Boldizsár Ildikó szerkesztésében:

Forrás: instagram.com/stayandwander/

Volt egyszer egy szegény öregasszony, de az olyan szegény volt, hogy alig akadt annyi ruhája, hogy a meztelenségét betakarja, és az a ruha is rongyos volt, szakadozott. Enni csak egyszer ehetett, inni csak egyszer ihatott napjában, de még az is megesett, hogy ennyije sem volt, napokig nem evett, csak egy kis vizet ivott.
Rizst aratni nem hívták, nem is nagyon bírta volna a munkát, és hát nem is látták szívesen, mert bizony nagyon öreg volt, nagyon lassú. Abból élt, amit a földeken meg a kertekben összeszedett. Ha valami jót talált,
elcserélte a szomszédjaival, nyers meg szárított rizst kapott érte. Háza nem is volt, csak valami kis fészerféle, a szomszéd ház falához támasztva, tetején-oldalán becsurgott az eső. Senki sem segített neki, hogy kijavítsa a
kalyibáját, mert nem volt se családja, se gyereke, se unokája. Így éldegélt egymagában, elhagyatva.
Öreg volt már ez az asszony, fehér volt a haja, mégsem tudott semmit sem Allahról, sem a parancsolatairól, nem is imádkozott, és azt hitte, hogy az ég meg a föld csak úgy magától jött létre.
Két nap óta nem evett mát, nem is talált semmit, amiért egy marék rizst cserélhetett volna. Csak ült bánatosan a kalyibájában, és így sóhajtozott:
– De szomorú az én sorsom! Ha így megy tovább, éhen fogok halni!
Elhatározta, hogy még egyszer kimegy a mezőre, füveket, leveleket gyűjt, azzal veri el az éhét. Ki is ment egy éppen akkor leégett glagahföldre. A glagahföld egyik oldalán a tenger volt, a másik oldalán meg egy nagy hegy, meredek és szakadékos.
Amikor odaért, látta, hogy sok-sok hal iparkodik a patakban a szakadék, a vízesés felől a tenger felé. De a patakot egy helyen a nagy hőség kiszárította, ott vergődtek a halak a sárban, nem tudtak továbbjutni. Tudta is az öregasszony, hogy ezek a szárazra vetett halak egytől egyig el fognak pusztulni. Megörült a zsák-
mánynak, és ezt mondta:
– Most aztán szerencsével jártam! Annyi halat eszem, amennyit csak tudok, a többiért meg rizst kapok cserébe!
Csodálkozva látta az öregasszony, hogy az egyik hal, éppen az, amelyik legelöl van, sokkal nagyobb a többinél. Az volt a halak királya. Még beszélni is tudott, mert egyszerre csak ezt mondta:
– Allah, könyörgünk, adj esőt, könyörgünk, adj esőt!
És közben a halak királya az égre emelte a szemét.
Ámuldozott az öregasszony, hogy a halat beszélni hallotta, és kíváncsi volt, hogy mi történik majd. Egy félórát sem kellett várnia, jött is a zápor, megdagasztotta a patakot, tovaúszhattak a halak, siettek is, ahogy csak tudtak. Az öregasszony meg majd megfagyott a hideg esőben, és üres kézzel térhetett haza.
Otthon még egyszer végiggondolta, amit hallott, és ezt mondta magában:
,,Talán teljesülhetne az én kívánságom is, ha én is ehhez az Allahhoz könyörögnék. Csakhogy nekem másképp kell könyörögnöm, mert én pénzt kérek.”
Úgy is tett, ahogy kigondolta. Leült, az égre emelte a tekintetét, esedezett,
ahogy a hal is tette:
– Allah, könyörgök, adj pénzt, könyörgök, adj pénzt!
Egész nap csak ezt mondogatta, nem is törődött semmi mással. Azt gondolta, hogy mennél többször elmondja a fohászát, annál inkább teljesül a kívánsága. De a szomszédja, akinek a háza mellett volt az öregasszony kalyibája, nagyon megharagudott e miatt a mondóka miatt. Unta is, hogy az öregasszony szakadatlanul ugyanazt hajtogatja, haragosan ráförmedt hát:
– Fogd be a szád, mert megharagszom! Inkább csinálnál valamit! Nem fog az Allah idejönni, hogy pénzt adjon neked. De ha tűzifát vagy leveleket hoznál az erdőből, azzal mégiscsak hozzájuthatnál valamihez. És ha nem hallgatsz a szavamra, szedd a kalyibádat, támaszd más ház oldalához, kotródj innen!
De az öregasszony nem hallgatott a szomszéd szavára, továbbra is csak Allahhoz fohászkodott, pénzért könyörgött.
Ötödnapra végképp megelégelte a szomszéd az öregasszony nyakaskodását, mérges is volt, hogy nem vándorolt odább az asszony, elhatározta, hogy bosszúból megtréfálja egy kicsit.
Összeszedett egy csomó törött edényt meg cserepet, jól széttaposta, belerakta egy nagy zsákba. Az öregasszony nyakába akarta hajítani, jó magasról, hogy azt higgye, Allah küldi neki ezt a sok pénzt. És ha jól eltalálja, nem lesz kedve szegény vénasszonynak tovább imádkozgatni.
Fel is vitte a szomszéd a zsákot a hombár tetejére, és amikor az öregasszony aludt, a nyakába hajította. Szegény anyóka ijedtében-fájdalmában elájult. Amikor végre magához tért, és meglátta a zsákot, nagyon megörült, azt gondolta, hogy Allah ajándéka, és hogy pénzzel van tele. A szomszéd meg csak nevette, mert megleste, hogyan ugrabugrál az anyóka örömében. A tenyerét dörzsölte, arra gondolva, mekkorát fog nézni az öregasszony, ha észreveszi, hogy a zsákban csak cserép van.
Az öregasszony hajlongott az istenadta zsák előtt, és így hálálkodott:
– Köszönöm, uram, köszönöm! Mennyi pénzt adtál nekem! Azt se tudom,
hogy neked magadnak maradt-e még pénzed.
Végre kinyitotta a zsákot az öregasszony, és lám, a legmagasztosabb Allah akaratából a sok cserép mind-mind pénzzé változott. Csupa arany, csupa ezüst volt a zsákban, Allah kegyelméből, spanyol ezüstpénzek, arany guineák.
Másnap aztán odacsődült az egész környék, mindenki csodálkozott, hogy ilyen gyorsan meg talált gazdagodni az öregasszony, és hogy éppen a szomszéd tréfája segítette ehhez a sok pénzhez. Még a helytartó is eljött hozzá, beszélt vele, és aztán a fővárosban elmesélte az egész történetet elejétől végig.
A városiak azt mondták, hogy az öregasszony ne maradjon a faluban, hiszen ott még el találják lopni a pénzét. Vettek hát neki egy házat, föl is szerelték minden bele való holmival.
A csodásan meggazdagodott anyókát mindenki nagyon szerette, a nagyurak is, mert szerény volt, kedves és barátságos mindenkihez. Sok barátja volt, tisztelték is, mert segített a szegényeken és a bajbajutottakon. Nem feledkezett meg arról, hogy valamikor ő is szegény és szerencsétlen volt.
Nagyon megkívánta a pénzt a szomszéd is, aki a zsákot az öregasszony nyakába hajította. Tudta, hogy az ő cserepeinek jóvoltából gazdagodott meg ennyire az anyóka. Elhatározta, hogy ő is eljátssza ugyanezt a játékot. Elment hajdani szomszédasszonyához, megkérte szépen, hogy ő is hajítson a nyakába egy cserepekkel
telitömött zsákot. Ezt mondta:
– Öreganyám, minden gazdagságodat az én cserepeimnek köszönheted, én akartalak rászedni azzal a zsákkal, mert haragudtam rád, hogy egész nap csak pénzért rimánkodsz Allahhoz. De a cserepekből, csodák csodájára, pénz lett. Arra kérlek hát, hogy most te hajíts az én nyakamba egy zsák cserepet. Abból is csak pénz lesz, ha az előző zsák cserépből pénz lett. De arra kérlek, hogy két nagy zsákot hajíts a nyakamba, mert én még nálad is gazdagabb akarok lenni.
– Jól van, eredj csak haza és imádkozz, én se tettem egyebet – felelte az öregasszony.
Hazament az ember, imádkozni kezdett, utánozta a szegény anyókát, egyre csak azt mondogatta:
– Allah, könyörgök, adj pénzt, könyörgök, adj sok pénzt!
De közben csak arra gondolt, hogy ő a két zsák pénzzel milyen nagy úr lesz, milyen magas méltóságokat tölthet be, ha Allah őt is megajándékozza.
Ötödnap eljött az öregasszony, látta, hogy a szomszéd egyre csak imádkozik. Fogta a két nagy zsák cserepet, felvonszolta a hombár tetejére, onnan aztán lehajította az ember nyakába. Nyomban elájult a szomszéd is, annál is inkább, mert még a bordája is megroppant, Mikor magához tért, hívta a feleségét, előhozta tömjénfüstölőt, szépen megfüstölte a zsákokat, és így hálálkodott:
– Köszönöm, uram, köszönöm! Mennyi pénzt adtál nekem! Azt sem tudom, hogy neked magadnak maradt-e még pénzed.
Aztán kinyitotta a szákot, de a zsákban nem volt más, csak a sok cserép, sehogy sem akart pénzzé változni.
Az ember majd az eszét vesztette keservében és haragjában, bizony, még sírt is, akkora volt a csalódása. A végén aztán szitkozódni kezdett, káromolta Allahot:
– Hát, uram, te csak a kedvenceidnek tudsz pénzt varázsolni? És én miért nem vagyok a te kedvenced? Vagy talán te nem az a mindenható Allah vagy? Mert az, az Allah pénzzé tudta változtatni a cserepeket, te pedig nem tudod.
Beteg lett az ember, szüntelenül fájlalta a derekát. Sok-sok orvos gyógyítgatta, Allah kegyelméből meg is gyógyult, de nyomorék lett belőle. Görbe volt a háta, nem tudott úgy dolgozni, mint azelőtt, el is szegényedett. Olyan szegény lett, mint a szegény öregasszony, lehet, hogy ő vette át az anyóka minden hajdani nyomorúságát.

Forrás: Boldizsár Ildikó, Mesék boldog öregekről, Magvető, Budapest, 2014.

Aki nem hiszi, járjon utána!

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk. 
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.