Élt az erdő szélén egy kis házban egy asszony...

Forrás: www.mirdinara.com

    két lányával. Az egyik szőke volt, a másik fekete hajú. A lányok mostohatestvérek voltak: a szőke lány édesapja régen meghalt, nem sokkal azután, hogy új asszonyt hozott a házhoz. Ettől a naptól kezdve nagyon gonoszul bántak a szegény kis árvával. Nehéz munkákat kellett elvégeznie, míg ők csak cicomáskodtak naphosszat. Cselédként dolgoztatták, ő mégse panaszkodott, hanem mindent megcsinált, amit ráróttak.
Telt-múlt az idő, sok év eltelt. A lányok felnőttek, és a szőke leány nagyon szép lett, míg a fekete hajú csúnyácska maradt. Ezt aztán végképp nem nézhette jó szemmel a mostohaanya, elhatározta hát, hogy elpusztítja a szegény árvát valahogy.
Beköszöntött a hideg, fagyos tél. Nagy hó esett, az erdő és mező gyönyörűségesen szép volt.
A mostoha azt gondolta: no, itt az idő, kiküldi az erdőre a lányt, és ott biztosan megfagy, vagy megeszik a farkasok Magához hívta a lányt, kezébe adott egy kis kosarat, majd azt mondta neki, hogy menjen az erdőre, és szedjen virágot. Azt majd eladja a piacon, hogy legyen pénzük.
A lány váltig állította, hogy ilyenkor nincsen virág az erdőn, ilyenkor csak jégvirág van a kulipintyójuk ablakán, de a mostoha hajthatatlan volt, nem tágított, hanem a lány vállára dobott egy nagykendőt, és kitessékelte az ajtón. Utána kiáltott még: vissza ne jöjjön virág nélkül!
A lány elindult hát a magas hóban, fázósan összehúzta magán a kendőt. Ment, ment, egyenesen a sűrű erdőbe. Nem tudta, merre mehetne, virágot úgyse talál sehol. Már nagyon fázott, de visszafordulni nem mert.
A sűrű erdő felől valami fényt látott derengeni. Mintha tűz lenne amott. Gondolta, odamegy, és hátha megengedik neki, hogy megmelengesse fagyos tagjait a tűznél.
Oda is ért, és látta ám, hogy tizenkét férfi kuporog a tűz mellett, van köztük egészen fiatal is, meg egészen öreg is. Subájukba burkolóznak, és csendesen beszélgetnek a tűz körül.
Odament, bár nagyon félt. Megszólította őket, hogy engednék meg neki, hogy megmelegedjék egy kicsit a tűz mellett.
A férfiak nagyon elcsodálkoztak, hogy ilyenkor valaki jár az erdőn. Be is sötétedett közben, és a csillagok is feljöttek az égre. A csupasz ágak között meg-megcsillantak a fekete bársony égen.
Megengedték, hogyne engedték volna meg. Maguk közé engedték, ő lekuporodott és vörösre fagyott kezét a tűz lángjánál melengetni kezdte. Akkor a férfiak megkérdezték, hogy mi járatban ilyen későn, hiszen ma van Szilveszter éjszakája! Ilyenkor minden jótét lélek otthon alszik már!
A lány elmondta, hogy a mostohája virágért küldte az erdőre, és ráparancsolt, hogy virág nélkül ne merjen hazamenni.
No, ezen elcsodálkoztak nagyon. Kifaggatták, és megtudták, hogy nagyon gonosz a mostohája, és rájöttek, hogy el akarja a lányt pusztítani, azért küldte a fagyos erdőbe. Hogyan is élhetne túl egy ilyen rettenetes hideg éjszakát?
A lány megkérdezte, hogy kik ők. Elmondták neki, hogy ők a tizenkét hónap. A legfiatalabb Január, a legidősebb pedig a nagy fehér szakállú December.
A lány nagyon hálás volt nekik, hogy megengedték neki a tűz mellett, hogy felmelegedjen kissé. Szíves szóval megköszönte a jóságukat, és indulni akart.
Akkor az egyik férfi felállt. Megfogta a lányka kezét, és néhány lépésnyire távolabb vezette. Akkor lehúzta arany karikagyűrűjét, és a fák közé dobta a mély hóba. A gyűrű gurult-gurult, és amerre elgurult, ott egy szempillantás alatt elolvadt a hó, és szép színes virágok bújtak ki a földből. Mondta a lánynak: szedhetsz belőle, amennyi csak kell.
A lány csodálkozott: hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy én vagyok Április - válaszolta a férfi, és mosolygott. Mosolya melegétől egészen elpirult a szép leányka. Nagyon szépen köszönte a jóságát, majd lehajolt, és szedett annyi virágot, amennyi a kosárkájába fért. Aztán a kendőjébe burkolta, nehogy megfagyjanak a nagy hidegben, ameddig hazaér, és elköszönt a férfiaktól.
Azok intettek neki, a lányka pedig szapora léptekkel, amennyire a mély hóban csak tudott, igyekezett hazafelé.
Amikor hazaért, a mostoha nem akart hinni a szemének. Félreállt a szája nagy dühében, hogy ezt az ostoba teremtést nem ették meg a farkasok, nem fagyott kékre a nagy hidegben! Ám amikor a lányka kicsavarta kendőjéből a kosárkát, akkor nézett csak igazán nagyot! Mert a kosárka telis-tele volt szebbnél szebb virágokkal!
Odaszaladt a mostohatestvére is. Váltig kérdezgették, hogy mi történt, hogy történt, honnan szerezte a virágokat.
Ő pedig töviről-hegyire elmondott mindent.
A mostohát rögtön elkapta a kapzsiság. Szidni, korholni kezdte a lányt, hogy miért nem kért meleg bundát, ékszereket, aranyat és egyéb gazdagságot?!
No, majd ők! Fogott is rögtön egy nagyobb kosarat és lekapta a fogasról a legócskább bundát, a lányára terítette. Aztán maga is felkapott egy ócska, szakadt kabátot, és elindultak az erdőbe. Hiába tiltakozott a lánya, hogy így meg úgy, nem akar menni, semmi kedve fagyoskodni a jeges erdőben - az anyja hajthatatlan volt. Kézen kapta a lányát, és maga után húzva sietett be a jeges, vacogós, hideg erdőbe. Elhatározta, hogy új bundákat fog kérni a szakadt, kopott helyett, és a kosarat telitéteti arannyal, addig haza se jönnek.
Nagy sokára meg is találták a tűznél kuporgó atyafiakat, odamentek, s kérték, hogy megmelegedhessenek a tűznél.
Azok megengedték, és megkérdezték, hogy mi járatban vannak ilyenkor a hideg erdőn.
Ők meg elmondták, hogy az imént itt járt a másik lány, és hogy neki adtak virágot, akkor most nekik meg adjanak szép, drága és meleg bundákat és sok aranyat a kosarukba.
Tudták, hogy ők a tizenkét hónap, mert a másik leány mindent elmesélt. Ezért aztán azt is tudják, hogy varázserejük van.
A férfiak összenéztek, egymásra hunyorítottak. Április rögtön értette, mit kell tennie.
Felállt a tűz mellől. Levette válláról farkasbőr bundáját, és a lányra terítette. Aztán egy másikat az asszonyra.
A bundák nagyon súlyosak voltak és nagyon melegek. Le akarták venni, de nem tudták. Súlyuk alatt pedig egészen összegörnyedtek, le is kellett kuporodniuk, annyira nehéznek érezték. Hanem a bundák akkor annyira rájuk tapadtak, egészen rájuk nőttek, hogy levenni már nem is lehetett soha többé. Teljesen rájuk forrott, eggyé vált velük, beborította őket a fejük búbjától a lábuk ujja hegyéig. A bunda alatt most már farkassá váltak egészen.
Ez lett a büntetésük kevélységükért, gonoszságukért, kapzsiságukért.
A távoli hegyek orma felől félelmetes farkas vonítás hasított át a hideg éjszakán. Ott jár a farkas falka, éhesen, csattogó fogakkal, villogó szemekkel.
A farkassá lett mostoha meg a lánya összerezzent, de mindhiába, mert mostmár nincsen menekvés a számukra. Kérték volna a férfiakat, hogy változtassák őket vissza, és megbánták, amit tettek, de a férfiaknak híre-hamva se volt addigra, eltűntek, mintha ott se lettek volna. Még a tűz nyomát se találták, ami az imént még itt lobogott vidáman, melegen, pattogva, ropogva. Varázslat volt csupán az egész.
Így hát a gonosz mostoha és a lánya örökre farkasok maradtak.

orosz gyűjtés alapján

Ennek a mesének több változatát ismerjük, hamarosan ezeket is közzétesszük. A Mesetárunk pénteken bővül.
Ez az orosz verzió a télhez illeszkedő, de a különböző népeknél, etnikumoknál más-más színezet, hangsúly foghatja meg a mesemondó és hallgatósága figyelmét.

További mesék a Mesetárban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvódás és kisiskolás korosztályok számára népi játékot témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.