Boldizsár Ildikó gyűjteményéből, kazah népmese nyomán:

Valamikor élt két szegény jóbarát: Aszán meg Hászen.
Aszán kis darabka földjét művelgette, Hászen nyájacskáját legeltette. Így szerezték meg szűkösen a betevő falatot. Mindketten özvegyemberek voltak, de Aszánnak volt egy szép, kedves leánya - ő volt minden vigasztalása, Hászennek pedig egy deli, szófogadó fia - minden reménysége.
Egyik tavasszal, mikor Aszán éppen arra készült, hogy kimenjen a földecskéjére, nagy bajba jutott Hászen: tönkretette a sztyeppét a szörnyű vihar, és Hászennek minden juha elpusztult. Könnyezve, fia vállára támaszkodva tántorgott el a barátjához, és így szólt hozzá:
- Azért jöttem, Aszán, hogy búcsút vegyek tőled. Nyájam elpusztult, és nélküle nekem is hamarosan el kell pusztulnom.
Sírva fakadt Aszán e szavak hallatán, megölelte barátját, és azt mondta neki:
- Kedves barátom, a szívem fele a tiéd, hát ne ellenkezz, fogadd el a földecskémnek is a felét. Nyugodj meg, és láss munkához!
Attól kezdve Hászen is földműves lett. Teltek a napok, múltak a hónapok, az esztendők. Egyszer, amint Hászen a földjén kapálgatott, hirtelen különös zaj ütötte meg a fülét. Ott, abban a helyben ásni kezdett szaporán, s hát egy régi üst termett a szeme előtt. Színültig volt az üst aranypénzzel. Magáról is megfeledkezett Hászen az örömtől, kiemelte az üstöt a földből, és máris futott vele a barátjához.
- Örvendezz, Aszán! - kiáltotta futtában. - Örvendezz, mert bekopogtatott hozzád a szerencse! A földeden egy arannyal tele üstöt találtam. Most már bizton megszabadulsz a szegénységtől!
Aszán barátságos mosollyal fogadta, és így válaszolt:
- Ismerem az önzetlenségedet, Hászen, de ez az arany a tiéd, nem az enyém, mert a kincset a saját földeden találtad.
- Ismerem a nagylelkűségedet, Aszán - vetette ellen Hászen -, de amikor nekem ajándékoztad a földedet, nem adtad nekem azt is, amit a föld rejteget magában.
- Kedves barátom - mondotta Aszán -, a föld minden kincse azé, aki azt a földet verejtékével öntözte.
Így vitázgattak még sokáig a jóbarátok. Végül azt mondja Aszán:
- Vessünk véget a vitának, Hászen! Van neked, egy vőlegénynek való fiad, nekem meg egy eladósorban lévő leányom. Már régóta szeretik egymást. Házasítsuk össze őket, és adjuk nekik az aranyat.
Bár a gyermekeink ne tudnák meg, hogy mi a szegénység!
Mikor a jóbarátok bejelentették elhatározásukat, gyermekeik épphogy meg nem haltak örömükben. Még aznap vidám lakodalmat ültek. A fiatal pár Hászen kunyhójában telepedett meg, Hászen pedig átköltözött Aszánhoz.
Másnap, még alig pirkadt, a fiatal házasok már az apai kunyhóban voltak. Gondterhelt az arcuk, kezükben az arannyal tele üst.
- Mi történt, gyermekeim?! - kiáltott fel Aszán meg Hászen. - Miféle nagy baj költött fel ilyen korán?
- Eljöttünk, hogy megmondjuk nektek - felelték a fiatalok -, nem lehet a gyermeké az, amivel nem sokat törődtek a szülők. Mi arany nélkül is gazdagok vagyunk. A mi szerelmünk többet ér a világ minden kincsénél. - És letették az üstöt a földre, a kunyhó közepébe.
Akkor újból elkezdődött a vita, hogy kié is legyen a kincs. És addig vitatkoztak, míg csak eszükbe nem jutott, hogy menjenek el az arannyal egy híres bölcshöz, aki valahol messze, a sztyeppén lakott.
A bölcs egy elnyűtt sátor szakadozott vászondarabján üldögélt. Mellette ült négy tanítványa is.
- Miféle nagy szükség vezetett hozzám, jóemberek? - kérdezte a bölcs az érkezőktől.
Akkor azok elmesélték, miről vitáztak. Miután meghallgatta őket, sokáig töprengett a bölcs, aztán így szólt idősebbik tanítványához:
- Mondd, ha a helyemben lennél, hogyan döntenéd el ezeknek az embereknek a vitáját?
Az idősebbik tanítvány így felelt:
- Megparancsolnám, hogy vigyék el az aranyat a kánnak, hiszen ő az úr a föld minden kincse fölött.
Összevonta a szemöldökét a bölcs, és megkérdezte második tanítványát:
- Hát te hogyan döntenél az én helyemben?
A második tanítvány így felelt:
- Én megtartanám az aranyat magamnak, hiszen minden, amiről a vitázó felek lemondanak, a bírát illeti meg!
Még jobban összevonta szemöldökét a bölcs, de ugyanolyan nyugodtan tette fel a kérdést a harmadik tanítványának is:
- Most te mondd el, hogyan kerülnél ki ebből a kényes helyzetből?
Azt mondja a harmadik tanítvány:
- Ha már az az arany senkié, mert mindenki lemond róla, én megparancsolnám, ássák el újból a földbe.
Egészen elkomorodott a bölcs, és megkérdezte a negyedik - a legfiatalabb - tanítványát:
- Nos, te mit szólsz hozzá, gyermekem?
- Ó, tanítómesterem! - kezdte a legkisebbik tanítvány. - Én ebből az aranyból a sivár pusztában nagy, árnyas kertet ültetnék, hogy ott minden szegény vándor megpihenhessen, gyümölcseit élvezhesse.
E szavak hallatán felállt a helyéről a bölcs, könnybe lábadtak szemei, úgy ölelte át az ifjút.
- Valóban igazuk van azoknak - szólt a bölcs -, akik azt mondják: Tekintsd idősebbnek magadnál azt a fiatalt, aki okos. Igazságos a döntésed, gyermekem. Vedd hát ezt az aranyat, menj vele a kán fővárosába, vásárold ott meg érte a legjobb magvakat, és miután visszatérsz, csináld meg azt a kertet, amelyről beszéltél. Hadd emlékezzenek örökké reád a szegények, meg ezekre a nagylelkű emberekre, akik az aranyat hozták.
Rögvest zsákba öntötte az ifjú az aranyat, és a zsákot a hátára vetve útnak indult.
Amint megérkezett a városba, mindjárt a vásárba sietett, ott bolyongott a zsibongó forgatagban - a magárusokat kereste.
Soká bolyongott, megbámulta a kirakott portékát, a színes kelméket. Egyszerre csak a háta mögött karaváncsengettyűk csendültek, hangos kiáltozás hallatszott. Az ifjú megfordult, és mit látott! A vásártéren végeláthatatlan karaván haladt át, nem mindennapi rakománnyal terhelve. A tevék hátát áruval teli bálák helyett élő madarakkal, ezernyi madárral rakták meg, melyek a hegyekben, az erdőkben és a pusztán fészkelnek. A madarak lábai összekötözve, törött, tépett szárnyaik rongyok gyanánt csüngtek alá, színes tollacskáik felhőként szálltak a karaván fölött. A karaván minden egyes lépésénél a madárfejecskék a tevék oldalához csapódtak, és kitátott csőrükből panaszos hangok törtek fel. Az ifjúnak a szíve is összeszorult, mikor ezt meglátta. Átvergődött a kíváncsiskodó sokaságon, odament a karavánbasihoz, és tisztelettudóan meghajolva megkérdezte:
- Uram, ki ítélte ezeket a gyönyörű madárkákat ily kegyetlen kínra, és merre visz velük az utatok?
Így felelt a karavánbasi:
- A kán udvarába megyünk. A madarak a kán asztalára kerülnek. Ötszáz cservonyecet fizet értük a kán.
- Szabadon engeded-e őket, ha kétszer annyi aranyat adok? - kérdezte a fiú.
A karavánbasi csúfondárosan nézett végig rajta, és rá se hederítve folytatta útját. Akkor az ifjú ledobta a hátáról a bőrzsákot, és a karavánbasi előtt kioldozta. A karavánbasi megállt, nem jött, hogy higgyen a szemének, de amikor észhez tért, hogy milyen kincset is ajánlanak neki, nyomban megparancsolta a karavánhajtóknak, oldozzák el a madarakat.
 A madarak alig érezték meg a szabadságot, egy szempillantás alatt az ég felé vették röptüket. Annyian voltak, hogy minden elsötétült tőlük, akárcsak éjjel, a szárnyak suhogásától pedig hatalmas szélvész kerekedett a földön.
Hosszasan nézett az ifjú a távozó madarak nyomába, aztán mikor már eltűntek a szeme elől, felemelte a földről az üres bőrzsákot, és hazafelé vette útját. A szíve ujjongott, lábai könnyedén mozogtak, ajkáról vígan csendült a nóta.
De minél közelebb jutott szülőföldjéhez, egyre keserűbb gondolatok lettek úrrá rajta, és a bűntudat mindjobban szorongatta a szívét.
- Ki adott jogot nekem arra, hogy kényem-kedvem szerint rendelkezzem a mások kincsével? Hát nem én magam javasoltam, hogy ültessenek kertet a szegényeknek? Mit is tudok most mondani tanítómesteremnek és azoknak a jóhiszemű embereknek, akik várják, hogy visszatérjek a magvakkal?
Így dorgálta az ifjú önmagát. Már-már teljesen úrrá lett rajta az elkeseredés, a földre vetette magát, és a halált hívta, szegény feje!
Végül úgy elbágyasztotta a kesergés, hogy mély álomba merült.
És lám, mit álmodott: nem tudni, honnan, honnan nem, a mellére szállt egy gyönyörű, tarka kis madár, és így kezdett dalolni csodálatos hangján: „Ébredezz szaporán, mert amit látni fogsz, az egyszeriben felszárítja a könnyedet!”
Miután így énekelt, a madárka felröppent, és elszállt.
Az ifjú kinyitotta a szemét - mozdulni sem bírt ámulatában. A pusztát széltében-hosszában csodálatos madarak lepték el, serényen tettek-vettek, nem tudni, mivel szorgoskodtak. A madarak lábacskáikkal gödröcskéket vájtak, csőrükből fehér magvacskákat hullattak azokba, aztán szárnyaikkal ismét betakargatták a földet.
Megmozdult az ifjú, és a madarak abban a pillanatban felröppentek, az ég felé repültek. És megint sötét lett, akárcsak éjjel, és a szárnyak suhogásától szélvész kerekedett a földön. De ezután még nagyobb csoda következett: mindenik gödröcskéből, melyeket a madarak vájtak, egyszerre csak zöld hajtások sarjadtak, nőttek, nőttek, és hamarosan terebélyes, lombos fákká változtak, melyeket pompásan borítottak be a csillogó levelek. Alig telt el egy szempillantás, a fák ágain már sosem látott, gyönyörű virágok nyíltak, édes illattal töltötték be a levegőt. Aztán lehulltak a virágszirmok, s helyükön máris aranyszínű almácskák csüngtek alá az ágakon.
Se szeri, se száma, mennyi terebély almafa volt ott; olyan volt a kérgük, mint a borostyánkő. A vaskos fatörzsek között mindenfelé dús szőlőtőkék, barackfaligetek, gyönyörű rétek voltak, melyeket buja fű és színes tulipánok borítottak. A széles ösvények bársonyos virágszirmokkal voltak telehintve, melyek éppen hogy lehullottak a fákról. Az ösvények mellett hűs vizű öntözőcsatornák csobogtak-csörgedeztek, partjuk színes drágakövekkel kirakva. Fenn pedig - az ifjú feje fölött - amúgy röpködtek, csiviteltek a madárkák: éppen olyanok voltak, olyan szépek, olyan kellemes hangúak, mint az, amelyiket álmában látott.
Ámuldozva tekintett körül az ifjú; alig hitte, hogy ébren van, és ébren látja azt a kertet. De hogy mégis meggyőződjék, hangosan felkiáltott - és tisztán hallotta a saját hangját, melyet megsokszorozott a visszhang. De a látomás csak nem tűnt el. Akkor minden erejét összeszedve elindult, meg sem állott a bölcs öreg kibitkájáig, és ott mindent elmondott, ami vele történt. Amint meghallották a történteket, a bölcs és másik három tanítványa, meg Aszán és Hászen is, meg az ifjú pár is, szerették volna azon nyomban megtekinteni azt a kertet.
A kerthez pedig szegény emberek sokasága özönlött mindenfelől. Az ösvényeken sétáltak, a virágszirmokat taposták, de a virágszirmok nem hervadtak el. Ittak az öntözőcsatornák vizéből, de a víz nem lett zavaros. Gyümölcsöt is szakítottak a fákról, de a gyümölcs nem fogyott. Naphosszat csengett a kertben a vidám nóta, a jókedvű kacaj.
Mikor pedig beesteledett, és sötétség borult a földre, az almácskákból kékes színű, kellemes fény kezdett szüremleni, a madarak pedig dalolni kezdtek - édesen, csöndesen. Akkor a szegény vándorok leheveredtek a fák alá, a buja fűre, és mély álomba merültek, elégedetten és boldogan - először életükben.

Forrás: http://kiadok.lira.hu/media/kiadok/pdf/139478445.pdf

Aki nem hiszi, járjon utána!

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Hagyományok új felületeken, új köntösben

Hiszünk abban, hogy hagyományaink fontos tudást és megerősítést, intelmet hordoznak a mai ember számára is. Vegyük ismét birtokba ezeket az ismereteket, és építsük be a mindennapokba!

• Videó anyagaink rövid interakciók, legyen szó játékról, meséről vagy tárgyalkotásról.
  Klikk erre a linkre! Megnézem a Pompás Napok You Tube csatornáját!
• Mesetárunk 2017 óta egy bővülő gyűjtemény azokból a mesékből, amelyekhez a Pompás Napok csapata kötődik. Klikk! Ellátogatok a Mesetárba!
• Játéktárunk javarészt népi játékokat tartalmaz, játékfűzéseket és néhány olyan ötletet is, amelyek a néphagyományban gyökereznek. Ezek a gyerekekkel való együttlétek alatt új variációként születtek meg.
  Klikk ide! Felkeresem a Játéktárat!
• Szakmai cikkeink és vendégírónk tollából született írások is számos izgalmas témát feszegetnek, ötletekkel szolgálnak. A blog felületének jobb oldalán, a kereső funkcióval rákereshetsz konkrét kifejezésekre is.
  Klikk! Beleolvasok a blogba! 
  Népmese-foglalkozás címszóval ezeket a cikkeket több, mint 200.000 látogató olvasta el.
  Kattints rá! Nézzük, melyek ezek a cikkek!
• Online előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.
• Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.