Mai bejegyzésünkben foglalkozásaink egyik fontos alappillérét boncolgatjuk. Pompás Napok - Játék MESE Tánc, amiből ma a meséről, mesehallgatásról, mesemondásról szeretnénk Nektek írni. A neten sok olyan írással lehet találkozni, amely arról szól, hogy fontos mesélni a gyerekeknek, többek között Vekerdy Tamás és Kádár Annamária neve jut ilyenkor eszünkbe. Miért fontos mesélni a gyerekeknek? Ha most minden pozitív hatását fel szeretnénk sorolni, akkor lehet, hogy egy hosszas tanulmányt írnánk, nem blogbejegyzést. :) Szóval a teljesség igénye nélkül sokat számít a hallott mese a gyermekek képzelőerejének a fejlesztésében, miközben hallgatják a mesét, belső képeket készítenek. Ezek a képek olyanok, amelyeket maguk készítenek egy-egy történet hallgatása során, nem kívülről kapják "készen", mint a látott mesékben. Azért is fontosak ezek, mert később könnyen segítségükre lehetnek egy-egy nehéz helyzet során.

A mese szimbólumrendszere is segít nekik a szorongásaik feloldásában. A mesehős útja számtalan olyan dolgot képvisel, amelyekkel a modern világunkban is találkozunk. Például a hétfejű sárkány képviselheti félelmeinket, vagy rossz tulajdonságainkat, amin változtatni szeretnénk. A mesehős elindulása pedig szimbolizálja a komfortzónából való kilépést, amely azt az üzenetet hordozza magában, hogy a jó dolgok általában komfortzónánkon kívül történnek. Ha szeretnénk, hogy változás legyen az életünkben, először el kell hagynunk biztonságos közegünket. Ez nem feltétlenül jelent konkrét helyet, jelentheti berögzült szokásainkat is, amelyeken előbb változtatnunk kell egy későbbi cél elérése érdekében.

Mi a sok jótékony hatás miatt építünk minden foglalkozásunkba az adott témának megfelelő mesét. Legutóbb a pünkösd kapcsán, a pünkösdi királyválasztás próbáit alapul véve meséltünk a gyerekeknek egy királyfiról, aki tulipánná változva nyerte el a hercegkisasszony kezét. Hogy milyen hatással van a gyerekekre az, amikor mesélünk? Válaszul a legutóbbi élményünket szeretnénk megosztani Veletek. Nagy volt a zaj a teremben, mert több csoport gyűlt össze, hogy meghallgassa a mesénket. Mivel vittünk magunkkal egy "varázscsengőt", hamar sikerült a gyermekek figyelmét odaterelni, és így elkezdődhetett a mese. Mielőtt azonban nagyon belemerültünk volna, Rebeka ötlete volt, hogy adjuk körbe a csengőt, és az a feladat, hogy ne szólaljon meg. Tehát úgy lehet megnézni, hogy közben ne csilingeljen.

Ez egy nagyon szép csengő, így a gyerekek alig várták, hogy megfoghassák. Közben pedig elkezdődött a mese.... ment kézről kézre a csengő.... és egyszer csak.... azt vettük észre, hogy körülbelül a sor 3/4-énél már senkit nem érdekel a csodaszép csengő, mert tátott szájjal figyeltek a gyerekek. Látszott rajtuk a teljes átszellemülés, és teljes mértékben beleélték magukat a történetbe. Ez abból is látszott, hogy mi interaktív módon folyamatosan bevontuk őket mondókákkal, vagy például azzal, mutassák meg, miként csepereg az eső, vagy utánozzák az öreg bácsit. 

Az egyik legfelemelőbb tapasztalat pedig az, amikor azt látjuk, hogy a felnőttek is kikapcsolnak a mindennapi kerékvágásból, és egy mese erejéig megpihennek. Sok visszajelzést kapunk arra vonatkozóan, hogy kellene több alkalom, amikor a felnőttek is jöhetnek. :)

Csak úgy mint a mesehősöknek, néha ki kell lépni nekünk, mesemondóknak is a komfortzónánkból... Például azzal, hogy nem felolvassuk, vagy nem egy már jól begyakorolt mesét mondunk el, hanem valami újat, az adott csoport igényeire szabott történetet. Jó esetben még be is építjük az aktuális történést, vagy egy-egy valós óvodai/iskolai személyt. Erre csak egy gyors példa jut most eszünkbe: amikor a Kisgömböcről mesélünk, akkor a végén, szinte mindig bekapja az igazgatót, vagy az óvónéniket is, és ezen nagyot nevetnek a gyerekek. Nekünk sem megy mindig tökéletesen a mesemondás, van, amikor elrontjuk, elfelejtjük, de talán attól még igazibb lesz a történet és a mi személyünk is. És mindezt miért mondjuk most el? Mert nagyon sok szülő és pedagógus osztja meg velünk félelmét, mi szerint azért nem mesél a gyerekeknek, mert "nem annyira jól tud mesélni". Sokszor halljuk a szülőktől, hogy inkább a tévén mutat mesét, vagy a YouTube-on, mert ott "jól mondják el". Ezzel mi nem értünk egyet, és mindenkit arra ösztönzünk, hogy bátran próbálkozzon, mert a gyerekeknek nem a tökéletes mese kell, viszont az együtt töltött idő, azaz, amikor anya, apa, vagy a tanító néni csak neki mesél, rendkívül fontos alapköve lehet az érzelmi intelligenciájának.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu