2019. jan 16.

Egy találós mese margójára

írta: Kormos Rebeka
Egy találós mese margójára

Ongai Hagyományőrző Néptánccsoport bemutatása

Történt egyszer, hogy egy találós mesére találtunk, amely valóban áldásként hat közösségeinkre.
Első alkalommal Kárpáti Szilvia mesemondótól hallottunk egy szép verziót, 2018 húsvétján, aztán egy osztálytermi dekorációban lettünk rá figyelmesek Puskás Ilona osztályfőnök és kollégái munkája nyomán, majd egy meseterápiás műhelymunkán kaptuk meg egy énekes imádságként Tatai Veronikától. Így érkeztek sorra az élmények.  

Játék és mese

Szabadosné Hornyák Anikó pedig Miskolc mellől, Onga nevű településről küldött egy videót, amelyben ez már körjátékos formában kerül megtanításra a gyerekek számára. Ez a megosztás kapcsolatot teremt és egyben csodás példa az egymást támogató jószándéknak. 

Így ír Anikó a dalról:

"Ezt a játékot Újévkor vagy tavaszváráskor szoktam játszani a gyerekekkel. 
Játék : A dalt énekelve köralakítás, egyenletes járással körben, az utolsó sorra jobbra forgással mindenki fordul egyet maga körül, kezét magasban tartva. Ezután megbeszéljük melyik sor mit jelent, majd tovább játsszuk. 
A dalt lehet varázslósan, mormolva is énekelni. 

Kerek Isten fája, /élet/
s  s s l s m
Szép tizenkét ága, /12 hónap/
s s s l s m
Szép tizenkét ágán ötvenkét virága, /52 hét/
s s s l s m
Ötvenkét virágán három aranyalma, /Karácsony, Húsvét, Pünkösd /
s s s l s m
Aki kitalálja, hull a virág arra. 
s f m r d "

Kell a jó példa

Fogadjátok szeretettel Szabadosné Hornyák Anikó bemutatkozását, aki büszke pedagógus és lássuk be, van is mire! Gratulálunk az ő egyéni munkájához és csoport minden tagjának a sok-sok befektetett energiához, kitartáshoz!

2012-ben végeztem Pesten az Apor Vilmos Főiskola Népi gyermekjáték, hagyományismeret oktató, néptánc pedagógus szakon. Az óvodában heti rendszerességgel tartok hagyományőrző néptánc foglalkozásokat, melyre a két óvodánkból jelentkezhetnek a gyerekek. Minden évben 20-25 kicsi táncol velem.
2012 óta több önkéntes néprajzi gyűjtőmunkát végeztem, hogy minél hitelesebben tudjam átadni a hagyományokat az utókor számára. A Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázataim kiváló eredményeket értek el, melyekért Sebestyén Gyula emlékérmet kaptam 2016-ban. Köztük van egy teljes évre kidolgozott hagyományőrző óvodai anyag, melyet azóta is használok, illetve folyamatosan bővítem. 
Jeles napokhoz kötődően havonta tartok táncházat a helyi Művelődési Házban, melyre nagy érdeklődéssel jönnek a családok. Fontos számomra, hogy a családtagokat is bevonjam, kedvet csináljak ezekhez a programokhoz. Nyáron hagyományőrző napközis tábort és néprajzi tábort is szervezek,melyre egyre nagyobb számban jelentkeznek a gyerekek. 

fb_img_1540748833073.jpgFotó: Szabadosné Hornyák Anikó

2012-ben létrehoztam az Ongai Hagyományőrző Néptánccsoportot lelkes fiatalokból, szülőkből és azóta rendszeresek a fellépéseink, sokféle táncot tudunk, szép viseletekkel gyarapodtunk pár év alatt. Minden évben néptánc gálát szervezek, melyen az óvodásaim, az iskolások és a felnőtt csoport is fellép,valamint bemutatunk egy-egy népszokást. Mindez azért is fontos számomra, mert Ongán jó ideje nem volt hagyományőrző munka és szerettem volna közel hozni az emberekhez, megmutatni mindezek szépségét, közösségformáló erejét. Családommal igyekszünk ehhez jó példát mutatni, így férjem Zsolti és két lányom Evelin és Natália is táncolnak.
A tánccsoportról képeket láthatnak a facebook Ongai Hagyományőrző Néptánccsoport oldalán.
Nem vagyunk egyesület vagy alapítvány, egyszerűen a jó közösség és a tánc szeretete tart össze minket, szívesen fellépünk bárhol, ahova hívnak minket. 
Köszönöm a bemutatkozási lehetőséget!
Üdvözlettel : Szabadosné Hornyák Anikó (óvoda és néptánc pedagógus)

 

Módszertani előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

logo.jpg

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

 

Szólj hozzá

dal népdal körjáték népi játék néphagyomány újévköszöntő találós mese kerek istenfája katolikus ünnepek a gyerekdalokban 3 arany alma találós kérdés az évről