2020. ápr 29.

Nyílt levél a karanténban oktató, nevelő pedagógusoknak

írta: Kormos Rebeka
Nyílt levél a karanténban oktató, nevelő pedagógusoknak

Geráné Onódy Tünde írása:

Kedves Pedagógusok!

Ismét – a történelem során ki tudja már hányadszor – tanúbizonyságot tettetek alkalmazkodó képességetekről, kreativitásotokról, pálya iránti elkötelezettségetekről. Mindössze két napotok volt arra, hogy átálljatok egy eddig még általánosan nem alkalmazott tanítási módra, a digitális oktatásra.

Erről a helyzetről eszembe jutott „Az aranyfonál (Grimm testvérek gyűjtése) c. mese. Ebben a mesében is élet-halál a tét: aranyfonalat kell fonni a szalmából egy éjszaka alatt. Első hallásra azt mondhatjátok: Micsoda képtelenség! Pedig Ti most ilyen feladatot kaptatok. Talán azért, mert Bennetek minden feladat megoldásának képessége megvan.

rumpelstiltskin-appears-t-001.jpgIllusztráció: Rui Tenreiro
Forrás: The Guardian

A mesében a lánynak a „lelkem, pulya emberke” segít a megoldhatatlannak tűnő parancsteljesítésében. Persze nem önzetlenül.

Ki is lehet ez a csodás képességekkel rendelkező emberke? Ha egy kicsit jobban megmártóztok a mesében, akkor rájöttök, hogy Bennetek is ott lapul és vészhelyzetben előhívható ez a „kis pulya emberke”. Amikor a legmagasabb fokozatra állítjátok az akár csodát teremtő belső erőforrásaitokat, a tudást, a hitet, az akaraterőt és a kompromisszumkészséget, akkor őt hívjátok elő.

A mesében a lány láncát, gyűrűjét adja oda, Ti az elveiteket, nyugalmatokat. Hiszen eddig óvtátok a gyermekeket attól, hogy túl sok időt töltsenek „az ördögi masina” társaságában.

A pulya emberke harmadik feltétele a családot érinti. Ahogy a lány/királyné is a vésőkig elmegy, hogy a gyermekét megmentse, Ti is a bezárt ajtók mögött helyes időbeosztásra, online feladat befogadásra és küldésre tanítjátok a gyermekeket, hogy új minőségben tudjanak helyt állni az új típusú feladatokban, munkarendben. Cserébe királyi műveltséget nyerhetnek a digitális tudásban, a „kütyük” hasznossá tételében, a problémák súlypontozásában, átértékelésében. Aztán persze a családban is várnak rátok szalmakötegek, amit aranyfonállá kell fonni.

 A „ home office” -ban végzett tevékenységek megkövetelik tőletek a külső és belső dolgok néven nevezésének képességét is, ahogyan a fiatal királyné is megnevezi a Riki-roki-rokka Pált, aki teljesítve küldetését, eltűnik. Mert akit vagy amit néven nevezünk, azt irányításunk alá vonhatjuk.

Kedves Kollégák!
Amikor kinyílnak az ajtók és az élet visszatér a régi kerékvágásba, Ti több lépcsőfokkal feljebb álltok majd, mert hatalmas minőségi fejlődésen mentetek keresztül.  Ne feledjétek, hogy a „lelkem, pulya emberke” bármikor előhívható, amikor emberfeletti erőfeszítést kér tőletek az élet.
A csoda Bennetek van!
Ti a karantén helyzetben is tudtok a szalmából aranyfonalat fonni!

Szeretettel,
Geráné Onódy Tünde
koronavírus járvány 6. hetében

Kapcsolódó cikkek:

pompas_napok_e-book_1.jpg

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpgKövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat. 

Szólj hozzá

oktatás online iskola ovi oktató karantén pedagógus munkája idején nevelő Geráné Onódy Tünde karanténban