Fogadjátok szeretettel kedves békéscsabai barátunk, Fabulya Éva nyugdíjas pedagógus írását. Köszönjük, hogy egyrészt mesél saját történetéről, másrészt azt is, hogy ilyen csodásan megfogalmazta az élőszavas mesemondás sajátosságait.

Volt egyszer nagyon régen,

amikor még az óvoda sem volt kötelező Magyarországon, úgy az 1950-es évek elején, egy barna hajú, barna szemű, kíváncsi kislány, aki nagy örömmel hallgatta, amikor édesanyja az ölébe ültette és énekelt vagy mesélt neki. Nem ám királyokról, királykisasszonyokról, hanem egykor megesett történetekről, pl. hogyan élt az anyukája, mikor ő volt olyan kicsi, vagy éppen a nagymamája mókás dolgairól. Ami nem közvetlen a családtagokkal történt, azt általában úgy vezette föl az anyukája, hogy „ezeket a régi öregek mesélték”. Meghittek voltak ezek a percek, órák. A kislány sok éneket megtanult, és élvezte az igaz történeteket, immár ő is szívesen gondolt vissza a „régi öregekre”. Amikor nagyobbacska lett, sorozatban kapta a leporellós könyveket, amelyeken valamelyik mesét jelenítették meg. A kislánynak ezek közül A három nyúl ( Zelk Zoltán) tetszett meg legjobban. Még nem tudott olvasni, az anyukája tanította meg a mese szövegére.

 „Egyszer régen, nagyon régen, /zúgó erdő közelében, három nyulak összegyűltek, /

selyem fűre települtek, /ottan se ültek sokáig, /talán csak egy fél óráig..."

A zúgó erdő, a selyem fű nagyon megindította a képzeletét. Akkoriban még nem volt televízió, hanem az ember lánya becsukta a szemét, s maga alakította ki a képet. A zúgó erdő magas fáit, hatalmas sötétzöld színű lombkoronákkal, amelyek a nagy szél hatására hajladoztak ide-oda, s a gyönyörű világoszöld pázsitot, ahol a selymes fű található. A befejezés pedig maga a megnyugvás:

„Ezalatt a nyusziházban, fűszálakból vetett ágyban három nyuszi aludt szépen, összebújva békességben.”

Örömmel mondtam el ezt a kedves történetet mindenkinek a rokonságban, mert az a barna kislány, ha még nem jöttek volna rá, én voltam. A másik nagy élmény, ami még iskolás korom előtt ért, az az iskolai bemutató, amiben a település számottevő általános iskolása, így a nővérem is szerepelt. A községünkben volt három agilis pedagógus, akik minden évben rendeztek egy nagyobb szabású színdarabot. 1953-ban Az égig érő nagy fa címűt. Elbűvölve néztem a színpadon megelevenedett történetet. Ez az egy kép maradt abból az időből. Kincsként őrzöm.

            Fotó: ismeretlen                                            

Aztán jött az írás és olvasás tanulása. Hamar megtanultam olvasni. A könyveket úgy nyitottam föl, mint valami varázseszközt, vajon kinek az életébe pillantok bele, ki az, akit meg kell menteni, mik lesznek a próbák, kik lesznek a kiskirályfi segítői. Akkoriban „divat” volt könyvet ajándékozni. (Bárcsak most is divatban lenne!) Névnapra, születésnapra, karácsonyra a szüleim mindig megleptek valamilyen szép könyvvel. Benedek Elek: Magyar népmesék, Bozsena Nyemcova összegyűjtött meséi, Más népek népmeséi, Aranyláncon függő kastély, Grimm, Andersen, A kis Mukk, Urasima Taró japán mesék mind-mind szívemnek kedves történetek, amelyekből megtanultam, hogy a legreménytelenebb helyzetből is van kiút, ha az ember nem veszti el az önbizalmát, ha megbecsüli a nála rosszabb helyzetben levőt, és segítséget nyújt a bajban levőnek. Ezzel a reményteljes  világlátással könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat és könnyebb derűsnek, vidámnak maradni. Minden lehetséges, mindenné át lehet változni! És ebből az optimizmusból nem baj, ha megőrzünk egy kevéskét felnőtt korunkra is.

Az égig érő nagy fa nemcsak a mesés történetével ragadott meg, hanem azzal is, hogy színpadra került. A mondanivalója is megemelkedett, de azok a karakterek, amelyekről a mesében olvashattunk, megelevenedtek. Hangot, tekintetet, mozgást kaptak. Nem véletlen aztán, hogy sokáig én magam is színjátszó, majd színjátszó-rendező lettem. Izgatott a szereplő múltja is, az ún. „mögénézés„ a dolgoknak. Ez vezetett el a drámapedagógiáig. Készültünk Brecht A kaukázusi krétakör  bemutatójára  és az egyik szereplő leány nagyon nehezen bújt bele  a szolgálólány szerepébe. Sokáig elemeztük együtt, a Brecht által megírt szolgáló személyiségét, míg a „mi” lányunk rájött a titok nyitjára. Mi akkor nem tudtuk, hogy a világban van olyan iskolai tárgy, hogy drámapedagógia. Később, a '80-as évek közepén kiderült, hogy az angolszász országokban ennek komoly hagyománya van. Megmozdítani, lendületbe hozni az irodalmi művet. Komoly szakirodalma van. Nekem úgy hozta a sors, hogy elég mélyen beleláthattam mind az ezzel a módszerrel való tanítás, mind a szervezet működésébe.

Drámapedagógia. Egy etüd - a  Szondi két apródjából. Kevermesi tábor, 2017. Fotó: Fabulya Éva

Tizenegy évig (1990-2001-ig) tagja voltam az European Drama in Education nemzetközi egyesületnek. A továbbképzéseken sok mesét, egyéb történetet dramatizáltunk, s beszéltük át a megjelenítendő szereplők milyenségét, viszonyrendszerét. Azt is, hogy milyen légkör legyen, mert a hangulat megteremtése – akár az alkotás folyamatában, akár a bemutatóban -  elengedhetetlen „kelléke” egy alkotó folyamatnak. Tanulmányaink során találkoztunk Bruno Bettelheim: A mese bűvölete c. könyvével, amiből megtanulhattuk, hogy a mégoly rémisztőnek tartott mesék is hogyan segítik a  gyermekeket a konfliktusok megoldásában, hogy kiegyensúlyozott, ép lelkű felnőttek legyenek. Ezek az előzmények, amelyek  segítették felkelteni a figyelmem, amikor 2019 nyarán azt olvastam, hogy a Mesék Éjszakája Napján mesedélután lesz Gyulán a Pompás Napok társszervezésében.

„Gyulán nem éjjel, hanem napközben lesz hallható majd a "mesebeszéd", hogy a családok is bátran csatlakozzanak a programhoz. Mesék, történetek, mesemondók és mesehallgatók előtt tisztelgünk ezen a napon.”

Így kerültem én a „mese bűvöletébe” ismételten. Nagy érdeklődéssel figyeltem, hogy miben tér el ez a mesedélután attól, amit én ismerek. Először is a hely. Zárt térbe volt tervezve, ám olyan sokan jöttek, hogy ott bizony fele ember és gyermek sem fért el. Nem ragaszkodtak a zárt térhez, kimentünk a szabadba, a fás ligetbe. Valóban nagyon vegyes volt a „közönség.” Pici totyogós babától az óvodai nagycsoportosig, de lehet, hogy még alsós gyermekek is voltak jelen. S persze a pici babák kísérőjeként ott voltak a szülők is.  A mesélők Bartyik Gitta meseterapeuta,  Soós Emőke mesemondó, bábszínész és Deák- Zsótér Boglárka meseterapeuta, néptáncpedagógus vállalták a mesemondást. Kicsit féltem, hogy gyenge lesz a hangjuk ehhez a nagy tömeghez, elszáll a szabadtéren, ám ügyesen megoldották. A közönség közelebb jött, s a mesemondóknak volt elég hangereje és „varázseszköze”, amivel az érdeklődőket segítették, hogy mindenben velük tudjanak menni a mese útján. Az „élőszavas” meséhez empátia és fantáziadús gondolkodás, valamint a hanggal való bánni tudás kell. Itt minden egyenesben megy, nincs próbára lehetőség. A mese dinamikája a mesélőből jön, nem a szereplőkkel megjelenített dramatikus játékból. A képeket a hallottak alapján itt is a mesehallgató alakítja ki, mint a TV előtti korszakban. A mesélőnek egy kicsit színésznek is kell lennie az ilyen típusú mesemondáshoz. A mese eleji varázslatot sikeresen megtartották a mese végéig. Aztán kérdéseket tettek föl, akárcsak a drámát használó tanárok, hogy kire milyen hatással volt a mese, ki mit gondol róla, ki mit értett, vagy nem értett meg belőle. Ezek a legfontosabb momentumok, hisz erre lehet mondani, hogy élmény adta „tanulás". Nekem is élmény volt látni, benne lenni.

Élőszavas mesemondás Gyulán, 2019. júniusában. Fotó: Fabulya Éva

Éva részt vett az Öltözködés és viseletek a népmesékben c. online képzésünkön is. Téged is várunk szerettel, hiszen bármikor elkezdhető és saját tempóban végezhető.

"Nekem megtisztelő volt, hogy  Boglárka megkeresett és ösztökélt a képzésre. Tulajdonképpen én már "idősnek" tartom magam, akinek  legföljebb az emlékiratát illene írni. A viseletek meg soha nem izgattak annyira, hogy nagyon oda figyeljek rájuk. Meglepődve érzékeltem azonban, hogy jól esik a leckéket tanulmányozni és a feladott házi feladatoknál törni a fejem. Köszönöm szépen, hogy ilyen bizalommal voltatok hozzám. Bámulattal néztem, hogy milyen internetes "birodalmat" sikerült kiépíteni a Pompás Napokból. Nekem ez volt a legnehezebb, hova is kattintsak, hogy jó legyen. :) De aztán belejöttem. További hasznos munkát kívánok mindenkinek szeretettel!" 

 A képzést ajánljuk akkor is, ha nincs még ötletetek, mivel készüljetek a Nemzeti Összetartozás Napjára. 

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.