2020. máj 06.

Egy mesés szegedi példa

írta: Kormos Rebeka
Egy mesés szegedi példa

Orlik Ilona írásával már találkozhattatok itt, a Pompás Napok blogjának hasábjain.
Ismeretségünk stílusosan egy mesékkel kapcsolatos konferencián kezdődött, majd jó néhány mesés alkalommal folytattunk. A mesékkel kapcsolatban sok közös gondolatot találtunk, így áprilisban felkértük őt is Pompás Nagykövetnek. Örömmel fogadta ezt az új szerepkört, amely egy szakmai csoporthoz való tartozást jelent.
Alapítóként hálával a szívünkben gondolunk mind a 11 nagykövetünkre, mert szakmájukban elkötelezettek, kreatívak és bátran vágnak bele ismeretlen kalandokba a népmesék és történetek világába.

kovek.jpgForrás:www.opalauctions.com

Most Ilona útját követve Szegedre kalandozunk, hogy megtudjuk a karantén idején hogy telnek vele a napok.

Orlik Ilona írása:

"Három esztendeje rendszeresen szoktam a szegedi Somogyi-könyvtár egyik gyermekkönyvtárában: az Agóra Mackó kuckóban mesélni. Ettől a jó szokásomtól a mostani "home office" körülmények sem tántorítottak el.
Molnár Györgyné Ildikóval, a gyermekkönyvtárossal megtartjuk a mesefoglalkozásaimat, még ha kevesebb számú érdeklődő hallja is, mint élőben.
A témaválasztás szerteágazó, de a mesék műfajéban maradunk.
Arról szeretnék beszámolni Nektek, hogy a néhány héttel ezelőtti "Öltözködés és viseletek a népmesékben" című online képzésetek okán-jogán, úgy meséltem el A csillagszemű juhászt, hogy a subáról és a cifra szűrről is megemlékeztünk meseközben.
Jobb híján egy-egy mesekönyv néhány illusztrációját hívtuk segítségül a gyertyagyújtás előtt, mielőtt belefogtam volna a mesélésbe. Aztán, amikor felidéztük a csillagszemű juhász alakját, akkor nem mulasztottam említést tenni a pulikutyájáról sem. Meg is mutattam, a kamera elé tartva azt a fekete fonalkutyust, amit tavaly ilyenkor a Pompás Napok módszertani, 3 napos képzésén készítettem, itt Szegeden.
Sok elemet tudtam használni azokból, amit a múlt évi tréningen, és amit az elmúlt heti tanfolyamon tanultam.
Köszönöm az ösztönzést!"
El kell mondani, hogy Ilona pályakezdőként általános iskolában dolgozott, majd könyvtárosként foglalkozott gyerekekkel. Boldizsár Ildikó felé meseterápia nyitott új utakat számára, így a Pompás Napok módszertanával való találkozás mintegy kiegészítették korábbi tapasztalatait. Érdeklődése szerteágazó, de ez egy igen jó tulajdonsága a legtöbb mesével foglalkozó szakembernek.
Úgy hisszük ma az a feladata, hogy a mesék több évszázados tudását újra felfedezzük és az mai modern életünkben is hasznosítani tudjuk úgy, hogy megtöltjük élettel. Ehhez a momentumhoz viszont szükséges az életet egységes egészként látnunk.
Amikor így gondolkozunk, akkor új utak nyílnak meg és még így, az egymástól való elzártság idején is, sorra látunk olyan példákat, amelyek a fizikai tér korlátain túl is éltetik a meséket és a bennük rejlő kincseket.
Ajánljuk a szegedi vagy akár távolabb élők számára a Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó mesés programját a Zoom rendszerén keresztül. 
Join Zoom Meeting!

2020. május 8. 16.30 órakor

Mese, mese, mátka… – Online mesélés
Címe: Az aranygyapjas kosok
Meeting ID: 747 4464 7561
Password: 007045

2020.május 15. 16.30 órakor
Mese, mese, mátka… – Online mesélés
Címe: Többsincs királyfi
Meeting ID: 738 9522 2014
Password: 018421

2020. május 20. 15.00 órakor
Mackó kuckó
Az aranytulipán című mese
A foglalkozást vezeti: Orlik Ilona, meseterapeuta
Online formában 
Meeting ID: 721 6891 3048
Password: 015615

2020. május 22. 16.30 órakor
Mese, mese mátka… Online mesélés
Címe: Szerencsének szerencséje
Meeting ID: 774 5602 9587
Password: 005553

2020. május 29. 16.30 órakor
Mese, mese mátka… Online mesélés
Címe: A varjúkirály
Meeting ID: 737 8417 8396
Password: 03101

Orlik Ilona korábbi cikkét is ajánljuk figyelmetekben: Hasznos-e-book, avagy népmese-foglalkozások a világhálón

pompas_napok_e-book_1.jpg

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

  • Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
    Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
  • Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
  • Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
    Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
  • Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
    Klikk! Beleolvasok a blogba! 
    Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
    Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
  • Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
  • Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

logo.jpgKövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat. 

 

Szólj hozzá

zoom a mese tanfolyam és program online alatt képzés feldolgozás karantén foglalkozás mesélés kisgyermek módszertani ovis viselet iskolás meseterápia Szeged Öltözködés Nagykövet Boldizsár Ildikó A varjúkirály viseletek népmese-foglalkozás népmese-feldolgozás népmesékben Orlik Ilona Az aranytulipán Pompás Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó ideján népmesében Az aranygyapjas kosok Többsincs királyfi Szerencsének szerencséje