Benedek Elek gyűjtése alapján:

Volt egyszer egy gazdaember, annak egy felesége. Egy gyermekük sem volt, s olyan gazdagok voltak, hogy azt sem tudták, mijük van.

Forrás: ifj. Kovács János illusztrációja

No, nem csuda, ha gazdagok voltak. Fösvény volt a gazda is, fösvény az asszony is, különösen az asszony. Még azt sem engedte az urának, hogy szolgát fogadjon. Minden dolgot a gazda végzett: szántott, vetett, aratott, csépelt.
Azt mondja egyszer a gazda a feleségének:
- Feleség, ezt én tovább így nem győzöm, rúdra kerül a bőröm. Elmegyek, s szolgát fogadok.
- Jól van - mondja az asszony -, nem bánom, fogadjon kend szolgát, csak azt előre megmondom, hogy János nevűt valahogy ne fogadjon, mert tudja kend, hogy a János nevű embereket nem szeretem.
Elmegy a gazda, s amint megy az úton, találkozik egy legénnyel. Kérdi a legényt:
- Hová-merre, öcsém, nem állanál-e be hozzám szolgálatba?
- Beállanék biz én, mert éppen szolgálatot keresek - mondja a legény.
- Hát hogy hínak? - kérdi a gazda.
- Jánosnak, szolgálatjára.
- Jaj, fiam, akkor nem fogadhatlak, mert a feleségem a világból is kikerget, ha János nevű szolgát fogadok.
Továbbmegy a gazda, találkozik egy másik legénnyel, fel akarja fogadni, hát annak is János a neve. Otthagyja azt is, megy tovább, találkozik harmadikkal, negyedikkel, ötödikkel, mind ügyes, derék legénynek látszott, de valamennyinek János volt a neve.
"No - mondja a gazda magában -, még csak eggyel találkozzam, legyen a neve János, nem bánom, én megfogadom, aztán lássa, mit csinál a feleségem."
Hát az éppen úgy is lett. Találkozik a hatodik legénnyel, annak is János volt a neve. Isten neki, felfogadja, kezet csapnak.
Kérdi a gazda:
- Hát mi bért kívánsz, fiam?
- Nem kívánok én semmit - mondja a legény. - Csak kössünk egyezséget, hogy amelyik kettőnk közül megharagszik a másikra, az a másik szíjat hasíthasson annak a hátából.
Mondtam, hogy fösvény ember volt a gazda, jó szívvel ráállott az egyezségre, s gondolta, hogy a felesége is majd örül, mert az még nálánál is fösvényebb volt. Hazamegy a gazda a legénnyel, s az volt az asszonynak az első kérdése:
- Mi a neve?
- Ezt bizony, feleség, Jánosnak híják.
Hej, megharagszik az asszony, felkapja a seprűt.
- Kitakarodjék kend a házamból, vigye a szolgáját!
- Feleség, ne bolondozz - mondja a gazda -, becsületes legény ez, ha János is a neve. Egy krajcár nem sok, annyi bért sem kíván.
Bezzeg hogy mindjárt tetszett az asszonynak a legény. Másnap reggel mondja a gazda a legénynek:
- Fogj be négy ökröt, János, s menj az erdőbe fáért. Nesze, itt van egy kenyér meg egy sajt, vidd magaddal a kutyát is, lakjál jól a kenyérből s a sajtból, tartsd jól a kutyát is, de a kenyeret is, a sajtot is hozd egészen haza. Menj arra, amerre a kutya megy. Ahol az erdőn megáll, ott kell fát vágni.
Befogja János a négy ökröt, megy mindenütt a kutya után. Az erdőn, ahol a kutya megállott, megállította ő is az ökröket, fát vágott, jól megrakta a szekeret, aztán letelepedett egy fa alá, s elővette a kenyeret meg a sajtot. A kenyéren is meg a sajton is egy jó nagy lyukat vágott, kenyérnek is, sajtnak is a belét megette, azután a haját mind a kettőnek szépen visszatette; a kutyának, egy falat nem sok, annyit sem adott. Azzal szépen elindult hazafelé.
Beérnek a faluba, a kutya ment mindenütt elöl, érnek a kapu elé, de a kutya nem várta, amíg a kaput kinyitják, hanem átugrott rajta. Mondja János magában:
"A gazdám azt mondta, hogy mindenütt a kutyám után menjek, hát én most hogy hajtsam át ezeket az ökröket a kapu felett?" Rittyegtet az ostorával, üti, vágja, biztatja az ökröket, de bizony azok nem tudtak általmenni a kapun. Fogja János a fejszét, darabokra vagdalja az ökröket, a szekeret, a fákat, s azon-módúlag keresztülhajigálja a kapun, be az udvarba.
Jön ki a gazda, látja, hogy mit csinált János, elfutja a méreg s a bosszúság.
- Mit tettél, te gazember?!
- Azt, mit gazduram parancsolt. Mindenütt a kutya után jöttem. A kutya keresztülszökött a kapun, de az ökröket hiába biztattam, nem tudtak utána szökni, hát a kutya után hajigáltam. De talán bizony haragszik, gazduram?
- Dehogy haragszom, dehogy haragszom, most vagyok a legjobb kedvemben.
No, ez így eltelt, jő a vasárnap. A gazda s a felesége megy a templomba, Jánost otthon hagyják, s a gazda meghagyja neki, hogy menjen a juhakolba, s amelyik juh először rátekint, azt ölje s nyúzza meg, főzzön jó paprikást. Visszakiáltott az asszony:
- Te János, aztán tégy belé sárgarépát s petrezselymet is!
Kimegy János a juhakolba, s hát egy juh sem néz rá. Kap egy botot, elkezdi dögönyözni a juhokat, s amennyi volt, egyszeribe mind ránézett. No bizony, ha egyszerre néztek rá, megölte valamennyit. Egyet megnyúzott, a húsát bográcsba tette, s főzte a paprikást. Egyszerre csak eszébe jut, hogy sárgarépa meg petrezselyem is kell a húshoz. Az ám, a gazda az egyik kutyáját Sárgarépának, a másikat Petrezselyemnek hívta. Fogta magát, megnyúzta a kutyákat is, s a húsukat beleaprította a juhhús közé.
Hazajön a gazda s a felesége, az asszony kitálalja a paprikást, leülnek az asztal mellé, elkezdenek falatozni. Híja a gazda Jánost:
- Gyere, János, egyél te is.
- Csak egyék isten hírével, gazduram, én már a magamét elvégeztem. Úgyis sok a dolgom.
- Ugyan mi dolgod lehet vasárnap?
- Hej, van nekem elég! Leszúrtam a juhokat mind, s most meg kell nyúznom.
- Mit beszélsz, he?
- Hát a gazduram azt mondta, hogy amelyik juh először rám pillant, szúrjam le s nyúzzam meg. Mind egyszerre néztek rám, én hát mind leszúrtam, s most majd meg is nyúzom. De talán bizony haragszik is, gazduram?
- Dehogy haragszom, sohasem voltam még ilyen jókedvemben. Hanem úgy tetszik nekem, János, hogy sárgarépát s petrezselymet mégse tettél a paprikásba.
- Bizony tettem én - mondja János. - Megöltem a Sárgarépát meg a Petrezselymet, ott a húsa a bográcsban.
- Jaj, istenem, istenem - óbégatott az asszony -, ez az istentelen legény mindenünkből kiforgat! Kikergesse kend a házamból, mer különben kendnek sem lesz itt maradása!
- Ne félj, feleség, ki is kergetem!
- Talán bizony haragszik, gazduram? Megijedt a gazda, eszébe jutott, hogy mi következik a haragjára, s mondta:
- Dehogy haragszom, dehogy haragszom, sohasem voltam még ilyen virágos kedvemben.
Azzal János kiment, hogy megnyúzza a juhokat. Az asszony meg kesergett, zsörtölődött:
- Lássa, lássa, ugye, megmondtam, hogy János nevű szolgát ne fogadjon. Most már mit csináljunk? Mire az esztendeje kitellik, minket is elpusztít. Mit csináljunk?
Azt egyezik, hogy elhagyják a tulajdon házukat, s világgá mennek. Éjnek idején, mikor János alszik, megszöknek. Ami cókmókot elvihetnek, elvisznek. Maradjon az a nagy gazdaság ennek az akasztófáravaló legénynek.
Össze is szednek nagy hirtelen, amit lehetett: kenyeret, szalonnát, egy s más eleséget, ruházatot, bekötik egy zsákba, aztán este szépen lefeküsznek, s éjjel szépen megszöknek. Hanem János észrevette a készülődést, s este, mikor a gazda meg a felesége elszenderedett, a zsákot kiürítette, s szépen belebújt.
Fölkelt éjjel a gazda s a felesége, a gazda a hátára veti a zsákot, s elmennek világgá. Mennek, mendegélnek hetedhét ország ellen, s egyszer egy patakhoz értek. Nem volt híd a patakon, úgy kellett keresztülgázolni. A gazda hátáról lelógott a zsák, s a vízbe belemártódott. Nem tetszett ez Jánosnak. Volt nála egy gombostű, s azzal elkezdte szurkálni a gazdáját.
- Ejnye, gyilkos teremtette - zsörtölődött a gazda, minek tettél tűt a zsákba?
- Nem tettem én - mondja az asszony. - Bizonyosan a kendőmben maradott egy tű.
Na, keresztülmennek a patakon, még egy kicsit mennek, mendegélnek, aztán egy helyen letelepednek, hogy majd falatoznak.
Nyúl a gazda a zsákba, hogy kivegye a kenyeret, s hát, kiugrik belőle János!
- Jézus, Mária, Szentlélek, hát te itt vagy?!
- Én itt, gazduram, mert a jó szolga nem hagyja el a gazdáját. De talán bizony haragszik, gazduram?
- Dehogy haragszom, dehogy haragszom. Sohasem volt ilyen tulipiros kedvem világon való életemben.
Na, mentek hárman. Mit tehettek egyebet, nem tudtak szabadulni Jánostól. Addig mentek, mendegéltek, amíg éppen az Óperenciás-tenger partjára értek. Ott letelepednek, tüzet csinálnak, s elküldik Jánost, hogy keressen tűzre való fát.
Amíg János odajárt, elkezdettek tanakodni, hogy s mint tudnának megszabadulni tőle.
- Hiába mesterkedünk, feleség - mondta a gazda -, meg nem szabadulunk ettől a kötélrevalótól.
- Dehogynem - mondta az asszony. - Majd megmutatom én kendnek, van nekem eszem. Majd este, ha lefekszünk, lábbal a tenger felé fekszünk. Jánost a lábunkhoz fektetjük, s éjjel, mikor alszik, belerúgjuk a tengerbe.
Visszajő János a fával, a gazda s a felesége lefekszik lábbal a tenger felé, s mondják Jánosnak, hogy feküdjék a lábukhoz.
"Ehe - mondta magában János -, tudom már, hogy miben mesterkedtek!"
De nem szólt semmit. S úgy feküdt le, ahogy a gazdája mondta. De a szemét világért le nem hunyta.
Kérdezte a gazda mindegyre:
- Aluszol-e, János?
- Nem aluszom, gazduram. Őrzöm kigyelmeteket, nehogy ellopják.
Addig vártak, hogy János elaludjék, hogy mind a ketten szépen elaludtak. János meg ébren maradott. Hanem egyszer éjjel az asszony felébredt, egy kicsit félrement, s hopp! - Jánosnak sem kellett egyéb, lefeküdt a gazda mellé.
Aközben visszajött az asszony, s álmos fejjel lefeküdt a János helyére, s ott mindjárt el is aludott. Csak éppen ezt várta János, oldalba lökte a gazdát:
- Hallá-e, ébredjen, János már alszik, rúgja a tengerbe. Nekihuzakodik a gazda, s belerúgja a feleségét a tengerbe. Arra felszökik János, nagyot kacag. Talpra ugrik a gazda is, hallja a felesége sivítását.
- Mit tettél, te gazember?!
- Én, gazduram, nem tettem semmit.
Uccu, utána a gazda a feleségének, beleugrik a tengerbe, kihúzza nagy nehezen. Akkor szalad Jánosnak:
- No most, te kötélrevaló, megöllek!
- Talán bizony haragszik, gazduram? Tartsa a hátát!
S elővette a fehérvári bicskáját, hogy szíjat hasítson a gazdája hátából.
- Mondja még egyszer; haragszik-e, gazduram?
Megjuhászodott a gazda, s mondta:
- Dehogy haragszom, dehogy haragszom, lelkem édes fiam, sohasem voltam ilyen jókedvemben!
Ha a gazda haragudott volna, János a hátából szíjat hasított volna. Ha János a gazda hátából szíjat hasított volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Holnap János legyen a ti vendégetek.

Gyűjtötte: Benedek Elek Forrás: Vége jó, minden jó mesegyűjtemény

Bukovinai székely meseszövegek között Fábián Ágostonné verziója is olvasható.
Kovács Ágnes így ír erről a meséről: "János szolga meséje (AaTh 1000) szintén a rend­kívül népszerű magyar mesék közé tartozik. Mesemondóink mindig nagy kedv­vel részletezik, hogy hogyan bosszulja meg a szolga gazdája hóbortosságát, nem egy változatban a kegyetlenséget. A gazda és a szolga által kötött szerződés, hogy aki hamarabb megharagszik, annak bocskorszíjut hasítanak a hátából" 

További mesék a Mesetárban akár Szent Péter a földön járt mesetípus között keresgélve.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.