kíséri magyarázat, egyféle ismeretterjesztő kis betoldás. Például egy indiai hölgy mesélt, és sokszor kommentálta, magyarázta saját történetét, táncra perdült, énekelt, megtanította a közönségnek anyanyelvén hogyan köszönnek egymásnak az emberek.

Az egész program ilyenformán ismeretterjesztő , (természetesen a szórakoztatás és a gyönyörködtetés is ott volt) céllal működött. Mivel az ilyen rendezvényeken egyedül a nyelvi kód közös (angolul beszélnek ezek a mesemondók), a kultúrát sokszor magyarázni kell.  Egy másik példa erre a megváltozott célra – de jó példa a szöveg minőségének különbözőségére is -  Malcolm Green esete, aki évekkel ezelőtt csatlakozott egy madártani kutatócsoporthoz, akik a kakukkok eltűnésének rejtélyét próbálták megfejteni (Skóciában egyre kevesebb a kakukk). Később életét tette fel erre a célra: iskolákba jár mesélni a kakukkról. És ezt ne egy előadásként, egy tanórai formaként képzeljük el, hanem  úgy, hogy ő kitalált – előre megalkotott a tapasztalatai alapján – egy történetet egy kakukkról, és mint mesét mondja el szerte Skóciában. Kíváncsi volt hány kakukkos népdalt tudok. :) Azokat is gyűjti....

Colin Hattersley fotója a megnyitó ünnepségről

4. Volt-e olyan, ami nagyon meglepő volt?

 Meglepődtem a sok hasonlóságon és a sok különbségen is. Bár tudom, tanultam, olvastam, hogy a magyar népmesekincs európai mesekincs, sőt a világ minden részén megtalálhatjuk azokat a mesetípusokat, amik nálunk is megvannak, de élőben találkozni ezzel, úgy hogy elhangzik, elejtől a végéig egy mese, amit az ember lánya eddig csak magyarul hallott, na ez olyan nagyon jó élmény volt. Több ilyen is volt a fesztivál folyamán: az egyik kedvencem a Bolond Mihók mesék közül az, amikor mindig szolgál valamit az együgyű fiú, (tűt, ekevasat, borjút, leányt) s mindig rossz helyre teszi őket. Ezt  hallhattam egy Orkney (Skócia északi része) mesemondótól Tom Muirtól. Jack- történeteknek hívják ezeket a meséket amit itthon mi Együgyű Mihókosként, vagy Bolond Istókként ismerünk. Az ő változatában vajat, macskát, sonkát és leányt szolgált Jack, de hellyel közzel ugyanaz volt a mese váza, szüzséje, mint amit én ismertem.

A másik  ilyen élmény egy skót mesemondó páros elődása közben történt: mivel nagyon skótul beszéltek, a végén odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy jól értettem-e hogy arról meséltek, hogy két fiú vitatkozik egy steaken (most nem fejtem ki a történetet), s ha igen, hol tanulták ezt? A mesemondó elmondta, hogy egy arab férfitól hallotta. Én meg Agócs Gergőtől, mondtam neki, csak az övében kirántott hús volt, és nem steak.:) Egy szó mint száz, ezeknek a hasonlóságoknak mindig nagyon örültem... Örültem, akkor is, ha olyan mesemondást láttam, ami hasonlít arra, amit mi képviselünk a Hagyományok Házában: hagyományos élőszavas improvizatív mesemondást. Ez utóbbiról sajnos (improvizáció) nem mindig tudtam meggyőződni, mert legtöbbször nagy volt a “szakadék” a közönség és a hallgatóság között. Én nagyon szeretem, ha mesemondás során a közösség, hallgatóság beleszólhat, ha van egy oldott hangulat a mesélő és a közösség között. Az improvizáció ilyenkor érhető tetten a leginkább. Sajnos ezzel nem sokszor találkoztam.

Ugyanakkor fontosnak tartom elmondani, hogy nagyon színvonalas, és színes programot állítottak össze a szervezők. Büszkén ültem egyetlen magyarként a közönségben, amikor Bumberák Maja magyarországi cigány népmeséket mondott a színpadon, s gyönyörűen énekelt is hozzá. Maja mint meghívott előadó vett részt a fesztiválon, és nem vagyok elfogult de tényleg nagyon ügyes és magával ragadó volt. Szerintem az ő mesemondása  nemzetközi szinten is jó példa arra, hogyan lehet  népmeséket angolul elmesélni úgy, hogy a hagyományos mesemondás esztétikai, stilisztikai keretein belül maradjon az ember....

Bumberák Maja és Jess Smith

Összefoglalásként azt tudnám mondani, hogy  oka van annak, hogy mi magyarok ennyire szeretünk a népművészet különböző ágainak mozgalmi szintjein szigorú kategóriákban gondolkodni. Mi mesemondás alatt egy szűkebb, de jól meghatározott jelenséget értünk, míg külföldön sok-sok műfajt gyúrnak egybe, s nevezik hasonlóképpen. Ezen történetek, formák, előadásmódok (mert olyan is volt, hogy úgy éreztem, én egy dráma-fesztiválon vagyok) jól megférnek egymás mellett. Olyan ez, mintha a egy néptánccsoport elmenne egy néptáncfesztiválra, és ott  nagyon igényesen előadott salsával, boogie-woogie-val vagy modern-tánccal is találkozna egy programon belül. Ez jó dolog, de mint ahogyan itthon törekvések vannak arra, hogy ne mossuk egybe a világzenét a népzenével, én úgy vélem nem baj az, ha tudjuk, hogy mi a különbség a népmesemondás és a storytelling között. Az még nem jelenti azt, hogy ez két jelenség rivális mozgalom lenne, sokkal inkább kellene, hogy jelentse: tudunk egymásról, tiszteljük, amit a másik csinál, sőt vannak olyan mesemondók, akik mind a két területen, a népmesemondás és a storytelling talaján is könnyedén mozognak, de az egyik irány képviselőinek sem jó, ha következetlenül mossuk össze eme két fogalmat.

5. Tanultál-e újat ezen a fesztiválon?

Természetesen igen. Nagyszerű élmény volt az utolsó napok egyikén George Mcphersonnal, skòt mesemondòval beszélgetnem, aki az utolsó scheanhaidh-ek (kláni mesemondó, akinek minimum hét évig kell tanulnia a mesemondás mesterségét) egyike, s aki egyben èletem első nem magyar nyelvű adatközlője is lett a rövid beszélgetés alatt. Tőle sokat tanultam a hagyományos skót mesemondásról. Új, számomra eddig ismeretlen mesékkel is találkoztam, párat tarsolyomba is tettem, hátha majd lesz rá alkalom, hogy én is továbbadjam őket. Nagyon izgalmasak voltak a tündéres mesék (nem a mi tündérmeséinket értem alatta): Európában nyugat felé haladva fokozottan voltak jelen a manók, tündérek (fairy folks), vagy Skóciában akár selkie-k (félig fóka félig ember leggyakrabban nőnemű lény) az emberek hiedelemképzeteiben, így könnyedén váltak népmesei szereplőkké, (ahogyan sok Magyarországon gyűjtött mesénkben megjelenik a boszorkány, vagy az ördög). Ezek az előbb említett alakok, olyan hiedelemlények, amelyek szinte alig, vagy csak elvétve vannak jelen a magyar néphitben (pl. Szépasszony – tündér).

6. Jártál-e már hasonló rendezvényen?

Nem jártam még más nemzetközi mesemondó rendezvényen, ugyanakkor úgy gondolom: sosem késő elkezdeni. Rokon-rendezvényeken, tehát külföldi, néprajzi tárgyú konferencián (itt is megjelent egy rövid program erejéig a néprajzi témájú tudományos előadás, mint műfaj), és számos  néptáncfesztiválon vettem már részt (néprajzkutató és amatőr néptáncos mivoltomból fakadóan), de mesemondó fesztiválon most jártam először.

7. Gyakran rendeznek ilyen fesztiválokat vagy konferenciákat a világ különböző pontjain? 

Igen, nagyon gyakran. Most kaptam egy lengyelországi fesztiválról hírt, s  csak ezalatt a Skóciában töltött pár nap alatt számos fesztivál hírét hallottam. Ha minden jól megy legközelebb Ljubljanába, az évenként megrendezésre kerülő FEST (Federation for European Storytelling) -az egyik legnagyobb nemzetközi, mesemondókat összekötni hivatott szervezet -konferenciára megyek ki előadásokat hallgatni.

Bumberák Maja, Lopamudra Mohanty és Szabad Boglárka

8. Milyen érzésekkel a szívedben tértél haza Skóciából?

Nagyon hálás vagyok, hogy eljuthattam a fesztiválra, szerintem ez egy hatalmas lehetőség. Boldogan jöttem haza, egyrészt azért, mert már honvágyam volt :), másrészt azért, mert úgy gondolom hasznos volt a kint töltött idő. Szerintem nagyon fontos, hogy egy mesemondó, lehetőségeihez mérten más mesemondókkal, többféle stílussal, különböző mesemondó egyéniségekkel találkozzon. Módszertani, elméleti, és gyakorlati szempontból is hasznos volt ez az utazás, remélem, hogy népmese szakelőadóként a Hagyományok Háza javára, mesemondóként pedig saját szakmai fejlődésemre fordíthatom ezeket a tapasztalatokat.