Horgel Antal gyűjtéséből: 

Forrás: www.ng.hu

Volt egyszer, hol nem volt, még az óperenczián is túl volt, volt egy szegény ember s annak volt egy fia. A szegény embernek a felesége meghalt és ő vett egy más asszonyt feleségül. És annak az asszonynak volt öt leánya. És a legküssebbiknek három szeme volt, a másodiknak volt négy, a harmadiknak volt öt, a negyediknek volt hat s az ötödiknek volt hét; egy leghátul a nyaka csigáján volt.
Volt a szegény embernek két ökröcskéje és a csás ökröt Szilajnak hítták. Hát a fiú mindennap űzte ki az ökröket a legelőre. A mostoha anyja a fiúnak mind korpából sütött neki kenyeret merëndébe. A fiú mind azt ëtt, korpakenyeret, de a csás ökör megsajnálta és megszólította a fiút:
– Édes jó gazdám, te mind korpakenyérrel élsz. Van nékem a jobb szarvamba elég éleség, csak ügyelj magadra. Húzd ki a jobb szarvamat, s a mit akarsz, azt egyél belölle.
A fiú kihúzta az ökörnek a jobb szarvát és mindjárt megterült egy asztal magától. A fiú ëtt s itt és visszadugta az ökörnek a szarvát.
Ez így folyt napról-napra, s a fiú mind kövérebb és jobb színbe lett. A mostoha anyja mind csudálkozott, hogy a mostoha fia a korpától hogy lehet mind jobb színbe. És azt számította, hogy elküldi a legküssebb leányát, hogy őrizze a fiút, hogy lássa, mit eszik. A legény este kiment s az ökröknek ennik adott. De az ökör tátos volt, már tudta, hogy holnap mi történik. Megmondta a fiúnak:
– Vigyázz, holnap jő a háromszemű leány velünk. Addig mind játszodj vele, míg elalszik. De vizsgáld meg jól a szemeit, hogy mindegyik szemével elaludjék, mert különben meglátja, hogy te honnét eszel, s neked jaj lesz.
A fiú úgy ës csinált. Addig játszadozott a leánynyal, míg a leány elaludt s mindegyik szeme bé volt hunyva. S akkor kihúzta az ökörnek a szarvát s ëtt jól, s megint visszadugta a helyére. Haza mentek este s kérdette az anya a leányától:
– Evett-e valamit?
– Nem egyebet korpakenyérnél, – mondta a leány.
Elküldte másnap a fiúval a négyszeműt, hogy vizsgálja meg, hogy a fiú mit eszik. De az ökör megint csak mondta, hogy vigyázzon és játszadozzék megint, még a leány elalszik mind a négy szemével. A fiú úgy ës csinált. Addig játszadozott, még egészen elaludt. Megvizsgálta, mikor aludt, kihúzta az ökörnek a szarvát, ëtt, itt, és megint visszadugta. Este hazament, s kérdette az anya a leányát, hogy mit látott, s az nem tudott mondani semmit.
Másnap megint számította az anyja, hogy elküldi az ötszeműt. De az ökör megint megmondta a fiúnak, hogy mi lesz. Játszodjék vele, míg mind az öt szeme elalszik. A fiú úgy ës csált. Addig mind játszodott a leánynyal, míg elaludt. Ett s ivutt jól, visszadugta az ökörnek a szarvát és a korpakenyeret elészedte, kínálta a leányt ës, hogy egyék. A leánynak volt más merëndéje ës, és abból ëtt, nem akart a korpából enni. Hazamentek este s azt mondta anyjának, hogy nem látott egyebet, csak korpakenyeret. – Még éngem ës kinált belölle.
Másnap elszámította az asszony, hogy küldi a hatszeműt és ugyan rëáparancsolt, hogy ügyeljen, mit csál a fiú. Az ës csak úgy járt, mind a többiek. Este az anyja jól elverte, mérthogy ő se látott semmit. És elszámították este, hogy menjen el a hétszemű leány. De az ökör megint elmondta a legénynek, hogy ügyeljen magára. Az ökör sírva mondta el, hogy:
– Avval a hétszeművel addig játszodjál, míg mind a hét szemével elalszik. Jól vizsgáld a szemeit, mert hanem pórul járunk!
És addig játszodott a fiú, míg a leány elaludt. Megvizsgálta a szemeit, de egyet a nyakacsigáján nem látott meg, s avval nem aludt a leány. Meglátta, hogy a fiú kihúzta az ökörnek a szarvát s ëtt s ivutt. Este megmondta az anyjának, hogy a fiú mért van olyan jó színben s miért olyan vidor. Mert a fiú oan ételeket eszik, hogy még a bárók sem különbet, a Szilajnak a szarvából.
Az asszony betegnek tette magát és azt mondta a férjének, hogy ő addig meg nem gyógyul, míg a Szilajnak a húsából nem ehetik. Valami nagy nehezen ráadta magát az ember, hogy az ökröt vágják le. Az ökör a fiúnak sírva panaszkodta el, hogy mi történik vélle, mert a fiú semmit se tudott.
– Tudd meg édes fiam, engem holnap levágnak. Hanem ügyelj, mert mi ketten el akarunk szökni. Holnap, mikor visznek a vágóhídra, hát kérjed édes apádat, te vezess engem a vágóhídra. És mikor én letérgyepelek, te ugorj a szarvam közi.
Másnap vitték az ökröt levágni. A fiú, mikor az ökör letérgyelt, felszökött a szarva közi, s az ökör többé nem ment a földön, hanem felemelkedett a levegőbe. Elrepűltek a fiúval, és a többi a faképnél maradott.
Mentek az ökörrel, sokáig repűltek, és elértek nagy üdő múlva egy szép rézerdőhöz. És a fiú megkivánta a szép rézvirágokat, és mondta az ökörnek, hogy leszakít egyet és a kalapja mellé tűzi. Leszakított egyet és a kalapja mellé tűzte. Az ökör azt mondta:
– Édes fiam, mért nem hagyod békén? Mert én mindjárt megint kell, hogy szenvedjek.
Mikor kiértek a rézerdőből, eléállott egy nagy farkas.
– Hó, megálljatok! Mért bántottátok az én rézerdőmet? Most, Szilaj ökör, velem meg kell, hogy küzsdjél.
– Nem bánom – mondta a Szilaj ökör – küzsdjünk hát egyet.
Megküzsdöttek, s a harmadik öklelésnél úgy felkapta a farkast, hogy három ölnyég vetette a levegőben. Mire a farkas visszaesett a földre, nyaka, lába ki voltak törve, nem bírt többet mozdulni. A fiúnak mondta az ökör:
– Na látod, hogy én egykönnyen martalékul eshettem volna a farkasnak? Ne próbálj hát az erdőből szakítani.
Mentek, mendegéltek, sokáig mentek, míg végre elértek egy szép ezüsterdőbe. Az erdő nagyon szép volt, ezüst lombokkal, virágokkal teljes volt, s a fiú kezdett rimánkodni az ökörnek, hogy ő mégës csak szakít egy virágot innet ës. Az ökör eleget kérte, hogy ne szakítson, mert azért ő kell, hogy küzsdjék megint, de a fiú addig rimánkodott, még az ökör megengedte, hogy szakaszszon egy ezüst virágot az erdőből.
Mentek tovább, kiértek az erdő széjire. Mikor kiértek, eléáll egy oroszlán.
– Szilaj ökör, mit csengett az erdő? Valamit hallottam, bántottátok az ezüst erdőm.
Megküzsdnek az oroszlánnal, azt úgy megöklelte, hogy az oldalán a szarvai keresztül mentek. Mégës az oroszlán valahogy a jobb fülét leharapta az ökörnek.
– No, – azt mondja az ökör a fiúnak – látod, most má jegyes vagyok. De harmadszor ne próbáld, mert akkor életemet veszítem.
Mentek, mendegéltek tovább, nemsokára elértek egy tiszta aranyerdőt. Az erdő szép arany virágokkal volt tele. A fiú rimánkodni kezdett, hogy ő mégës csak szakít egy arany virágot. Az ökör sírva kérte a fiút:
– Ne szakíts, mert ennek az erdőnek két őre vagyon.
De nem fogadott szót a fiú, mégës csak szakított egy virágot. Az ökör a fejét megcsafarta:
– Látom mán előre, hogy végem lesz. Hanem ha megküzsdöm a kis nyúllal, hát a jobb szarvam elesik messze töllem, de te ügyelj és a hogy felvetted, rögtön dugd el a zsebkendődbe, mert ott lesz néked éleség elég.
Nohát az erdő széjire érnek, eléállít egy tigris, egy háromfejű sárkány és egy küs feteke nyúl.
– No Szilaj ökör, most akár add meg magadat, rabszolgánk léssz, míg élsz a fiúval együtt, akár pedig egymásután mind a hárommal meg kell, hogy küzsdjél. Mér bántottátok az aranyerdőt!
A fiú búsulni kezdett és sírt, hogy az ökör elpusztúl, de az ökör azt mondja:
– Ne sírj, mert ez még nem utolsó, evvel megbirkózhatom.
Másnap délkor megverekedtek és az ökör a tigrisnek nyakát keresztülöklelte egészen. Aval elment legelni s azt mondta a fiúnak:
– Ha valaki keresni fog, mondjad, hogy holnap délkor itt leszek, s ha késztet, fújjad a furulyát s itt leszek mindjárt.
Eljő egy küs fekete nyúl, azt kérdi a fiútól, hol a Szilaj ökör. A fiú megfújta a furulyát, de még igazi vígon, táncznótára. Azt mondja a küs feteke nyúl:
– Hagyj békét a furulyának. Csak azt mondd meg, hogy holnap délben véllem verekedjék meg, mert a háromfejű sárkány, az erdőnek királya poroncsolta.
Eléjött az ökör és kérdi a fiútól:
– Mért fújtad oan táncznótára a furulyát?
– Hogyne fújnám, mikor ide jött egy küs nyúl s azt mondta, hogy veled kell, hogy megküzsdjön.
Mondja az ökör:
– Atteszi el az én fejemet!
Megküzsdnek az ökörrel. A küs nyúl csak mind forog ott az ökör körül, míg végre bébújt az ökör hasa alá. Úgy feldobta az ökröt, hogy az ökör minyát kétfelé hasadt s a jobb szarva két-három ölnyire szökött el tölle. A fiú felvette a szarvat és belédugta a zsebkendőjébe.
Mënyën tovább nagy búsan egyedül. Többiek közt elért egy szép rétre. Ott egy forrás felett leült, kihúzta a szarvat, ëtt s ivutt, lefeküdt s elaludt. Mikorrá felébredett, látja, hogy az egész rét teli van nyájakkal. Búsulni kezdett, hogy hogy tudja majd visszaűzni a szarvába, mert azok mind onnat jöttek ki, de nem bírta eltalálni.
Hát jött egy öreg asszony, és az egy valóságos boszorkányné volt. Látja a fiút, hogy búslakodik, s elpanaszlotta a fiú, hogy mi van a dologba, hogy:
– Én nem tudom ezt a sok csordát béűzni a szarvba.
– Ha csak az a baj, – mondja a boszorkány – az nem nagy baj. Én béűzöm, nem ës nagy a fizetség. Csak arra esküdjél meg, hogy soha meg nem házasodol.
A fiú nagynehezen megesküdött és az öreg asszony egy hapra elévette a mesterségét és béűzte. Aval elbólcsúzott az öreg asszonytól és ment tovább.
Nemsokára elért egy malomba és ott szállást kért. A molnárnak volt egy igen szép leánya. A fiú ës megszerette a leányt és még a leány ës meg a fiút. A leány még inkább, mint a fiú, és kérte, hogy vegye el őt feleségül. De a legény megmondta, hogy néki milyen esküje van, hogy sohasem bír megházasodni.
– Ha csak az a baj, – mondta a molnárné – segítek én azon. Légy bátor, mert semmi bajod sem lesz.
Esszekelnek a leánynyal, megesküsznek, eltelik a vendégség, lefekszik az egész háznépe, de a molnárné feltett egy kenyeret az asztalra és egy korsó vizet, és a vaskalánt felállította a nyelére az ajtó mellé, a seprűt ës a nyelére az ajtó mellé. Éjfélakkor jő a boszorkány. Kiájcsa a seprűnek:
– Nyisd ki seprű az ajtót!
Mondja a seprű:
– Nem lehet, mert a fejemen állok.
Kiájcsa a vaskalánnak:
– Vaskalán, nyisd ki az ajtót!
– Töllem sem lehet, mert a fejemen állok.
Kiájcsa a boszorkányné a házba:
– Gyere ki esküszegő, mert úgyës véged lesz!
Erre megfelelt a kenyér:
– Hát te kutya boszorkányné, nem megengedhetsz, mind én megengedek? Engemet elvetnek, megnövök, azután lekaszálnak, azután megcsépelnek, megőrölnek, vízzel összegyúrnak, megsütnek, azután megesznek. Ennyi ként én mind kiállok s megbocsáttok!
– Ejnye teremtette! – kiájtotta a boszorkány – itt nagyobb boszorkány van nálamnál!
A boszorkányné erre úgy megharagudott, hogy rögtön ketté hasadott. A fiatalok máég ës élnek, ha meg nem haltak.

Horgel Antal gyűjtésében jelent meg, Hétfalusi csángó népmesék, 1904.
Elmondta: Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz

További meséket is találtok Mesetárunkban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.