Mesélte Benedek Elek:

Forrás: PN saját fotó, mesemondás alatt készült "zokni-bors-ökröcske-fogat" egy 10 éves fiúcska munkája.

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, egy nagy tenger, annak a közepén egy nagy sziget; ennek a szigetnek a közepében egy nagy hegy s a hegy tetején egy ezeregy éves fa. Ennek volt kilencvenkilenc ága, a kilencvenkilencediken fityegett egy kilencvenkilenc rejtekes tarisznya; ennek a kilencvenkilencedik rejtekében volt a Laci bátyám kilencvenkilenc levelű bibliája, s ennek a kilencvenkilencedik levelén olvastam ezt a mesét.

A biz a': Hát volt egyszer egy igen-igen szegény ember, szomszédjában lakott még egy nálánál is szegényebb. Az egyiknek fia volt, a másiknak leánya. Kapták magukat a szegény emberek, s összeboronálták a legényt s a leányt, hogy ha már annyiban van: legyen egy kódustarisznyából kettő.
Azt mondja egyszer az ifjasszony az urának.
- Hallá-e! Kied, az igaz, hogy nincs pápista hiten, de próbáljon egyet: böjtöljön meg egy pénteket, hátha adna az Isten valamit.
A férfiember meg is hallgatta a tanácsot, nem eszik egy betévő falást sem pénteken, hanem az Isten nem adott azért semmit. ,,No, isten neki - gondolja magában -, legyen a többi után!" -, s megböjtöli a másodikat meg a harmadikat is, s egyszer csak úgy beléjött a böjtölésbe, hogy hét egymás után eső pénteken nem evett semmit, de semmit az ég alatt.
De az Isten csak nem adott semmit a hétnapos böjtre sem. ,,Hm - gondolja magában -, ez már csak elég volt, ha akart volna ő szent felsége, erre adhatott volna!"
Meggondolkozik a szegény ember, s azt mondja a feleségének:
- Hallod-e feleség? Süss nekem egy hamuból sült pogácsát, mert menni akarok az Istenhez, hadd látom: hol a hiba.
Süti is az asszony, s a szegény ember útnak indul.
Déltájt elért a Herecz-erdőbe. Ott talált egy ősz embert, amint két akkora ökörrel, mint egy-egy borsszem, szántogatott a ciheres parlagon. Köszön neki, s az fogadja is. Kérdi, hogy merre van szándéka. Mi járatban van?
- Én bizony az Istenhez mennék - felel a szegény ember. - Hét pénteken böjtöltem, s nem adott érte semmit. Most azt szeretném megtudni, hogy miért nem adott.
- Abba hiába ne fáradj - mondja az ősz öregember -, hanem én neked adom ezt a két borsökröcskét, ezek után elélhetsz, csak senkinek el ne add, akármennyit ígérjenek értök.
Hazahajtja a szegény ember a két ajándék állatot, s másnap mindjárt erdőbe ment vélök. A szekeret innét s túl szedte össze, egyik ember kereket, a másik rudat a harmadik tengelyt adott, s úgy tákolta össze.
Elég az, hogy volt, olyan, amilyen. De nem is mert két szál fánál többet feltenni, mert az ökröcskékben még kevesebbet bízott.
Hanem ezek táltosok voltak, s mikor meg akará indítani, megszólal az egyik:
- Hát ezt a két szál fát ki után tette, gazduram? Csak rakja meg a szekeret istenesen, hogy recsegjen alatta, mert mi két szál fával szégyelljük bémenni a faluba!
A szegény ember csak csavargatta a fejét, de rászánta magát, s istenesen megrakta a szekeret, amennyi csak ráfért.
Amint kiérnének az erdőből, találkoznak a gróffal, s a falubíróval. Ezek majd hanyattég estek, mikor látták, hogy a két kis pirinkó ökör mekkora szekér fát viszen.
Kérdi a gróf:
- Mennyiért adod nekem ezt a két ökröt, te szegény ember?
- Nem eladó, méltóságos gróf úr - felel a szegény ember.
Megharagszik a gróf, s azt mondja a szegény embernek, hogy ha egy nap alatt meg nem szántja a Herecz-erdőt, s bé nem veti s el nem boronálja, ökre nélkül marad.
Aj, megbúsulja magát a szegény ember! Mit tudjon csinálni?
- Egyet se búsuljon, gazduram - szólalt meg az egyik borsszem ökröcske -, csak szerezzen kied ekeszerszámot, a többi már a mi dolgunk!
No, szerez is a szegény ember. Egyik ad talyigakereket, a másik ekekabalát, a harmadik esztekét, kurtavasat, hosszúvasat, s egy picre összeszokotálta az ekét.
Elmennek a Hereczbe, s azt mondja ott az egyik ökör:
- Kied csak feküdjék le s aludjék, gazduram, eligazítjuk mi a többit! - A gazda bizony meg is fogadta a szót: lefeküdt, elaludt, s mire felébredt, már szépen el is volt boronálva a szántás. Avval hazaeregéltek, s jelentette a bírónak, hogy készen van a munkával. Kimegy a bíró s a gróf a helyszínre, végigjárják a helyet, de egy hajszálnál nem sok, bizony annyi hibát sem találtak a vetésben.
- No, te szegény ember - mondja a gróf -, ha mi nekem takarmányom van, gyökerestül, mindenestül be nem takarítod egy nap alatt, ökröd nélkül maradsz, tudd meg!
A szegény ember elkezd búsulni, de a borsökröcske ismét megvigasztalja:
- Egyet se búsuljon, gazduram! Kied csak feküdjék le a barázdába, s aludjék, a többi a mi gondunk!
Bé is takarították egy nap még a helyét is a teméntelen sok takarmánynak. Egy szekérre rakták az egészet, de olyan magasra felrakták, hogy a szegény ember nem tudott a tetejébe nézni. Mikor a kastélyhoz értek, bémegyen a szegény ember a grófhoz, s mondja:
- Méltóságos gróf úr, elhoztam eddig a takarmányt, de ha a kastélyt el nem fordíttatja a helyéről, nem férünk bé az udvarra.
A gróf még ki sem hallgatta jóformán, úgy kivetette a szegény embert, hogy majd megszakadt a nyaka. Meglátták ezt az ökröcskék, mozdítanak egyet a szekéren, neki a kastélynak, s az fenekestül felfordult. A grófot majd megölte a bosszúság.
- Hallod-e, te szegény ember - mondá a gróf -, ha te engem be nem vitetsz a pokolba a bíróval együtt, ökröd sem lesz, s magad is csúfot látsz! Látni akarom a poklot, hogy milyen világ van ott!
Hej! Búnak adja magát a szegény ember. Hogy tudja ő oda vitetni, mikor soha még a tájéka felé sem járt a pokolnak! Megszólal az egyik ökröcske:
- Azért sohase búsuljon, gazduram! Oda éppen jó helyre kívánkoznak, megilleti mind a kettőt.
Avval a szegény ember eléállott a nagy egész vágás szekérrel, a gróf s a bíró felkászálódtak rá, s elindult a két ökröcske a pokol tartománya felé.
Estére kelve a szádához értek. A borsszemökröcskék nekifutottak az ajtónak, beütötték a fejükkel, avval a gróf nagy tempóra besétált, s utána a bíró.
- No most, gazduram, rántsa rájuk az ajtót! - javallá az egyik.
A szegény ember úgy is tett, s a gróf soha ki nem tudott kerülni a világ színére, sem a bíró. A szegény ember pedig a két borsszemökröcskével máig is boldogul él, ha meg nem halt.

Szómagyarázat:
ciheres - bokros, cserjés
talyigakerék, kurta-és hosszúvas - az eke részei
ekekabala - szállításra szolgáló, kétágú csúsztatófa
eszteke - nyeles tisztogatóvas
összeszokotál - összeeszkábál
száda - bejárat

Forrás: A csodaszarvas, Benedek Elek mesélte. Szerkeszette Kovács Ágnes.
Elektronikus forrás: http://www.mek.oszk.hu/04800/04833/04833.htm#1

További meséket is találtok Mesetárunkban.

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.