Blogszerdáink alkalmával vendégírók tisztelnek meg minket, hogy bemutassák mivel foglalkoznak, mi köti le figyelmüket. Mostanság egymást érik a "pompás" beszámolók, amelyek a Pompás Napok módszertanának továbbélését mutatják be. A népmese, a népi játék és a tárgyalkotás ötvözésének módszertani lehetőségei óvodában és alsó tagozatban című képzésünk résztvevőinek többsége gyakorlatban is elkezdte alkalmazni a 30 órás képzésen tanultakat.
Szeretettel adjuk közre Golánné Beke Anita vendégírását!

Kicsit talán máshonnan érkeztem pompás társaim közé, mint a legtöbben. Nem a pedagógia hajtott, hanem a népmese, bár mostanra világos, hogy kéz a kézben járnak.

Népművészetünk különböző ágai egyenként, vagy inkább egymás után hódították meg a szívem.
Kislánykoromban, mint akkoriban igen sokan, tagja lettem a helyi néptáncegyüttesnek. Legelőbb, koromból adódóan, a népviselet fogott meg. Kevés olyan tevékenység, hobbi adódott, ahol legálisan és látványosan királylány lehettem, mint itt, ahol ropogós alsószoknyák, csipkés pruszlikok, brokát szoknyák, vállkendők és gyöngyöspárták különböző formái, színei segítettek abban, hogy bármelyik tündérmese valóságos szereplőjének képzelhessem magam. Kamaszkorban, a nagy kérdések nagy idején elkezdtem „érteni” a népdalokat. A hajnalikat, karikázókat, csujogatásokat…mindegyikben megleltem a fájdalmat, a humort az igazságot. Később ugyanezeket felfedeztem a táncokban is, a legényesben, a karéjokban, de leginkább a párostáncban. Amikor a legnagyobb a vágy az elsöprő szerelem után, akkor egy áttáncolt éjszaka, ahol a táncban már nőként funkcionálok, kiegészítem a párom, egyéniségek vagyunk, úgy, hogy közben el nem engedjük egymást….mit mondjak? Receptre íratnám fel minden felcseperedő, útkereső fiatalnak.

Mindenkinek meg van a helye, ideje és miértje.

Később jöttek a gyermekeim, szám szerint három, akik a sajátom és számos, akiket hetente egy-két órára örökbe fogadtam, hátha elindíthatom őket egy hasonló úton. Mindeközben a magyar folklór újabb bugyraiban merülhettem el.

Mi más is lehetett volna a folytatás, most mikor mindezekről már csak mesélni tudok?
A MESE! Csupa nagybetűvel.
A mese és annak módszere, amely lenyűgöző lehetőségeket mutatott meg.
Az együtt töltött három nap alatt -  a módszertani képzésen - nem egyszerű utazáson vettem részt, hanem sokféle élmény ért.
Hol a homlokom csapkodtam, hogy: "hát persze!" Hol legszívesebben felugrottam volna, mert ezt én is így szeretném. Néha pedig kétségbe estem, hogy ez nekem nem biztos, hogy fog menni, pedig nagyon akarom. Talán az ilyen esetekre lehet bölcsen mondani, hogy három nap egy esztendő….. Egy dolgot azonban biztos tudtam! Megpróbálom. Mi történhet? Van saját csoportom, ismerem őket, ők is ismernek engem.

Azóta eltelt 8-9 hónap, és a mese teljesen az életem részévé vált.
Mesélek. Jól? Rosszul? Ezt nem tudom. Amit tudok, hogy bele kell szeretnem a mesébe, amit feldolgozok. Kell találnom egy mozzanatot, amit szeretek, mert előre tudom, hogy a gyerekek is szeretni fogják. Az lehet egy eszköz, egy játék, egy kellék vagy ének, a többi érkezik magától. Látom magam előtt, hogy hogy fog állni az a párta. Tudom, hogy fogják szeretni az éneket vagy ki fogják találni a törpe kérdését.

Ez egyfajta biztonságot ad nekem is és a mesémnek is. A részek pedig a legváratlanabb helyzetekben állnak össze: a bolt pénztáránál, mosogatás közben, vagy éjjel a semmiből. Egyszer csak azt veszem észre, hogy a fejemben már kész, papír, toll, ceruza és jegyzetelés.

Szeretek játszani a mesekezdő formákkal…a gyerekek már kérdezik:

Ma a nagyapád nagyapjának az aranydiófájáról hozod a mesét?

Természetesen ilyenkor a mamám mamájának a tündérkeresztanyjának a ládikójából húzom elő, szépen, lassan, addig húzom amíg azt látom, hogy megérkeztek ők is és én is a helyemre kerültem. Sokáig azon is aggódtam, hogy mi van ha tévesztek, vagy elfelejtem, vagy egyszerűen csak félrebeszélek. Rájöttem, hogy ha a fonál és a gyerekek még a kezemben vannak, akkor nagy baj nincs, valahova mindig vissza lehet térni, hogy aztán újra útnak indulhassunk, folytassuk a helyes irányt.

Azt mindenképpen tudom, hogy sosem elég. Nincs elég játék a fejemben, nincs elég ének a fejemben, szegényes a szókincsem, kevés a mese ismeretem. Rendkívül fontosnak tartom a folyamatos tanulást, fejlődést. Még nagyon az elején járok, még rengeteg dolgom van, mert szeretek mesélni.

Köszönöm, hogy ezt az ajtót kinyitottátok előttem! Köszönöm a "pompás napokat"!

A beszámoló képei és Anita, vagy ahogy barátai, ismerősei szólítják őt, Jas sorai egyértelművé teszik az olvasó számára, hogy mesés dolog történt és történik. Olyan pedagógusok, gyerekekkel foglalkozó felnőttek, mint ő, élményekkel töltik fel a tanév napjait és a gyerekek szinte minden intelligencia területét mozgósítják népmesés foglalkozásik során.

Következő mesés alkalmunkat, néhány nap múlva tartjuk. Az utolsó helyekre még jelentkezhetsz.

Évek óta visszatérően a népmese napjához kapcsolódó kurzusunkat az ódon, 13. századi templom tövében, a múlt század portáitól ölelve tartjuk. A hangulatos helyszín önmagában is élmény.

1 napos kurzusunkon 2 tematikus előadás, 2  módszertani beszámoló és több az élőszavas mesélést és mesehallgatást segítő gyakorlat vár Rád. Az 5 órás továbbképzésen a Népmese Napjára készülhetsz több meseszerető pedagógus társaságában. Az előadók különböző korosztályokkal és intézménytípusokban szerzett tapasztalataikat osztják meg a résztvevőkkel. 

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesékkel kapcsolatban kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.