Frankovics György gyűjtése nyomán:

Forrás: www.amazon.com

Volt egyszer egy király és annak egy fia. Amikor a fiú már nagy lett, mondja néki az apja:
- Fiam, ideje lenne megnősülnöd. De feleségül csak olyan lányt vehetsz el, mint amilyen az anyád volt! Olyant, aki nem született meg soha, hanem megteremtődött!
A királyfi útnak indult feleséget keresni magának.
Ahogy megy, mendegél az úton, már minden ennivalója elfogyott éppen. Ekkor az útszélen egy nagyobbacska tojást vett észre, ott gurult előtte. Felemelte, nézegette, már-már arra gondolt, hogy éhét csillapítja vele. Feltörte, de legnagyobb csodálkozása közepette abból egy gyönyörű szép lány bújt elő.
- Vizet, vizet, mert mindjárt meghalok!- mondta a királyfinak.
A királyfinál nem volt víz, ezért a lány, ahogy megteremtődött, ott nyomban meghalt.
Búsan mendegélt tovább a királyfi. De ismét melléje szegődött a szerencse, és megint talált egy tojást. A lány itt is kibújt a tojásból, és ahogy megteremtődött, úgy azonnal meg is halt, mert a királyfinak most sem volt vize.
A királyfi tovább búsult. Ahogy ment az úton, ismét egy tojást talált, ott gurult előtte szép lassan. A királyfi óvatosan megfogta a tojást, s gondolta, ő bizony fel nem töri addig, amíg az aranykúthoz nem ér.  Amikor odaért az aranykúthoz, vizet mert a vödörbe, és feltörte a tojást. A harmadik lány is vizet kért a királyfitól, az meg adott neki inni.
- Köszönöm, megmentőm - mondta a lány, és átölelte, megcsókolta a királyfit.
A két fiatal egymásba szeretett ott nyomban. Csak az volt a baj, hogy a lány anyaszült meztelen volt.
- Itt várj rám, majd visszajövök érted! - mondta neki a királyfi.
Azon nyomban hazafele vette az útját, hogy ruhát hozzon a tojásból teremtett lánynak. A lány felmászott a kút mellett lévő fára, és elrejtőzött a fakoronában.
A kútra éppen akkor jött oda vízért egy cigánylány, akinek ördöngös anyja volt. Ahogy benézett a kútba, észrevette a lány tükörképét.
- Honnan kerültél ide ilyen meztelenül? – kérdezte a tojásból teremtett leányt.
A lány mit sem sejtve sorjában elmesélte a történteket, hogyan mentette meg őt a királyfi. A cigánylány gondolt egyet, és lerántotta a fáról a gyönyörű szép leányt. Ekkor a tojásból teremtett leány a kút vizébe esett, a cigánylány meg szépen felmászott a fára.
Visszaért a legény és látja a fán ülő meztelen cigánylányt.
- Veled meg mi történt? – kérdezte ámulva-bámulva a királyfi.
- Túl sokáig voltál távol. A nap erősen sütött és fekete lettem, de majd újra megszépülök, ha elveszel feleségül - válaszolta a cigánylány a fa lombjában ülve.
A királyfinak nem volt mit tennie, és a cigánylányt hintaján hazavitte. Ám még mielőtt hazavitte volna, az öreg király meghalt, így hát a megüresedett királyi trónra ő került királynak.
A királyfi nem tehetett mást, feleségül vette a cigánylányt.
Másnap reggel egy öreg cigány jött a királyi palotába, és ezeket mondta:
- Felséges királyom, nézd, mit fogtam ki  az aranykútból? – és egy aranyhalat mutatott a királyfinak. – Mivel nincs hol tartanom, elhoztam hát kegyelmednek!
- Köszönöm – mondta néki a királyfi, és gazdagon megjutalmazta.
A szolgákkal forrásvizet hozatott egy üvegedénybe, abba tette az aranyhalat.
A fiatal király szívesebben tartózkodott a trónteremben, ahol a vízzel telt üvegedény állott, mint bárhol másutt.
El­ment akkor a lányához az ördöngös asszony, és azt mondta neki:
- Tedd magad betegnek, halálos betegnek, és mondd, hogy ha te ennek az aranyhalnak a húsából nem eszel, meghalsz. Ne félj semmit, a király mindent elkövet, hogy életben ma­radj, mert amíg a menyasszony után volt, meghalt az édesapja, most gyászlobogó alatt áll a vár.
Úgy is történt. Bemegy a király a csúf feleségéhez, és mondja neki:
- Kelj fel, nézd meg, micsoda gyönyörű aranyhalat kaptam.
De az a csúnya királyné tizenkét párnán feküdt, és nem akart róla leszállni, csak annyit felelt:
- Ha én ennek az aranyhalnak a húsából nem eszem, én mondom neked, hogy rövid idő alatt meghalok.
Gondolkozik a király, mit csináljon, már egy éve lesz, hogy gyász alatt van a vár, most meghal a felesége, az másik év. Odaadta neki a halat, egye meg.
De hát mikor az asszonyok pucolták az aranyhalat, kinyitották az ajtót, hu­zat lett, és a huzat egy kis pikkelyt valahogy kikapott a szobából. Oda­künn esős idő volt, tovább nem mehetett a pikkely, mint az eresz csorgásáig. Ott az eső beverte a sárba a kis pikkelyt.
Hát, csodák csodája történt másnap reggelre! Amikor felkel az inas, látja, hogy olyan nagy gyémánt körtefa van az ereszcsorgásban, hogy a tetejét nem lehet látni. Gyönyörű gyémánt körték függnek raj­ta, és minden levélre ez van írva: „Aki ezt megszagolja, megfiatalodik, aki ebből a körtéből eszik, bármilyen beteg is, meggyógyul.”
- Felséges király atyám, jöjj ki azonnal, a világ legszebb dolgát lá­tod, amilyet még sosem láttál!
Kifut a király, nézi, és meghajol a fa előtt, mert ő még olyan szépet nem látott. De már közben a boszorkány bement a lányához, és azt mondta neki:
- Te büdös, mit cselekedtél? Most jelentsd a királynak, hogy ha azt a fát ki nem vágja, és boglyába nem rakatja, le nem petróleumoztatja, és egyszerre lángba nem borítja, te meghalsz.
Akkor bement a király a feleségéhez, és azt mondta:
- Kelj fel, jöjj ki, és nézd meg, micsoda szép dolgot látsz!
Azt feleli a királyné:
- Vesztedre van az neked. Ha te azt ki nem vágatod, boglyába nem rakatod, és petróleummal le nem öntöd, hogy egyszerre boruljon lángba, én rövid idő alatt meghalok.
Azt feleli a király:
- Hát halj meg, de ezt a szép fát én ki nem vágatom!
Óriási nagy nyögéssel fogott hozzá a kedves királyné lélegzetet szedni. Elszomorodott a király, hogy nem bírja ki ezt a sok szenvedést a házasságában. Most mit tegyen? Ha kivágatja a fát, örökös szép lát­vány tűnik el előle. Ha meghal a felesége, ismét másik gyász üt be. Összeszorította a fogát, és kiadta a parancsot:
- Vágjátok ki a fát, rakjátok garmadába, égessétek meg, és pusztul­jon egyszerre minden!
Hozzá is fogtak a parancsot teljesíteni, ki is vágták a fát. Mivel nagy volt, igen nagyot zuhant a földre. Mikor ledőlt, a tetejéből egy kicsi faforgács a király kerítésén kívül hajítódott. Ment arra egy szegény ember hazafelé, hát épp elébe került az a kicsi faforgács. De az olyan szépen világított, hogy a szegény ember felkapta, s gondolta: jó lesz majd a gyerekeinek játszani. A király meg lángba borította a fát, s az elégett. Nagy csendesség lett a környéken, akik látták, sírtak, és sajnálták ennek a világszépséges fának a pusztulását.
A szegény ember meg ment hazafelé, és vitte a kicsi világító faforgácsot. A gyerekek nagyon megörültek neki, s amikor jól kijátszották magukat, a szegény ember föltette a gerendára a faforgácsot. Közeledett az este, s mikor lámpát kell gyújtani, bizony mondom, száz lámpa sem adott akkora világosságot, mint ez a kis faforgács a gerendán. Meglát­ja a szegény ember:
- Jaj, ezt az Isten adta. Nem győzöm világítóval magam, milyen jó lesz, nem kell többet venni, ez a kis faforgács mindig fog nekünk világítani.
Másnap reggel mindenki elment otthonról, s minden úgy maradt a házban: az ágy vetetlen, a ház seperetlen, sem­mi étel az asztalon. De mire hazajöttek, az ágy szé­pen felvetve, a ház kisepergetve, az étel elkészítve, s az asztalra téve. Csak álltak, és álmélkodtak, hát vajon kijárt itt, ez még sohasem történt az ő házukban. Másnap ugyanezt ta­lálták. Akkor a szegény ember gondolkozni kezdett: „Hát, akárki járhat ide, az nekem nagy segítségre van.” – De már nem tudott megnyugodni: – „Hogy én ne tudjam, hogy kijár ide! Na, megállj – gondolta magá­ban –, megtudom én!”
Másnap reggel, amint kiment, úgy tett, mintha becsukta volna az ajtót, és a kul­csot kivette, hogy a kulcslyukon beláthasson. Letérdelt az ajtóhoz, és benézett a kulcslyukon. Egyszer csak mit lát? Leesik a kis faforgács a gerendáról, és válik egy gyönyörű szépség belőle, tiszta gyé­mánt a haja. Akkor az ember villámgyorsan kinyitotta az ajtót, és derékon kapta a meztelen lányt. Válott az a kezében kígyónak, bé­kának, mindenféle csúf állatnak. De az ember azt mondta:
- Semmi ne légy, csak az, ami voltál!
Akkor annak kellett maradni, ami volt. A szépséges lány attól kezdve ott élt a szegény ember házában, s mindenben segített neki.
No, de mi történt? Jártak a királyhoz tollat fosztani. A király mindenkit meghívott, mindenkinek kellett menni tollat fosztani. És mit csináltak a tollfosztók, azt találja ki valaki! Hát azt, amit én csinálok most: meséltek. Elébb az egyik, aztán a másik. Elvitte a szegény ember felesége is a lányát a királyhoz tollat fosztani, azt a világ szépségét. Az arcát eltor­zította, bekente valamivel, rossz ruhában ment. Mikor bemegy a ki­rály palotájába, hát látja, hogy a felséges királyné anyám tizenkét pár­nán fekszik, huszonnégy párna a feje felett, nagy fényességben, nagy dicsőségben pihen. Egyszer csak bejött a király, s leült mesét hallgatni. Mindenki mesélt már, csak a széplány nem. Odamegy hozzá a király, s mondja neki:
- Na, gyermekem, most te mesélj.
Feleli a lány a királynak:
- Felséges király atyám, én nem tu­dok mesélni.
- No, ha nem tudsz mesélni, beszéld el az életed sorát.
Akkor elkezdett mesélni a fi­atal lány:
- Hol volt, hol nem volt, volt, egyszer voltam, tojásban gurultam, csak gurultam és gurultam, amikor egyszer csak megfogott és fölemelt egy kéz, elvitt az aranykúthoz…
A királynak nyitva maradt a szeme-szája: honnan tudja ez a lány ezt a dolgot, hát, ez velem történt, hát, most rólam beszél.
A lány meg mondta to­vább a mesét, és amikor odaért, ahol felültette a királyfi a vi­lágszép asszonyt a fára, akkor a lány lekapta a kendőt a fejéről, és felállott:
- Én vagyok az, felséges atyám, akit a vízbe dobtak.
A királyfi a nyakába ugrott, ölelte-csókolta:
- Szívem szép szerelme, te az enyém, én a tiéd, sose hagyjuk el egymást!
Akkorára már az inasok ott voltak, és a királynét összekötözték, a ruhát lehúzták róla. De a felséges
meny­asszonynak nem kellett ruha sem, mert volt neki szép ruhája is, csak eddig nem járhatott benne.
Börtönbe vitték a gonoszt, katonaságot állítottak melléje. Másnap összehívatta a király a hercegeket, bárókat, grófokat a világ minden ré­széről, hogy adjanak tanácsot: mit érdemel, aki a világszép asszonyt képes volt elveszejteni. Eljött a nagy sokaság, nézni, hogy néz ki az ókirályné, én mondom, hogy a rossz, rögös útnál is csúnyább volt. Az egyik mondott egyet, a másik mondott mást, egy öregember meg azt mondta, hogy kössék két szilaj csikónak a farkához a két lábát, vigyék ki az erdőbe, ostorozzák meg a két szilaj csikót, és bocsássák el.
Úgy is történt. A király pedig megesküdött a menyasszonyával, aki lám, nem anyától született, hanem úgy teremtődött, s nagy boldogságban éltek együtt békességben, szépségben. 

Forrás:  Frankovics György, A gyöngyszemet hullató leány - Dráva menti népmesék - , Móra, 2004.

További mesék a Mesetárban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.