2019. aug 07.

A mese megmutatja a problémák mögött rejlő lehetőségeket

írta: Gombás Katalin
A mese megmutatja a problémák mögött rejlő lehetőségeket

Július végén tartottuk továbbképzésünket a népmese, a népi játék és a tárgyalkotás ötvözésének lehetőségeiről. A nyári vakáció és forróság kellős közepén is sok óvodapedagógus és alsó tagozatos tanító szavazott nekünk bizalmat, és töltött velünk 3 napot a mesék világában.

img_6329.jpg

Elbontásra vár 

Én első alkalommal vettem részt a képzésen, a Pompás Napok csapatának legfrissebb tagjaként. Újoncként azt a csodálatos lehetőséget kaptam, hogy egyszerre figyeljem kívülről, résztvevőként és belülről, csapattagként az itt zajló munkát.

Az, hogy egy rendkívül érdeklődő és nyitott társaság jött össze, már az első napon nyilvánvalóvá vált. A résztvevők nagyon hamar csapatként, jó hangulatban dolgoztak együtt. Fáradhatatlanok voltak; az első perctől az utolsóig aktívan vettek részt minden tevékenységben, pedig a Pompás csapat nem sok pihenőt hagyott nekik.

Másfél napnyi intenzív tanulás után elsősorban felfrissülésnek szántuk a meseterápiás csoportfoglalkozást. Boldizsár Ildikó Metamorphoses Meseterápiás Módszerét alkalmazva közösen dolgoztuk fel A kő meg a kocsisok című bolgár mesét. A tanulásból való rövid kikapcsolódás mellett szerettük volna, ha a résztvevők saját élményen keresztül tapasztalják meg a mesék működésének hatásait, illetve lehetőséget kapnak arra is, hogy más nézőpontból tudjanak rátekinteni aktuális egyéni feladataikra, nehézségeikre.

A résztvevőket egyenként beléptetni a mesei térbe kicsit hosszú ideig tartott, de szerettük volna mindenkinek megadni a személyes megélés lehetőségét az első pillanattól kezdve. Hálás vagyok a résztvevők végtelen türelméért, amivel a hosszúra nyúlt beléptetést kivárták, érdeklődőek és aktívak maradtak.

Amikor már mindannyian együtt voltunk a teremben, a történethez kapcsolódó, utakat ábrázoló képekkel hangolódtunk rá a mesére. A kiválasztott fotókat nézegetve könnyen elindultak a gondolatok, a beszélgetés, és jól előkészítettük a teret a mesének.

img_6327.jpg

A mesére való ráhangolódást segítő képek

A beszélgetést követő élőszavas mesemondás számomra a foglalkozás legnagyobb kihívása volt. Általában nem szokott gondot okozni a mesélés, de ennyi embernek egyszerre még sosem meséltem. A figyelmük, az érdeklődésük (és igen, a csillogó szemeik), valamint a mese azonban vittek magukkal. A mesemondás utáni csend, a megértés szinte kézzelfogható volt. 

az élmény dolgozott bennem, több óra után is.

Erdő-Bálint Zsuzsi, a tanfolyam részvevője

Ezeket a pillanatokat minden egyes alkalommal ajándékként élem meg és hálás vagyok, hogy velük együtt most is részese lehettem.

img_6348.JPG

Mesehallgatás

A mesemondás után beszélgettünk a meséről, a hozzá kapcsolódó érzésekről és gondolatokról; játszottunk, feladatokat oldottunk meg és a foglalkozás végére eltüntettük az útból az akadályt jelentő sziklát. Továbbindultunk, ki-ki a saját céljai felé.

mély érzelmeket hozott ki belőlem és megtapasztaltam, hogy a helyes úton vagyok.

Szabó Ibolya, a 30 órás képzés résztvevője

Ha csak egyetlen kis akadállyal is kevesebb van most már az úton, már megérte!
Az én utam most már a Pompás csapat tagjaként kanyarog tovább, szép tájakra visz, csodálatos emberek társaságában.

Következő mesés állomásunk Ócsán lesz. 


Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Ajánljuk figyelmetekbe e-book formátumú módszertani füzeteinket, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok.

Szakmai közösségeinkhez érdemes csatlakoznod, hisz óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékok témában és a népmesékkel kapcsolatban kérhetsz tanácsot vagy oszthatsz meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

mese iskola óvoda pedagógus mesetár népmese akkreditált képzés Boldizsár Ildikó A kő meg a kocsisok