2020. máj 01.

A sajtot osztó róka

írta: Kormos Rebeka
A sajtot osztó róka

Kovács Ágnes gyűjtésében:

sajt.jpg

Mikor a vadászok hintón mentek vadászni, a sajtot elvesztették. A róka és a farkas találta meg. Azt mondja a róka:
- Ketten találtuk meg, úgy illik, hogy igazságosan osztozkodjunk rajta. Ne kapjon az egyik nagyobbat, mint a másik. Majd én kétfelé osztom! - Azután a közepén kezdte kétfelé rágni.
Mikor a túlsó végére ért, látták, hogy nem egyforma nagy.
- Ez nagyobb! - mondta a róka, s lerágott belőle egy darabot. Akkor meg a másik fele volt a nagyobb, abból rágott le egy darabot.
Addig rágta, osztotta kétfelé, hogy semmi sem maradt.

Szerkesztő: A sajtot osztó róka mesetípusa más verzióban is é. Ez a A medvebocsok és róka címmel ismerhető.

Forrás: Kovács Ágnese, Icinke-picinke - Népmesék óvodásoknak -, Móra, 2019.

További állatmeséket gyűjtöttünk egy csokorba.
Klikk! Megnézem az elektronikusan letölthető e-bookot!
Ebben a gyűjteményben olyan állatmesék találhatók, amelyek szándékaink szerint új impulzusokat, ötleteket adnak a pedagógusoknak az Állattok Világnapjára való készülődésben is. A gyűjtemény nem csak magyar, hanem több más európai és más kontinensen élő nép meséit is tartalmazza, amelyek mind-mind más aspektusát mutatják meg annak, hogyan viszonyult az adott nép és kultúra az őt körülvevő világhoz, hogyan élt és él ma is egymás mellett ember és állat.  

Az Állatok Világnapjára megjelent mesegyűjteményt és népmese-foglalkozások módszertani füzeteit is itt találod.
Klikk! Megnézem a kínálatot!

További mesék a Mesetárban.

Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógus képzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mese alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!
Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!
Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

logo.jpg

Szólj hozzá

mesetár egysejtű állatmese népmese A sajtot osztó róka