2020. jan 29.

Fejből vagy szívből meséljünk?

írta: Kormos Rebeka
Fejből vagy szívből meséljünk?

A kérdés felvetődik, amikor közel engedjük magunkhoz a meséket. A válasz pedig már készen áll.

Szívből!

Erre buzdít Pető Melinda pedagógus kollégánk is hozzászólásában az egyik január eleji blogcikkünknél. Soraiból érződik, hogy tisztelettel adózik a mesékben rejlő igazságoknak és tapasztalatból beszél. A gyerekeknek való mesemondáshoz kevésnek érzi stilisztikai fordulatok használatát. Gondolataival mélyen egyetértünk, mert számos mesei fordulatot fel tudunk sorolni a szépség, a távolság vagy a szomorúság kifejezésére, de ezek egymásutánisága még nem áll össze egy izgalmas mesei alkalommá.

pava.JPGForrás: www.oopsydaisy.com

Melinda azt tanácsolja:

  • a szöveget belsővé kell tenni,
  • saját, belső képeket kell társítani a történethez,
  • teljes jelenléttel kell mesét mondani akár kicsik, akár nagyok a hallgatóink,
  • a mesemondó átélése teszi hitelessé a történetmondást.

Hangsúlyozza:

Nem "fej"ből, hanem "szív"ből kell mesélni.

Javaslatai útjelző táblák azok számára, akik most szeretnének elindulni az élőszavas mesélés kalandos ösvényein. A gyakorló mesélők pedig megerősítésre lelhetnek felvetéseiben.
A népmese-foglalkozások módszertanának oktatása során kézenfekvőnek gondoltuk, hogy a pedagógusok élőszóban mesélnek. Az óvodapedagógusok nagyobb százalékban élnek ezzel a lehetőséggel, de a tanítók között ez jóval alacsonyabb arányban jelenik meg.
A mesemondás terén szerzett tapasztalatainkat szeretnénk átadni pedagógusoknak és szülőknek. Lépésről lépésre haladunk a mesék világába az egy napos képzésünkön.
Azt gondoljuk, a szülők, családtagok számára is fontos az üzenet:

Meséljünk szívből a gyermekeinknek!

Mit is jelent ez? Biztosan Ti is sokat hallottátok már gyerekeitektől, unokáitoktól, hogy "Mondj egy mesét a fejedből" vagy valami hasonlót... a gyerekek ezen a téren is kreatívak. Egy kedves kollégánkkal esett meg gyermekkorában, hogy azt hitte, az ő nagymamája a szemüvegéből olvassa ki a meséket. :)

Ezeket a kéréseket kár lenne figyelmen kívül hagyni. Már csak azért sem, mert fejből mindenki tud mesélni.
Hogy mit? Például azt, hogy mi történt vele aznap, vagy gyermekkorában. Ezeket nagyon szívesen hallgatják a gyerekek. Szárnybontogatóknak azt ajánljuk, hogy kezdjék efféle történetekkel a fejből mesélést. Egy megélt történetet könnyen ki lehet színezni. :)
A kicsik figyelme pedig hat a mesemondó felnőttre, és megnyílnak a szívek és lelkek. 

pavak.JPGForrás: www.oopsydaisy.com

A mesélés témájával foglalkozó online kurzus elsősorban gyakorlati útravalót nyújt azoknak, akik alkalmazzák az élőszavas mesemondást, de szeretnének új szempontokat kapni, és azoknak is, akik még nem vágtak bele és bátorításra van szükségük. 

A 20 kredites továbbképzés során az élőszavas mesemondáshoz nyújt segítséget a Pompás Napok csapata. Fontos, hogy nem célunk előadókat, mesemondókat képezni. Otthoni és kis közösségi (óvoda, iskola) mesemondó alkalmakhoz kívánunk tanácsokat adni, tapasztalatinkat megosztani.

Szoktál fejből mesélni, de jó lenne módszertanilag megújulni?
Nehezen tanulod meg a népmesék szövegét?
Még nem kezdtél el fejből mesélni?
Jobban szereted olvasni a szöveget, pedig tudod, hogy jobb lenne fejből mesélni?
Bátorításra van szükséged?

Ha bármelyik kérdésre IGEN a válaszod, akkor köztünk a helyed!
Saját időbeosztásodhoz igazodó, videó anyagokkal tűzdelt, ötletekkel teli képzést ígérünk.
A képzés online végezhető.
Ha nem akarsz lemaradni a képzéssel kapcsolatos információkról és időszakos akciókról iratkozz fel hírlevelünkre ezen az oldalon: hírlevél feliratkozás.

Pompás Napok csapata házhoz megy!

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mese történet mondás továbbképzés otthon képzés kurzus mesélés népmese iskolában mesemondás óvodában szívből oviban alsóban élőszavas fejből