Élt egyszer valahol egy nagyhatalmú kán...

Forrás: http://www.hogyan-kell.com

    Egyetlen fiát Idrisznek hívták. Ez az Idrisz egyszer egy hegyi
falucskában egy gyönyörűséges leánnyal találkozott. Olyan szép volt, hogy Idrisz az első látásra beleszeretett. Durijának hívták a lányt, és egy parasztember volt az apja. De ez cseppet sem bántotta Idriszt. Mihelyt visszatért a palotába, szép sorjában mindent elmondott az apjának, a kánnak. Az meg nem akarta bántani fiát, így hát mindjárt másnap kérőket küldött a parasztember házába.
Így szólt a parasztember a kérőkhöz:
– Mondjátok meg a kánnak, hogy köszönöm a megtiszteltetést, amellyel házamat illette, csakhogy az én lányom saját maga dönt jövőjéről, sorsáról. Beszéljen hát a kán fia vele!
No, meg is érkezett Idrisz a parasztember házába, és kérdi Durijától, nem lenne-e a felesége.
– A kán fia és egy parasztlány? – csodálkozott Durija.
– És aztán miért ne, hiszen mindenkinél jobban szeretlek – felelte Idrisz.
– És aztán mihez értesz? Van valamilyen mesterséged?
– Mesterségem? Hát az meg minek?
– Márpedig nem megyek feleségül olyan legényhez, aki semmihez sem ért – válaszolta neki Durija. – Menj te csak szépen vissza a palotádba, a mi utaink kettéválnak!
– De hát miért kellene nekem dolgoznom? – csodálkozik Idrisz. – Nemsokára én leszek a kán.
Lásd be, egy kánnak nem kell mesterség.
Mire a lány:
– Egyik nap kán vagy, másnap már senki. Ki tudja megmondani, mit hoz a holnap! Az olyan ember, aki valamit tud, megmászhatja a legmagasabb hegyet is, úszhat ár ellen is. Az olyan, aki meg semmit sem tud, csak siránkozik és a rossz sorsát szidja.
Nagyon szomorú lett Idrisz e szavak hallatán. Csüggedten tért vissza a palotába, ott aztán mindent elmondott az apjának.
– Sose búslakodj – mondta neki a kán. – Valamit majd csak kieszelünk, hogy segítsünk rajtad.
Másnap maga elé hívatta az ország valamennyi mesteremberét. Így szólt hozzájuk:
– Fiamnak sürgősen ki kell tanulnia valamilyen mesterséget. Mondjátok meg nekem, mennyi időre lesz szüksége ehhez?
Különböző válaszokat adtak a mesterek. Egyikük azt mondta, hogy hat hónapra, másikuk, hogy háromra, a harmadik, hogy egyre. Volt köztük egy szerény öregember is szép nemezsapkában. De ő csak hallgatott, nem szólt egy szót se. Csak akkor szólalt meg, amikor a többiek már elmondták mondanivalójukat.
– Hatalmas kán – mondja az öreg –, én nemezsapka-készítő vagyok. Kérlek, ne gondold, hogy dicsekszem, de én azt hiszem, megtanítanám a fiadat a mesterségemre tizenöt nap alatt is!
No, megörült a kán a szavak hallatán, és mindjárt el is küldte a fiát az öreghez inasnak.
Kiderült, hogy Idrisz egészen tehetséges inas. Tizenöt nap elteltével elkészítette első nemezsapkáját.
Amikor aztán hazatért, bejelentette atyjának, hogy nyomban megnősül.
– Rendben van, fiam! – mondta a kán.
Durija most már valóban nem utasította vissza Idriszt. Jóképű legény volt, ráadásul már mesterség is volt a kezében. Igent mondott hát, és a felesége lett.
Röviddel az esküvő után azt mondta Durija Idrisznek:
– Nocsak, mutasd meg, milyen mesterséget tanultál ki, férjem-uram!
Hozta is Idrisz a gyapjút meg a szükséges szerszámokat, és munkához látott. Rövidesen – szinte Durija szeme láttára – elkészítette a sapkát. Durijának nagyon tetszett.
– Valóban szép sapka – mondta. – Tudod mit, én meg egy színes mintát varrok bele. Betűket rejtek a mintába, amelyekből szavakat lehet szőni. Rajtunk kettőnkön kívül senki sem fogja tudni, mit jelent a mintácska. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még jól is jön ez a rejtjel.
Nem sokkal azután megbetegedett és ágynak esett a kán, aztán kis idő múltán meghalt. A hatalmas birodalom uralkodója Idrisz lett. Az ifjú kán igazságos és jó uralkodó akart lenni, meg akarta ismerni népét, annak bánatát, örömét. Egyszerű vándornak öltözve, vándorbottal a kezében járta az országot.
Nem tudni, meddig vándorolt, míg egy nagy városba nem érkezett. Fáradt volt már, és mivel sötétedett, bekopogtatott egy házba, hogy éjjeli szállást kérjen. A szobában négy ember ült a gazdagon terített asztal körül.
Idrisz köszöntésére még nem is válaszoltak, csak sokatmondóan egymásra néztek. Egyszer aztán felugrottak, megragadták Idrisz kezét-lábát, és egy sötét kőpincébe cipelték. Belökték a pincébe, az ajtót rázárták, és visszaültek a vacsorájukhoz.
Amikor szeme hozzászokott a pince sötétjéhez, látja ám, hogy nincs egyedül, hogy rajta kívül még egy rab van ott. Tőle tudta meg, hogy zsiványok kelepcéjébe került. Reggel érte jöttek, felcipelték a pincéből.
Mondja nekik:
– Ne öljetek meg, nagy gazdagsághoz juttatlak benneteket!
– Hogyan? – kérdezték a zsiványok.
– Szép sapkákat tudok készíteni. Csinálok egyet nektek, s ha azt elviszitek a kán feleségének, kétszáz arany üti a markotokat. A munkához nincs másra szükségem, csak egy kevés gyapjúra meg néhány egyszerű szerszámra.
Egymásra néztek a zsiványok, s kis idő múltán hozzák a kért dolgokat. Rövidesen el is készült a sapka. Nem csak formára volt szemrevaló. Idrisz szép mintát is varrt bele.
Két zsivány azonnal útnak is indult a sapkával, és elvitte a kán feleségének. Durija csak rápillantott, mindjárt tudta, hogy Idrisz készítette. A mintába rejtett betűk tudtára adták, hogy ezek az emberek nem mások, mint veszélyes zsiványok, és hogy Idriszt fogságban tartják. Hogy mindent tud, annak semmi jelét nem adta, csak a sapkát nézegette nagy szeretettel.
– Megveszem – mondta. – Mit kértek érte?
– Kétszáz aranyat, felséges kánné! – válaszoltak a zsiványok.
A zsiványok boldogan távoztak a palotából, egyenesen a tanyájukra indultak. Eszükbe se jutott, hogy valaki követheti őket. És mégis, szinte lépésről lépésre negyven katona követte őket meg egy asszony égő tekintete. Mikor beértek a zsiványtanyára, egyszer csak valaki dörömböl a kapun. Kinéztek az ablakon, hát az egész ház körül van kerítve! Megpróbáltak kiszökni, de bizony sikertelenül. Mind a négyüket elfogták.
Durija egyenesen a pince bejáratához szaladt, és kiadta a parancsot, hogy törjék be az ajtót. Ott találta a pincében szeretett férjét.
Idrisz sírt örömében. Odaszaladt feleségéhez, és mélyen fejet hajtott bölcsessége előtt.

kazah mese

További mesék a Mesetárban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.