Berze Nagy János lejegyzése szerint:

Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár embër. Vót annak ëgy fiok.

 Illusztráció: Németh János keramikus, szobrász munkája
Forrás: www.mmakademia.hu

Elnevezték Rózsának. Mivelhogy nagyon szëgényëk vótak, Rózsának el këllëtt mënnyi szógálatba.
A hogy mënt, mëndëgét, az útba tanát ëgy kërësztët. Az elejbe lëtérgyepëlt, kérte az Istent, hogy segíjje mëg az úttyába, aggyék neki szërëncsét.
Mikor ott jó kiimátkozta magát, elindút, el a nagy világnak, a bizontalanságba.
Sokáig mëhetëtt má, mikor ëgy erdő szélyinn tanát ëgy palotát.
Be akart mënnyi, de az ajtók zárva vótak, nem lëhetëtt. Nézegét mindënfele, hátha mëllátna valakit az udvaronn. De bizon nem vót ott ëgy lélek së.
Ëcczër az ajtó mellett mëppillantott ëgy csëngőt. Nem húzva-halasztva a dógot – mëhhúzta.
A csëngőszóra kigyött ëgy nagy ördög Plútódrómó – mer hát a vót az ördög vára.
- Mit keresël të itt, hé?
- Aggyon Isten jó napot! szógálatot gyöttem vóna biz én keresnyi, ha tanánék! monta Rózsa a Plútódrómónak.
- Jó, én nálam kaphaccz, én mëgfogallak. Három nap az esztendő. Ha kibirod, jutalmat is kapsz! – monta az ördög.
Száz szónak is ëgy a végi, Rózsa beát az ördöghö szógálatba.
Vót annak az ördögnek ëgy lyánya, Violának hítták. Szép, igazánn szép lyán vót, csak av vót benne a csúnya, hogy mindég szurkos-piszkos ruhába járt. Ennek a lyánnak Rózsa nagyon mëttecczëtt, de Rózsa së szóhatott sëmmit, mer ő is mëszszerette Violát az első pillantásra.
Hát az a Viola még aznap este mëszszólította Rózsát:
- Hallod-ë të, Rózsa! tudod-ë, mit akar veled az én apám? Három tátos lova van, azt bízza rád. Ëgy nagy arammezőre këll kivinnëd őköt. Oszt ad ëgy nagy százmázsás vaspácát, a kit të fël së tuccz emelnyi, avval këll a lovakot rendbe tartanod. Maj mëllásd, nem jó véged lëssz. De hallgass a szavamra, jóra fordú a sorod. Hónap jókor rëggel szóllyá nekëm, tudod-ë? de el në felejd!
Rózsának mëkkönnyebbűt a szívi, hogy Viola ilyen szépenn ëllátta őt szóval mëg hogy mëgígírte, hogy segít rajta.
Lëfekütt, de alunnyi nem igën tudott, gondolkozott a hónapi naprú.
Másnap allyig hogy hasatt a hajnal, fëlérzëtt, oszt mënt ki az udvarra.
Az ördög mán várta. Aszongya Rózsának:
- No! gyere velem az óba, maj mëmmutatom a három lovat, a kit rád bízok!
Avval bemëntek az óba.
- Ládd-ë! itt van az a három szilaj csikó mëg ez a vaspácza, ha të evvel úgy mëszszelídítëd őköt, hogy olyanok lësznek, mint a bárány, mël lëszëk veled elégëdve!
Ránézëtt Rózsa a vaspáczára, de mëhhívëlt benne még a vér is, mikor mëllátta, hogy minő nagy. Hamarjába nem tudott ëgyebet gondolnyi, mint hogy - ki tunná ezt a páczát fëlemelnyi, olyan embër tán nincs is!
Az ördög hogy a napi dógát kiatta neki, mënt be a házba.
Ahogy az ajtó becsapódott, Viola mingyá kiát.
Rózsa odavót falustú, mer a páczát mës së birta mozdítanyi.
- Viola, Viola! mit csinállyak? nem birok én evvel!
Aszongya neki Viola:
- Gyere ide, csókold mëg a bal kezem!
Rózsa mëttëtte.
- No! most próbákozz a páczával!
Rózsa má mëbbirta mozdítanyi a nagy vasrudat.
- No! gyere, mos mëg csókold mëg a jobb kezem!
Rózsa mëcscsókolta. A páczát má fël birta emelnyi.
- Gyere! csókold mëg az ëgyik képem!
Rózsának egész kedvi szërint mënt mindën. A lyány arczát mëcscsókolta, a vaspáczát má fékezibe is elbirta.
- Csókold mëg a másikot is! – monta Viola. De má akkor Rózsa csak úgy jádzott a páczával, mintha ostor lëtt volna.
Akkor Viola bemënt vissza, hogy valamit eszre në vëgyënek odbe. Rózsa mëg mënt be jó reménséggel az ëstállóba, fëlült a lovakra, oszt vitte az arammezőre.
Otki a vaspáczával úgy elverte a lovakot, hogy allyig vót bennëk élet. Este mëg má csak úgy gyöttek haza fédöglöttenn.
Az ördög mëg a feleségi a kapuba várta Rózsát a lovakkal. - Vallyon hazahozza-ë? Má biztosra vëtték, hogy Rózsa a lovakkal nem birt elbánnyi.
Ëcczër csak láttyák, hogy gyön a három szilaj csikó, úgy el vannak esve, mintha má dögrovásonn vónának, Rózsa mëg csakúgy hëgyel rajtok, mint valaki, a vaspáczával mëg ëgyiknek-ëgyiknek jó-jó odalapít. Dújt-fújt az ördög mëg a feleségi, hogy ilyen pocséká vannak téve a lovak. De nem csináhattak sëmmit.
Rózsa bekötötte a lovakat, oszt mënt be vocsorányi.
Vocsora közbe kisomfordát hozzá Viola, oszt aszonta neki, hogy - hónap is úgy tëgyé, mint máma, akkor nem lëssz sëmmi bajod!
Rózsának olyan jó kedvi vót, hogy majd az egész félécczaka süvűtött mëd danolt.
Rëggel a hogy fëlkelt, az ördög Plutódrómó mëgint mëhhaggya neki, hogy a három szilaj csikót vigye ki az arammezőre, ott legeltesse egész nap. A vaspáczával mëg szilídíjje mëg őköt.
Rózsa mëg csak rázta a fejit, hogy - öhön! öhön! úgy lëssz! jó lëssz! de csak azt várta, míg az ördög bemënnyék.
Viola má ott leste az ablakonn.
Mikor mëllátta, hogy az apja bemënt, kisuhantott Rózsáho.
- Rózsa! gyere, csókold mëg az ëgyik kezem!
Rózsa mingyá tutta emelnyi a páczát mëgint.
- A másik kezem!
Rózsa má újbú fël bírta emelnyi.
- Csókold mëg az ëgyik képem! - A másikot!
Egészenn úgy, hogy Rózsa a vaspáczával mëgint csak úgy tudott jádzanyi, mint azelőtt való nap.
Avval bemënt az ëstállóba, vitte a lovakot ki az arammezőre. A vaspáczával úgy-úgy símogatta őköt, hogy maj leroskattak bele. Estefele is, a hogy gyött haza, az ördög szëmiláttyára paskolta végig mind a háromnak a marját.
Az ördögnek maj mëhhasatt a szívi, mikor látta, hogy az ő lyányajit – mer a három szilaj csikó az ő lyánya vót – hogy tëszi tënkre ez a Rózsa! El is vót a három csikó csigázva úgy, hogy allyig vót benne élet.
Monta is neki a feleségi, hogy - në bízd má a kezire a harmagyik nap, inkább más dógot aggyá neki, mer a lyányainkbú nem lëssz élő, a hogy az elévëszi a vaspáczával!
Nem is bízta má rá az ördög Rózsára, hogy legeltesse a lovakot. Ha másnap rëggel elejbe át, oszt aszonta neki, hogy van neki két palotája, a két palota közt van ëgy tó, ha azonn a két palota közt ëgy hidat tud csinányi arambú, kérhet, a mit akar, oszt kitelyik vele az esztendő.
Rózsa ezt is Viola segíccségivel csináta mëg. Má hogy hogy-mint? nem tudom, nem láttam, mer épen akkor aluttam a pëlyvásba, elég ah hozzá, hogy ëgy nap alatt avval is készenn vót Rózsa.
Akkor az ördög Plutódrómó aszonta neki, hogy - itt a sok kincs, viheccz, a mënnyi këll, kitelt az esztendőd!
De Viola titokba mëssúgta Rózsának, hogy sosë okoskoggyék ő avval a pézzel, mivel, letjobb lëssz, ha mëszszöknek, mer itt ússë lëssz jó végi. Letjobb lënne, ha azt a csikót vinné el, a ki az ëstálló véginn hever, az ostoré is tud ványi, ha arra ráülnek, mëhetnek, a mére látnak!
Úgyis vót. Másnap hajnalba ráül Rózsa mëg Viola a lóra, mënnek sebesënn, szának, mint a madár.
A hogy szának, a hogy szának, Viola érzi, hogy ég az arcza. Aszongya Rózsának:
- Hallod-ë, ég az arczom! biztosann mëttutták, hogy elszöktünk, mos gyönnek utánnunk!
Hátranéz Rózsa, hát csakugyan gyött az ördög feleségi.
- Sebësenn! Vátozzá të templomé, én mëg remetéjé, oszt ha kérdëzik, hogy nem láttunk-ë ilyen mëg ilyen fiatal párt êre mënnyi, mongyad, hogy háromszáz esztendeji épűt ez a templom, azóta nem láttunk sënkit së!
Úgy is lëtt. Rózsa templomé, Viola mëg remetéjé vátozott.
Gyött az ördög feleségi. Aszongya a remetének:
- Ugyan, lelkëm! nem látott êre mënnyi ëgy fiatal embërt mëg ëgy lyánt? ilyenëk mëg ilyenëk vótak!
Aszongya rá a remete:
- Ez a templom má háromszáz esztendeji hogy itt van, mëg hogy én is itt vagyok, de azóta êre nem láttam sënkit!
A vén asszony muszaj vót, ha akart, ha nem, visszamënnyi. Ingenn járt, nem kapott mëg sënkit.
A templom azután visszavátozott Rózsáé, a remete mëg Violáé, oszt mëntek tovább. Mënt velëk a ló, a hogy mëhetëtt, nem sajnáta a lábát.
Ëcczër égëtt Violának a másik arcza is.
- Nézzé csak hátra, gyönnek má utánnunk mëgínt!
Csakugyan, az ördög feleségi eszrevëtte otthon, mëllátta, hogy mënnek, az iramított utánnok újfënt.
Rózsa rögtön csárdáé, Viola mëg kocsmárosé vátozott ëgy nagy puszta közepibe.
Az ördögné csudákozott azonn nagyon, hogy ilyen hamar elvesztëtte őköt a szëmi elő. Odamënt a kocsmárosho.
- Ugyan, lelkëm! nem tunná mëmmondanyi, hoj járt-ë êre ëgy fiatal embër mëg ëgy lyány?
Aszongya rá a kocsmáros:
- Járt bizony, lelkëm!
- Hát mikor?
- Biz’ annak van má vagy ötven esztendeji, a mikor még én is fiatal vótam!
- U! isz’ nem olyan régënn vót e, csak máma!
- No! máma nem láttam!
Avval ki vót fizetve az ördög feleségi apró pézzel.
Amazok mëg fëlkerekëttek, a kis ló mënt velëk, mint Dobsos Pétërrel a bornyú.
Má jó mësszi lëhettek, aszongya Viola Rózsának:
- Má mëg mind a két arczom ég. Biztosann az a kutya apám fogott űzőre bennünköt. Vátozzá të tólé, én majd arankacsa lëszëk, engëm nem tud kicsalogatnyi, nëfé!
Úgyis vót. Rózsa lëtt a tól, Viola az arankacsa, ott uszkát, bugdácsolt a tól közepinn.
Az ördög Plutódrómó mëgösmerte őköt.
Mënt a tól partjára csalogatta a kacsát.
- Tasókám, tasókám! tas, tas, tas! Még szórt neki szëmet is, de a kacsának vót eszi, hogy mën në fogassa magát.
Látta az ördög, hogy így nem mëgy sëmmire, lëvetkëzëtt, oszt mënt be a tólba.
Mikor má a közepire ért, a kacsa kiúszott, a tól kiszáratt, az ördög mëg hopponn maratt, úgy këllëtt neki hazamënnyi sëmmi nékű. Kapott is otthon a feleségitű olyan szidást, hogy nem vëttem vóna fël soké. Minő lëhet a, mikor az ördög feleségi veszekëgyik, mikor a mi asszonyaink veszekedésit së lëhet kiányi!
Nohát! elég ah hozzá, hogy az ördög otthonn kikapott a meszelőnyellel, Rózsa mëg Viola mëntek tovább.
Kis időre elértek ahho a faluho, a melyikbe Rózsa is születëtt. Ott aszongya Viola Rózsának:
- No! én mán nem mëhetëk tovább. Itt maradok a falu véginn. Të mëg ereggy haza, de otthon mën në csókolly sënkit, mer akkor engëm elfelejtesz.
Rózsa fogadkozott, hogy dehogy csókolna mëg valakit a világé, hogy felejtené má ő el az ő kedves Violáját, a ki mëgmëntette má az életyit, de hánszor!
Avval mëcscsókolták ëgymást, Viola ott maratt a falu véginn, Rózsa mëg mënt ëgënyesenn haza.
Mikor a kis kapunn belépëtt, annyira mëgörűt, hogy otthon van, hogy mindënkit mëgcsókolt örömibe.
Igy oszt Violát csakugyan elfelejtëtte.
Szëgén Viola! várt ő rá a falu véginn soká, naprú-napra, csak várt, csak várt, de Rózsa nem mënt érte. Má tutta, hogy biztosann elfelejtëtte.
Fogta magát, minek várjék hiába? bemënt a faluba, hogy majd elá szógállónak. De véletlenű épenn a Rózsa házokho utasították, mer ott csakugyan szükség lëtt vóna ëgy jó szógállóra. Viola mëg szép is vót, erős is vót, Rózsa annya mingyá beszegőttette.
Viola csak akkor vëtte eszre, hogy Rózsáékná van, mikor Rózsát mëllátta. De nem szót neki, az mëg nem ösmerte mëg.
Ëcczër ëgy este, hogyím Viola a konyhába fekütt, kimëgy hozzá Rózsa. Azt hitte, hogy olyan szógálló, mint a többi. De nem tudott vele sëmmire së mënnyi, Viola mindég az ajtót tëtette be vele, mer akárhánszor becsukta, mindég kinyít utánna. Igy vót ez reggelyig, mikor má Rózsának ott këllëtt hannyi a konyhát.
Rózsának má akkorra két legéntestvéri is vót. Violát azok is mëszszerették. Jártak is ki hozzá, de azok is csak úgy jártak, mint Rózsa, kivel a kéménylyukat gyugatta szűntelen, kivel mëg a tüzet takartatta.
Harmannapra kérdëzte Rózsa a testvérjeit:
- Mëntetëk-ë tik vele valamire?
Azok elmonták, hogy bizon nem mëntek ők!
Szöget ütött ez a Rózsa fejibe. Hogy së ő, së a két testvéri nem këll ennek a lyánnak, biztosann van valakiji, a ki écczaka hozzá jár. Elhatározta, hogy mëglesi.
Úgyis vót.
Másnap écczaka Rózsa nem fekütt lë, ha lëtérgyepëlt a szobaajtóho, a kúcslyukho, oszt onnat vigyázta Violát.
Ëcczër csak láttya, hogy Viola kelebibű kiszá két gyönyörű fejír galamb, oszt csókolódzonak. Viola mëg rázta fëlëttök a kézit, oszt aszonta:
- Hiss te! hiss te! në csókolódzatok! a csóktú felejtëtte el Rózsa is Violát!
Hallotta ezt Rózsa, mingyá eszibe jutott, hogy mit fogadott ő Violának, oszt hogy csakugyan elfelejtette. Kimënt mingyá a konyhába, bocsánatot kért Violátú, az szívesenn mëgbocsátott neki. Azután mëgölelték, mëgcsókolták ëgymást.
Másnap mëg ëgygyé lëttek, mëgesküttek, olyan lagzit csaptak, hogy sarkánn futott a bor mindënkinek. Még máma is fut, ha van minek.
Rózsa mëg Viola még most is ének, ha valamiképenn azóta mëg nem haltak.

Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa, 35 éves, irni-olvasni tudó asztalosnétól.
Jász-árokszállási születésű. Lejegyzés ideje: 1903. november vége.

Plútódrómó - gyerekijesztők szófordulata. Dromó kifejezés népmeséink egyik szokásos szóhasználata az ördög nevesítésére.  Mesetárunkban A zöldszakállú király meséjében is megtaláljátok.

További  meséket ajánljuk figyelmedbe a Mesetárból.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesék világában kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat.