Hol volt, hol nem volt, volt egyszer valahol ezen a világon egy király, aki egyik szemével örökké kacagott, a másikkal mindétig csak sírt.

Forrás: www.en.wikisource.org

Volt annak a királynak három szép szál fia.
Azt mondja a középső a nagyobbiknak:
– Tudod-e, mit, bátya? Menj be a mi felséges apánkurunkhoz, s kérdezd meg tőle: mi dolog az, hogy az egyik szeme mindétig sír, a másik meg örökkétig nevet?
Jó, bemegy a királyfi, s kérdezi apjaurától a dolgot.
Aj, megharagszik a király. Erősen rossz kedvében volt éppen, s úgy hajított egy óntányért a fia után, hogy ha félre nem ugrik, tüstént halál fia. Áldott szerencse, hogy
kiszökhetett előle a királyúrfi.
Kérdezik a testvérei:
– Mit mondott apánk?
– Menjetek be ti is, mindjárt megtudjátok!
Hát jó, másnap reggel bemegy a középső. Koppant az ajtón, illedelmes köszönéssel benyit, s el is mondja menten, hogy ô is e kérdéssel búsítaná az édes apjaurát.
Fel is kapott a király egy késvillát a keze ügyéből, s úgy sújtotta a fia után, hogy az csak alig szökhetett félre előle. Ô is majdnem halál fia lett.
Szaladt is ám kifelé! Kérdi tőle a kisebbik:
– Hát mit mondott édesapánk-urunk?
– Menj csak be, s majd megtudod magad is!
Jól van, harmadik reggel a kicsi királyúrfi is bemegy, s ô is kérdi az apjától: miért sír mindig az egyik szeme, a másik meg örökkétig nevet?
Hej, uram teremtőm, kapja a király a kardját, s úgy hajítja a kicsi úrfi után, hogy ha eléri, tudom, nem kél fel többet.
Hanem a kicsi királyfi bezzeg nem szaladt ki, mint a bátyjai. Vette a kardot, s visszaadta az édesapjának:
– Na hát itt van, s ha meg akar ölni, én is itt vagyok!
Azt mondja a király:
– Na, te legkisebb fiam, belőled még lesz ember valaha. Hát neked megmondom, miért kacag az egyik szemem, s miért sír a másik. Azért kacag az egyik, hogy ilyen szép derék három szál fiam van.
Azért sír a másik, mert van a királyi kertemben egy arany vackorfa, az minden áldott délutánra kivirágzik, s aranyvackort terem, de valami csudalélek minden áldott éjen elviszi a termését.
S unom erősen, hogy ez a szép három szál dali fiam nem tudja megőrizni.
Jól van, megy a királyfi a bátyjaihoz, s mondja nekik, hogy és mint.
– Ej – mondja rá a legnagyobbik –, majd megőrzöm én azt a vackort, ha csak ennyi a baj!
Elővett két rend játszókártyát, két szál viaszgyertyát, s avval ki a kertbe. Leült egy asztalhoz, s kártyázni kezdett, egyedes-egyedül.
Hanem tizenegy órára, fél tizenkettőre olyan szellő kerekedett valamerről, hogy a királyfi csak úgy leszédült a székről. Mint egy halott.
Akkor három tündérleány neki a fának, s egy szempillantás alatt volt s nincs vackor rajta. Mind egy befaló falásig elvitték.
Más éjjelre kerülve a közbülső fiú állott ki őrködni. Hanem neki se sikerült azt a vackort megőrizni.
Jól van, no! Következett harmadik éjjel a legkisebb királyfi. Vitt magával ô is egy fél játszókártyát, s játszott önmagával. De hát tizenegyre, fél tizenkettőre ismét felkerekedett az a csodálatos álomszellő, s álmosodni
kezdett a kicsi úrfi. Egyet se vette tréfára a dolgot. Előkapta a fél játszókártyát, s olyan ügyesen kezdett hadakozni vele, hogy az álomszellőt mind elháringatta magától, s ébren maradt.
Jött egyszer a három tündérleány. Olyanok voltak, mint három hajnalcsillag. Hej, hogy derékon ragadta, halljátok-e, a három közül az egyiket, a legeslegszebbiket! A másik kettő meg nagy sikoltozással elfutott.
A tündérleány megrökönyödött egy kicsit, hanem aztán csak a nyakába borult a kicsi úrfinak. Átölelte két gyenge karjával, nagyokat cuppantott az orcájára, s azt mondta neki:
– Ha te is úgy, mint én, te az enyém, én a tiéd, ásó, kapa s a nagyharang síró szava válasszon el minket, te szépséges királyfi.
Hát bezzeg hogy a királyfi se akarta másképpen. Örökös hűséget esküdtek egymásnak. Aztán olyan mélységes álomba merültek, hogy már a királyné is reggeli sétára indult, s ők még mindig ott aludtak. Meglátta a
királyné a szépséges aranyhajú tündérleányt, s mit gondolt, mit nem, kihúzott a hajából egy szálat magának.
Hát, lelkem teremtette, akkora csendülés-pendülés támadt, hogy még a királyi palota ablakai is kifordultak a sarkukból. Felpattant a tündérleány, s egy szempillantás alatt volt, nincs sehol.
Erősen megbúsult a királyfi, hogy az ô tündérjegyese olyan hirtelenséggel otthagyta ôt, s azt mondta a királynénak:
– Na, felséges édesanyám-asszony, ha elijesztette tőlem az én szépséges mátkámat, nem is lát engem, amíg ővele nem. Nekem már nála nélkül nem élet az élet.
Addig megyek, amíg vagy feltalálom valahol az ég alatt, vagy ott halok meg.
Avval feltarisznyált azon helyben, s elindult hetedhét ország ellen.
Elért egy kövi malomhoz. Talált abban a malomban egy akkora molnárt, mint a hüvelykujjam. Azt mondja neki:
– Hát ugyan, hüvelykmolnár, kinek szoktál te őrölni itt?
– Hát én aztán – feleli a molnár – Tündérországnak.
– Hát aztán, te hüvelykmolnár, hol, merre az útja annak a Tündérországnak? Hogy lehetne oda épkézláb bejutni?
– Jaj, felséges királyfi – mondja a molnár –, egy életem, egy halálom, be nem mehet oda földön járt ember.
Mert Tündérország egy olyan meredek üveghegyen van, nem hallottam még, hogy valaki ott járt volna.
– Hát aztán a lisztet hogy szállítjátok fel?
– Három nagy griffmadár viszi fel a levegőben.
– Hallod-e, te hüvelykmolnár, megfizetlek arannyal, ezüsttel, csak tégy be engem az egyik zsákba, hogy eljuthassak én is Tündérországba. Ott vár az én tündérmátkám, s nekem nála nélkül úgysem élet ez az élet.
Jól van, hát a molnár belecsombolygatta az egyik liszteszsákba.
El is vitték a griffmadarak úgy feleútig-formán, hanem akkor azt mondta az egyik:
– Halljátok-e, idegen bűzt érzek.
Letették a zsákot a magos égbe, s kereskedni kezdtek benne. Meg is lelték a szegény királyfit, s le is lökték a magasból úgy, hogy szerteszéjjel szakadt a földön. Ment oda a hüvelykmolnár, egy seprűvel összeseperte a királyfi minden csontját-bontját, a helyére illegette, s egy üvegből kenni kezdte. Hát a királyfi, még százszorta különbül, mint eddig, életre támadt.
Na, csak belátta, hogy itt nem boldogul. Továbbindult, s addig hányódott-vetődött, hogy már minden út véget ért előtte.
Meglátott akkor egy házat. Bement, hogy kipihenje magát. El is mondta, hová igyekeznék.
A ház gazdája, egy vénember megbiztatta:
– Annál könnyebb nincsen, felséges királyfi. Ott van az a hegy, azon egy tejtócsa, oda jár fürödni a tündérkirálynő a tizenkét udvarhölgyével minden déli tizenkét órakor. Arra a hegyre pediglen könnyen feljuthatsz.
Hanem volt ott a háznál egy vastag-buksi leány. Félrehúzta az anyját, s elsusogta neki: ő úgy megszerette ezt a szépséges királyfit, hogy nála nélkül egy napot sem élhet. Ha egymáséi nem lehetnek, ő vagy a Küküllőbe öli magát, vagy az Óperenciás-tengerbe. Az asszonynak is erősen megtetszett a dali fiú. Megvesztegette hát a királyfi inasát, aki egészen idáig kísérte az úrfit. Meghagyta neki, hogy mikor a hegyre
mennek, s dél felé jár az idő, azt a boszorkánytűt, amit ő ad neki, szúrja hátulról a királyfi kabátja szárnyába. Csak akkor vegye ki, ha a tündérkirálynő már eltávozott az udvarhölgyeivel.
Jól van, másnapra virradóra felmentek a hegyre. Hanem azért mégsem találkozott a szegény királyfi a tündérleánnyal, mert amikor délre járt az idő, odaosont hozzá az inasa, s hátulról beleszúrta a tűt a királyfi kabátja szárnyába. El is aludt ott helyben tőle, mintha csak a vérét vették volna.
Megérkezett a tündérkirálynő, s hát éppen ô maga volt a királyfi jegyese. Megismerte mindjárt az alvó királyfit, mert még most is halálosan szerette. Ölébe vette, tincselgette, csókolgatta, kedveskedte, nagy jajszóval költögette, de hiába, az idő lejártával ott kellett hagynia. Akkor aztán kihúzta az inas a tűt a királyfi kabátjából, s felserkent az úrfi. Tapogatta magát, s érezte, hogy vizes. Kérdezte az inasától:
– Mi dolog ez, hallod-e?
– Semmi egyéb – felelte az inas –, hanem csak a tündérkirálynő könnye.
Jól van, hazamentek estére, hanem a szegény királyfi úgy búsult, hogy majd megölte a nagy búbánat.
Másnap is kimentek, akkor is csak úgy járt. Harmadik nap is elaltatta a varázstű. Hanem akkor már észbe kapott a tündérkirálynő, kihúzta a királyfi kardját, és ráírta:
Édes kis királyfi, az inasod lopva,
hátulról varázstűt szúrt a kabátodba,
álomba merített, s hiába költelek,
pedig soha többé ide nem jöhetek.
Amikor felébredt a királyfi, elolvasta az írást, s tenger nagy bánatában megint csak útra kelt. De már az inasa nélkül, egyes-egyedül.
Ahogy ment, mendegélt, nagy búval, bánattal, találkozott három ördögfiókával. Azok erősen osztozkodtak egy cipőn, egy ostoron és egy paláston, hogy melyiké legyen. Kérdi a királyfi:
– Ugyan, minek veszekedtek olyan lelketekbül azon a három ribi-rongyon?
– Hm – felelték az ördögök –, ha kend tudná, kend is veszekednék. Mert ezekben olyan erőhatalom van, hogy akárki magára szedi őket, s rámondja: „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok“, ott is lesz menten.
– Na – mondta a királyfi –, menjetek fel akkor arra a hegyre. Amelyik onnan hamarább ideér, azé legyen mind a három.
Tetszett az ördögfiókáknak az ítélet, hát kapva kaptak rajta. Hanem a királyfi egyet se várogatta vissza őket; megsuhintotta az ostort, elmondta a mondókát, s egy pillanat alatt ott termett a tündérkirálynőnél.
Hej, de megdobbant a szegény királyfi szíve, mikor látta, hogy az ô jegyese ágyban fekvő, halálos beteg. Mindjárt a mátkájára borult, s addig-addig költögette, siratgatta, kedveskedett neki, amíg egyszer csak fel nem
nyitotta a szemét.
Megismerte tüstént a királyfit, hanem akkor aztán abban a minutumban jobban is lett. Egymás nyakába estek, aztán esküvőre kerekedtek, s csaptak olyan örvendezést, hogy hét országra szólott a híre. Hét álló hétig
egyebet se tettek: ittak, ettek örvendeztek, s járták a csurdöngölőt.
Hogy így egy pár lettek, hamarosan hazamentek az öregekhez. Persze, hogy ettől kezdve az öreg királynak se sírt az egyik szeme többet.
Ma is élnek, ha meg nem haltak.

További mesék a Mesetárban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.