Élt egyszer valahol, hetedhét országon is túl, egy király. Volt annak a királynak egy fia, aki már ide s tova legénysorba jutott volt.
„Elmegyek, s keresek feleséget magamnak" - gondolta a királyfi.
El is indult világot látni, magához való szép leányt keresni. Összejárt toranyát-boranyát, s mégsem kapott magához való leányt, pedig két álló esztendőig örökké jött-ment, királytól ki, királyhoz bé. Búsult, de erősen a szép, dali királyfi, hogy mégiscsak a felséges anyjának s apjaurának kell szót fogadnia, s azt a világcsúf, sánta, kancsi és vastag szomszéd királyleányt kell elvennie, amelyiket erőszakkal is, vagy akarja, vagy nem, csak a nyakába akarnak varrni.
Amint így nagy búbánatba merülve, tenger gonddal mendegélt, megszólította egy hófehér hajú, szakállú, tisztes öregember:
- Ugyan már miféle nagy világ gondja nyomhatja a vállad, ilyen fiatalon, te szép, szelíd királyfi?
- Hej, kedves öreg apámuram, nagy az én bajom, nem lehet már, úgy látom, segíteni azon.
Az öreg addig vigasztalta, kedveskedett, míg a királyfi elbeszélte az ő búbajának a sorsát.
- Na, te szép királyfi, segítek én rajtad. Eredj el haza, s készíttess egy olyan erős bárkát, amelyikbe víz behatolni ne tudjon.
Amikor ez készen volt, elindult az öreg a királyfival hetedhét ország ellen, víz mentében. S úgy elmentek, hogy csak a jó Isten volt a tudója, hogy meddig jutottak. Amikor már szinte hogy az Óperenciás-tengerbe is beleértek, hát jutottak a selyemhíd lábához.
Azt mondta az öreg:
- Na, te szép királyfi, ebben a városban lakik a rézkirály. Annak van egy ország-világra szóló, híres szép leánya. Ennek a leánynak a szobalányai pedig innen a híd lábától szoktak úrnőjüknek vizet vinni minden áldott reggel. Te itt kiszállsz. Ebből a hajóból akkor aranyselyem-bársony sátor lesz, benne rubin asztallal, s azon arany-, ezüst-, gyémántcipellők. Az aranyszegeken meg arany-, ezüst-, gyémántköntösök. Te árulni fogod azokat. Meglátják a híres szép királykisasszony szobalányai, s elmondják majd úrnőjüknek. Az leüzen neked, hogy vigyél fel hozzá belőlük. Hanem te ne küldj semmit, csak üzenj vissza, hogy jöjjön ő maga le, ha szüksége van reá. Amikor aztán lejön a leány, s a sátorban az asztalon belül lép, öleld át, csókold meg, s mondtad neki, hogy feleségül veszed. Akkor a sátor összecsapódik, ismét hajó lesz abból, s ne félj, nem érnek utol azután.
A szép királyfi kiszállt a hajóból. És lássunk csodát: minden, minden úgy történt, ahogy az öreg megjövendölte! Hej, nagy öröm volt a bárkában. Mert hiába, csak erősen megszerették egymást, már az első perctől kezdve!
Azért is vigadoztak, ettek-ittak. De az öreg sem nem evett, sem nem ivott, kint ült a bárkán esőben, hóban, viharban egyaránt, s ügyelt a bárkára és a fiatalokra.
Egy estére kelve a bárkára szált három hattyúmadár, s azt mondta a legkisebbik:
- Be szép pár ember lakik itt a bárkában! Be szépek, be kegyesek! De mit ér az ő szépségük, kegyességük, mert alig hogy hazaérkezhetnek, hintót küldenek eléjük a fiú szülői, de az a hintó méreghalálba lesz edzve, s ahogy beléülnek, lángot vet, és halálnak halálával halnak meg. Aki ezt megmondja nekik térdig kőbálvánnyá válik.
Telt, múlt az idő, továbbhaladt a bárka. A fiatalok örvendettek, ettek, ittak. De az öreg sem nem evett, sem nem ivott, csak kint ült a bárkán. Azt kalauzolta szélben, fagyban, esőben, hóban egyaránt.
Egy idő múlva ismét a bárkára szállt a három hattyúmadár, s azt mondta a középső:
- Be boldog, örvendező egy pár van ebben a bárkában! Be szépek, be kegyesek! De mit ér az ő szépségük, amikor hazaérkeznének, két öltözet ruhát küldenek elébük a királyfi szülői, de az a ruha méreghalállal lesz kivarrva, és amikor magukra veszik, lángot vet a testük, s tűzhalállal halnak meg. Aki ezt megmondta nekik, övig kőbálvánnyá válik.
Avval csak telt-múlt az idő, haladott a bárka. A fiatalok vígan voltak, ettek, ittak. De az öreg sem nem evett, sem nem ivott, csak ült kinn a bárkán, s azt kalauzolta hidegben-melegben.
Egy estére kelve ismét odaszállt a három hattyú, s azt mondta a harmadik:
- Be örvendő egy pár lélek lakik ebben a bárkában. Be szépek, be kegyesek! De mit ér az ő szépségük, szerelmetes ifjúságuk, mert amikor megérkeznek az apai kastélyba, beteszik őket az egyik palotába, a kedves márványszobába, hanem éjjel belopódzik a hétfejű sárkány, s az megöli őket, büdös köves lánggal agyonfojtja őket. Aki pedig ezt megmondja nekik, egész testben kőbálvánnyá válik.
Másnapra virradva bement az öreg a bárkába, s azt mondta a királyfinak:
- Három bűnöm lesz nekem ma megérkezés után, de te, szép királyfi, ígérj bocsánatot előre is értük.
- Megbocsátom, édes jó pártfogóm, előre is ezt ígérem - felelt a királyfi.
Alighogy hazaérkeztek, küldi a király a gyémánthintót, hogy a fia azon vigye haza menyasszonyát. Kiszálltak a bárkából.
Azt mondta az öreg:
- Én vagyok az első. - Avval kapta a nyilát, s egy szempillantásra keresztüllőtte a hintót, hogy az egyszerre széjjelpattant, tüzet fogott, s kocsist, lovat mind összeégetett.
- Hát ezt minek tette, kedves öregapám - kérdezte a királyfi.
- Megmondtam, hogy nekem is lesz három bűnöm ezen a vétkes világon, de te ezt engedd meg!
Hozták a pompás királyi gúnyát, hogy öltözzék bele a szép fiatal pár.
Felkiált erre az öreg:
- Én vagyok az első. - Avval kapja az ő nyilát, s ott helyt keresztüllövi a királyi gúnyát, hogy az lángot vetett, s tüstént hamuvá lett.
- Hát már ezt is, kedves öregapám? - kérdezte a királyfi.
- Megmondtam, hogy nekem is lesz három hibám ezen a bűnös világon, de te ezt engedd meg!
Megérkeztek a királyi udvarba. Hej, én uram, én Istenem, hogy haragudott, dúlt-fúlt - tudják meg - a király s a királyné, hogy ez az engedetlen fiuk sem jártában-keltében, sem az elkészített nagy, erős méregben nem veszett el az ő idegen jegyesével. Mert roppantul haragudtak reá, hogy mért nem vette el azt a rusnya királyi leányt, akit ők akartak. Sem a rézkirály gyönyörűséges leánya, kegyes viselete, sem az ő fiuk meghatni őket nem tudta. Estére járt az idő, amikor az öregember belopódzott a márványszobába, s ott elbújt. Hát teszik be a fiatalokat is éjjeli szállásra. Hanem azok úgy elaludtak a hosszú út fáradalmai után, mint a holt. Hallatszott éjfélkor a nagy zúgás, sivítás, hát jött a hétfejű sárkány, hogy elpusztítsa a fiatalokat. Az öreg sem volt rest, kirántotta hirtelen a kardját, s amint a sárkány dugta a fejét, mind a hetet leszedte. Hanem egy csepp vér a fiatal királyné arcára loccsant. Gondolta az öreg, hogy ő nem engedi azt odaszáradni, hát elkezdte a nyelvével letisztogatni.
Történetesen megébredt a királyfi, s meglátta. Nem tudta mire vélni a dolgot, hogy mit tesz az öreg, nagyot kiált reá, és azt mondta neki:
- Na, öreg, sokat tettél rövid napok alatt ellenem. Semmivé tetted lakodalmi kocsinkat, nászruhánkat - megengedtem neked. Hanem ezt, amit most tettél a feleségemmel szemben, nem bocsátom meg soha, nem. A királyfi összegyűjtötte a tanácsurakat, előadta nekik a dolgot, s felszólította, hogy ítéljenek az öreg felett, de még hamar és keményen! A királyi tanács akasztófára ítéli a vén bűnöst. És nyomban ki is viszik a királyfi kívánságára a kivégző helyre.
Azt mondta az öregember:
- Készen vagyok én a halálra, úgy sincs kedvem élni ezen a bűnös világon, de egy a kívánságom: halálom óráján adjátok meg nekem, hogy hadd mondtam el tetteim okát, s azután nem bánom, érjen a halál. Hogy lásd meg királyfi, nem bűnből tettem én, hogy a szép királyné arcát illettem én. Te pedig azért, hogy nem állottál szódnak, hét évig bűnhődjél, amíg bűnödet lélekből meg nem bánod.
- Jól van, öregapám, jót is tettél velem, legyen teljesedve ezen utolsó kérésed is.
Elmondta erre az öreg a három hattyú beszélgetését útközben a bárkán, s hogy mit mondott az első hattyú. Mikor addig ér, hogy kőbálvánnyá váljék, aki ezt elmondja, az öreg térdig kőbálvánnyá változott. Erre már megdöbbent a királyfi is, kezdte a dolgot sejdíteni, s kérlelte az öreget, hogy ne mondta már tovább, ő ezennel megkegyelmez.
- Nem tartottad meg a szódat, késő a megbánás.
Avval csak elbeszélte a második hattyú intését is, s amikor addig ért, hogy aki ezt elmondja, övig kőbálvánnyá váljék, az öreg tüstént övig kőbálvánnyá lett. A királyfi erre már egészen megriadt, mert világosan látta, hogy apja, anyja ellene volt, és csak ez az öreg egyedül az ő jóakarója. Kérni kezdte újra, ne mondta már tovább. De az öreg azt felelte reá:
- Én elmondom az enyémet, s te lássad, hogy megbánjad a szószegésedet.
És elmondta a harmadik hattyú jóslatát is, s elbeszélte, hogy amikor a sárkány fejeit levágta, vér cseppent a fiatal királyné habfehér arcára, s hogy ő a nyelvével azt el akarta takarítani onnan, egyszerre csak egészen kőbálvánnyá változott az öreg.
Sírt, rítt, de búsult a szegény királyfi, olyan keservesen, hogy az egész ország megsajnálta nagy keserűségét. Az apját, anyját klastromba záratta. Hiszen hogy legyen az ilyen király jó a maga népéhez, amikor még az ő szívéből szakadt gyermekéhez és szép szerelmes menyéhez is ilyen gonosz akarattal van!
Hét álló esztendeig örökké siratta az öreget. Minden áldott nap elment a kőbálványhoz. Kérte nagy hangos sírással: engedjen meg neki.
Közben a fia is nagyra nőtt. Azt is vitte, annak is elmondta, panaszolta az ő nagy bűnét, s mindig így végezte: ne ítélj hirtelen!
Hét esztendő múltán, amint a bálványnál ismét sírt a király, s oktatta a fiát, megbotlott a gyermek, megindult a vére, s a kőbálványra cseppent. Erre nagy hirtelen szétpattant a bálvány, előállt az öreg, s azt mondta a királyfinak:
- Na, te szép királyfi, amiért olyan istenes ember voltál, hogy a jótéteményt nem felejtetted el, eljöttél hozzám, elsirattál minden istenáldotta nap, azért én, aki eddig is a jók őrzője voltam, megáldalak téged, hogy e földön semmi búbaj soha ne érhessen. Jó király a leszel népednek, s igazságos lesz a neved. Élj boldogul, velem többet nem beszélsz, de ha látni akarsz, jöjj ki hajnalonként, s a keleti égen mindig láthatsz engem.
Avval felszállt az égre, s higgyék nekem, hajnalban már ott is ragyogott egy szép fényes csillag, minden csillagok közt a legfényesebb a keleti égen.
Ha nem hiszik el, nézzék meg hajnalban: ott ragyog az ma is!
A királyfi pedig élt békén, áldottan a rézkirály szép, kegyes leányával, s tán még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: Majtényi Zoltán Tündér mesék, Unikornis Kiadó, Budapest, 1999.

A meséhez MESEKELLÉK! mesekellek.hu

További mesék a Mesetárban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
Online képzéseink is elérhetőek.
Elektronikus kiadványaink módszertani segédletek, mesegyűjtemények és ötlettárak, amelyek a mesék sokrétű alkalmazásához adnak támogatást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu