Forrás: http://zsibo.blogspot.com

Üljetek le, és jól figyeljetek...

   mert igaz történetet mesélek most nektek.
Élt egyszer régen Myra városában sok-sok száz évvel ezelőtt egy öreg pap. Szálfa termete volt, kicsit kopaszodott, fehér szakálla göndörödött, és mindig mosolygott a szeme. Piros ruhában járt, mert ő volt a város püspöke. No, hát ennek az öregembernek ezt a szép piros ruháját mindig belepte a port, mert nagyon szeretett sétálni a városban. Ismerte is mindenki, és tisztelte nagyon. Ha meglátták, még a kikötőben kártyázó vén tengerészek is felálltak, és mélyen meghajoltak előtte.
- Halljátok-e barátaim – mesélte az egyik – én voltam az a tengerész, akit Miklós püspök harminc esztendővel ezelőtt kimentett a háborgó tengerből. Utánam ugrott, pedig másik hajón volt, s úgy emelt ki a hullámokból, mint a csepp gyermeket. Meg se kottyant neki... Meg még a hajónk árbocát is megjavította egykettőre aztán. Én mondom nektek csoda volt az, igazi csoda. Ember még olyan háborgó vízből elevenen ki nem jött, a hajó meg máskülönben szétzúzódott volna a sziklákon, ha nincs ott Miklós pap – mer' akkor még az volt, fiatal pap... no, hát, áldja meg az Isten érte...
Ilyeneket, meg még más csudákat is meséltek róla.
Egyszer Miklós püspök éppen esti sétájára indult. Így tette ezt már régóta, nap mint nap. A kolostor szomszédságában állt egy szegényes ház. Ismerte is az öreg pap a ház gazdáit. Három szép leányka lakott ott az apjával. Hát most nagy sírás-rívás, vita hangjai szűrődtek ki az ablakon. Megállt, meghökkenve, ilyet még innen sose hallott.
„Istenem, bocsásd meg bűnömet, csúf dolog a hallgatózás, tudom jól, de csak meg kell tudjam, mi a baj?” - gondolta magában, avval megállt és figyelt erősen.
– Jaj, apám, adj el engem rabszolgának, ismernek a gazdagok, tudják, jó dolgos lány vagyok. Megvesznek jó pénzért, nem kell éhezned a testvéreimmel – sírt a legöregebb leány.
– Apám, ne hallgass rá! Vőlegénye van. Menjen férjhez a nővérem. Engem adj el, bírom a munkát, tudja mindenki! – zokogta a középső.
– Csítt, apám, ne hallgass rájuk. Én vagyok a legfiatalabb. Értem adják a legtöbb pénzt, engem adj el! Jó rabszolga leszek. Talán sok év múlva még ki is válthatom magam. Értem nem sír senki – hallotta Miklós püspök a legfiatalabb leánykát.
Azt már nem hallotta az öreg püspök, mit mondott a lányok apja, mert nyakába szedte hosszú lábait, s inalt vissza a kolostorba. Gyorsan előkotorta az aranyakat, amiket a minap kapott egy jólelkű adakozótól, s már futott is vissza. Világéletében remekül célzott. Hopp! A harisnyába bugyolált aranyak beröpültek az ablakon és éppen a lányok lába elé pottyantak. Miklós püspök meg elillant onnan, mintha ott se lett volna. A lányok elhűlten nézték a csörömpölő harisnyát. Mi lehet ez? Nézték, bontogatták... uramfia, arany! Valódi arany! Sikkantottak boldogan.
– Csoda! Valódi csoda! Istenem, hála legyen neked, megmenekültünk!
Csak apjuk, az öreg tengerész csóválta a fejét. Futott ki gyorsan, lépett ki a házból. Nézett körbe. Ni csak! Mintha a kolostor kapujában villant volna egy pillanatra valami piros köpönyeg... Könnybe lábadt a vén hajós szeme.
A jó öreg Miklós püspök. Aki mindig csak ad. Ad az éhezőknek. Ad a szűkölködőknek. Ad a bajban levőknek. Istenem, add áldásodat öreg szolgádra, mi pedig hálát adunk neked őérte!
A lányok aztán szépen sorban férjhez mentek, éltek boldogan, lett sor gyerekük. Sose éheztek többet. Még unokáik is ismerték Miklós püspököt.
Úgy mesélték, a jó püspök lelkét angyalok vitték a mennyországba.
… és azóta is igencsak jól tud célozni. Gondoljátok csak el! Hány csizmába röpíti ajándékait esztendőről esztendőre.

Ünnepváró mesés kiadványokkal várunk a Pompás Napok webshop feleltén!
Ha bankkártyával fizetsz, néhány kattintás után megkaphatod a letölthető kiadványokat, amelyek csodás ajándékok lehetnek gyermeknek és felnőtteknek egyaránt.

Aki nem hiszi, járjon utána!